Pálházi Éva - Önéletrajz - Papa, Mama

2014.01.07 21:35
 
  
 
Apukám szülei - gyerekkoromban egyedül jelenlévő nagyszüleim - szintén Zuglóban laktak. 
Alacsony, szoba-konyhás tanácsi házikójuk összes komfortja a konyhában található vízcsap volt. 
Közös vécé állt az udvar közepén. Ez szolgált két lakóház négy családja számára. 
Az utca felöli emeletes épület eltakarta a városi forgalmat a kicsi, belső vityilló és a nagy kert elől.
Falusiasan idilli hangulat áradt. 
 
A szülőlátogatás hétvégi szertartása anyám lelkét minden alkalommal alapjaiban rázta meg. Belső világának vihara már kora délelőtt látható volt nyomott hangulatában, de az elfojtás nagymestereként szót nem ejtett róla. 
Férjének gyermeki szeretetét anyósától vad féltékenységgel irigyelte. Meggyőződése, amely szerint egy ember csak véges mennyiségű szeretettel rendelkezik, durva támadásokra sarkallta. Azt hitte, ha ebből a hiánycikkből érzelmi zsarolással minél többet kikényszerít, az majd boldoggá teszi.
Teljes fegyverzetben, állandó harckészültségben, rideg ellenségeskedéssel kűzdött férje ellen - annak szeretetéért!
Ebből a golyózáporból férje szüleinek is jutott bőven.
Szenvedő apukám lelki kínjainak testi megnyilvánulásaként, égbe szökött a vércukor szintje. Ezután inzulin adag emelés következett, amit éjszaka biztos vércukor szint zuhanás követett - és ennek se hossza se vége nem volt.
 
Mondhatnám, hogy kínlódtam a feszült hangulatban, de ez nem igaz. Nagyszüleim meglátogatása mindig örömmel töltött el. 
Időnként gyalog sétáltunk a néhány utcányira lakó öregekig, de általában a 67-es vagy 65-ös villamos vitt odáig.
Az öregek már harmincöt-negyven éve gyűlölködtek egymás mellett és egymás irányába - szóval tökéletes volt a házasságuk. 
Nagypapám alkalmanként állatian berúgott, de a mi vasárnapi látogatásaink idején jól tartotta magát. 
Nagymamám a részegeskedések ellentételezéseképpen elvert minden hozzáférhető pénzt, amire a kezét rá tudta tenni. Képes volt több kilónyi rántott karajt elkésziteni és meg is enni a papa munkaideje alatt, hogy hazaérve se kaja se kajapénz ne legyen már a háznál. De szegedi téli szalámi mániája se volt olcsó mulatság.
Ők ketten több évtized tapasztalatát használták egymás ellen.
 
Amint megérkeztünk a roskadt házikóba, nagymamám azonnal lecsapott rám és kézenfogva vonultunk át az út túloldalán lévő édességboltba. 
A hatvanas évek elején mindenféle bonbont és pralinét nagy, széles szájú, fekvő "befőttes" üvegekből kimérve árúsitottak.
Ez volt a dőzsölés helye és ideje. Bármit kérhettem.
Ezután a szomszédos zöldségeshez is bevitt és büszkén körbemutogatott az eladónőknek. Ekkor még Pesten is - falusi módra - mindenki mindenkit ismert a környéken.
Sőt, volt ideje megállni és beszélgetni is.
Visszafelé még belátogattunk a sarki kocsmába, ahol sárgára színezett, kopott alumínium tányérkákra tett hőálló üveg poharakba mérték a fekete kávét. Mennyiségétől függően szimplát vagy duplát.
Nagymamám igazi kávé rajongó volt.
"Duflát!" - vetette oda hanyagul a pénztárosnak - "és egy Bambit a gyereknek!"
Kirúgtunk a hámból!
Édességekkel felszerelve, Bambitól ragacsosan tértünk haza. Jó hangulatomat még anyám vasvilla tekintete sem zavarhatta meg. Nagymamám tudta a titkot, hogyan kell babusgatni, kedveskedni. Ezeken a délutánokon határozottan éreztem a fölényét, amivel csak tovább szította anyám féltékenységét.
 
