Ugo Foscolo 

François-Xavier Fabre festménye, 1813.

Ugo Foscolo olasz költő. Zante sziget 1779. január 26. – Anglia, Turnham Green 1827. szeptember 10.

Apja olasz születésű orvos volt, akit 1785-ben kineveztek a spalatói kórház igazgatójának. De már három év múlva meghalt és ekkor családja visszatért Zantébe. Innen 1793-ban Velencébe jött, ahol korán megragadták lelkét az új politikai eszmék. Már 16 éves korában annyira szerepelt a diákok között, hogy az inkvizítorok sanda szemmel kezdték nézni viselkedését és menekülnie kellett. Előbb a padovai egyetemre ment, de onnan csakhamar Bolognába szökött, ahol beállt a Ciszpadániai Köztársaság vadászezredébe. Amikor Velencében megbukott az arisztokrata-uralom, Foscolo lelkesülten sietett oda vissza és hivatalt is vállalt az új demokrata kormány alatt. De az 1797-es Campo Formió-i béke csakhamar kiszolgáltatta Velencét Ausztriának és Foscolo Milánóba ment, hogy az új Ciszalpin Köztársaság szabadságát élvezze. Itt ismerkedett meg kora két legnagyobb költőjével, Parinival és Montival. Ismét katona lett és Firenzében állomásozva, megbarátkozott Niccolinival is. Itt szerette meg Isabella Roncionit is, amely szerelmének történetét azután Jacopo Ortis-ában írta meg. Bátran harcolt a Cento, a Forte Urbano, és a Trebbia melletti csatákban és hadnagyból kapitányságig vitte. Hősiesen viselkedett a megostromolt Genovában is (1800), ahonnan a marengói csata után Milánóba tért vissza. Ezután kevés félbeszakítással jobbára itt tartózkodott, épp oly élénken foglalkozva a közügyekkel és az irodalommal. Az 1813-as lipcsei csata után ismét felajánlotta kardját hazájának, de csakhamar le kellett azt tennie: már a következő évben az osztrákoké lett Lombardia és Foscolo, semhogy hűséget esküdjön a bitorlónak, száműzetésbe ment. Kis ideig Svájcban tartózkodott, azután Angliába ment, ahol sok nélkülözés közt élte napjait. Itt halt is meg, a kis cheswicki temetőben hantolták el, ahonnan 1871-ben szállították el tetemét az olaszok Pantheonjába, a firenzei Szent Kereszt bazilikába.