Pálházi Éva - Osztani szépet
Bennem szól az örök zene, lelkem spondeusok s a
daktilusok verslába bejárja, de nézd, ideróttam
titkom, hogy ne maradjon lépteik isteni tánca
majd idebent, mélységben rejtve, homályba bezárva.
Énnekem eszköz a vers, hisz' csak vele küldheti rejtő
kód-jelezett üzenetben képeit át odabentről
Szellemi Lényem, s megfigyelem mit üzen. Vajon érti,
tudja, kimondja talán hogy' kellene boldogan élni?!
Hallgatom, olvasom, érzem a rím erejét, köszönet, hogy
így vezeted kezemet, kijelölt utamon csoda hegyfok,
őrtorony, Isteni Szellem. A béke fuvallata csorba
napjaimat pótolja egészre, javítja ki sorra.
Mára megértem, az önző érdek akarja titokban
gyűjteni azt, ami hőn adatott, mély lelke folyója
partra vetette örömmel. Elosztani érdem a szépet,
ím, bőségre - adással gazdagodom, Ti vigyétek,
Nektek adom szavaim, s öröm ér, amikor Veletek tart
és kivirágzik a gondolatom; kicsi része leszek majd
minden Egésznek, Mindene számos-sok kicsi résznek,
Élek! - s bennem a versek is újra meg újra zenélnek.