 
 
Időnként játszótársam is akadt. Két idősebb lány az utcára néző emeletes házból.
Egyikük faterja Kanadából küldte a csomagokat, többek között gyönyörű, igazi Barbie babát is.
Másik – idősebb - játszótársam anyja a nagy ház házmestere és nem mellékesen részeges férjének áldozata volt. Szerencsétlen a sokadik támadás után, fejsérülése következtében nyomorékon került elő a kórházból.
Férje akkor eltünt a színről.
Én naív, azt hittem, ez csak egy különleges, egyszeri dolog, valakinek a maszek, megismételhetetlen tragédiája.
Ja, a jó apának köszönhető gyermeki tudatlanság!
Az első ház nagy udvarán labdajátékokat játszottunk és nekem az apró, fehér kavicson mindíg sikerült a térdeimet nagyszerűen legyalulni.
 
Ezidő alatt családom fiú részlege a vadrózsa-szőlő lugasban megváltotta a világot. 
Sok-sok férfiúi bölcsesség hangzott el az illatos, rózsaszín futórózsák alatt. Valamint sok-sok férfiúi baromság származott a rózsával versenyt futó ócska, savanyú bor szőlőből.
Néha anyámmal átmentünk a szomszédos kocsmába egy kancsó sörért, amit négyen elpusztitottak estig. 
Egy alkalommal ezt a feladatot apukám magára vállalta. Ezért találkozhatott össze a kocsma mögötti kerthelyiségben szórakozó gyári munkatársaival. Hamarosan izgatottan futott vissza szülei udvarába. Két éves kislányát - engem - akarta mindenáron megmutatni kollégáinak.
"Te maradj itt!" - mondta ugrásra kész feleségének.
Anyám örök időkre szóló, maradandó sebet kapott. 
Ez az eset újra megerősítette hitében - a gyerek csak egy szükségtelen, legyőzendő vetélytárs.
 
Amint átestem a tiszteletkörökön, várt a nagy kert, a rengeteg virág és minden gyönyörűség tetöfoka - Bütyök a keverék kutya.
Bütyök büdös és koszos volt, de igazi, élő kutya.
Őrajta kivül mindig komoly macskaseregletet is tartottak az örgek. A macskák boldogan és jóllakottan szaporodtak a ház körül. Volt amikor húsznál is többen!
A kis házikó melletti fészerben nyulak laktak, amig bele nem estek a fazékba.
Még húsgalambok is éltek a sufni padlásán.
Nagypapám aktiv köztisztasági alkalmazotti - utcaseprői - fizetésén felül így biztosította megélhetésüket.
 
Forró nyári délutánokon víz melegedett a napra kitett horganyzott kádban. Abban pancsoltam és sároztam össze magam a felismerhetetlenségig - anyám nagy örömére.
- "Büdös kölök, hogy nézel ki!" -
A legnagyobb hőségben kertet locsoltam. 
Nagypapám ügyesen elirányitott a virágok felé, hogy legalább a konyhakertet tönkre ne tegyem. Egész délután mezitláb csattogtam a fürdőkád körüli meleg sárpocsolyákban. Nagyon otthon éreztem magam ebben a hangulatban. Már akkor tudtam, hogy tévedésből születtem a nagyvárosba. 
Én biztosan falusi vagyok.
                                        
 
Hazainduláskor nehezen, de mégis városi külsőt kellett felvennem. A szüleim aggódtak, hogy a villamoson megszólják őket koszfészek gyerekük miatt. 
Együtt, hangosan vonultunk át az udvaron egyenesen az utcára nyíló főbejárat nagy kapujáig. Miután elváltunk a papa és a mama itt ácsorgott még egy ideig. Az előttük elhaladó villamosra várakoztak, hogy búcsúzóul még egyszer integethessünk egymásnak.
 
Egy ilyen szabad délután végén nagy csutakolás és a menetrendszerinti, éjszakai bolhavadászat következett. 
Bütyök kutya és a számtalan macska remek tenyészetet tartott bolhákból. Hazajövet biztosan kaptunk tőlük ajándékba egyet-kettőt. 
Éjszaka kislámpa fényénél kerestük a csípések okozóját szerencsétlen anyám pedig a helyzet magaslatára emelkedve, hangosan átkozta a disznóólat, ahol az öregek laknak.
 
 
***
 
 
Minden évben, amint véget ért a fűtési idény és nem kellett többet megrakni a füst és hamuokádó konyhai sparheltet, nagypapám hozzálátott kis tanácsi házikójuk kimeszeléséhez.
A konyha felújítása után általában megfeneklett a munka, mivel nagymamám nem szívesen hagyta el kedvenc ágyikóját hosszabb időre.
 
Gyerekkoromban Pesten vasárnap délelőttönként lovaskocsiról árusították az oltatlan meszet, - "Jön a meszetes." - mondta a papa - a szódát vastag, súlyos üveg palackokban, sőt még jeget is nagy hasábokban. Ezt a jómódú jégszekrény tulajdonosok vásárolták és tették a hűtőalkalmatosság vastag, hőszigetelt, dupla oldalfalaiba.
Ilyenkor az ószeres is járta a várost és minden kapualjba bekiáltott "Használt ruhát, cipőt, tollat veszek."
Így a mész megvásárlása sokkal könnyebb feladatnak bizonyult, mint az oltása. 
Nagypapám kertjében, eldugott helyen meszesgödör tátongott. A megvásárolt oltatlan meszet ebben a gödörben keverte össze vízzel a papa. 
Ilyenkor a mész veszélyesen puffogó, köpködő, lúgosan égető, maró lávaként viselkedett. 
Nagypapám a "meszetelés" öreg rókájaként nagy rutinnal végezte ezt a munkát.
 
Ilyen gyakorlati előkészületek után megfáradva már csak a lelki felkészülés maradt hátra.
Ennek a fontos tevékenységnek elvégzésére nagypapám átvonult a szomszédos házban üzemelő kocsmába, ahol magához vette a szükséges féldeci-pohár-korsó-litert. Most már virágos hangulatban nótázva indulhatott is a munka.
Ámde az elfogyasztott lelki erősítő mellékhatásai rövidesen a konyhaszekrény és később az egész konyha furcsa viselkedésében mutatkoztak meg. 
A labilissá váló, imbolygó konyhában kiszámíthatatlan, tántorgó dülöngélésbe kezdett a konyhaszekrény. Nagypapám hősies küzdelmet folytatott az ingatag bútordarab ellen. Súlyos, zuhanó megtámaszkodásokkal valamint puffanó nehéz nekidőlésekkel próbálta visszaállítani a megittasodott kredenc egyensúlyát.
Végül egy utolsó kemény összeütközés hatására a konyhaszekrény a megváltoztathatatlanba beletörődők nyugalmával, méltóságteljesen beledőlt nagypapám arcába. Annak is épp a közepén trónoló, kicsinek semmiképpen nem nevezhető borvirágos orrára.
A lendülettől kinyíló ajtók mögül elszabadult poharak, bögrék, tányérok vidáman csörömpölve engedelmeskedtek a fizika ide vonatkozó összes törvényszerüségének.
Frenetikus hatású élmény volt.
Nagypapámban magállt az ütő.
Könnybelábadt szemmel levegő után kapkodott.
Vérző, betört orral félhomályos agyának kusza gondolatai közt kutatott.
Kereste a helyzethez leginkább illő, megfelelő káromkodást.
Megtalálta!
Biztos ami biztos, még vagy száz másikat is utána engedett.
Ettől kicsit erőre kapva óvatosan leválasztotta fájdalmasan lüktető, vérző orráról a kredencet és visszaállította eredeti helyére. 
Ezután megfontolt, kiszámított mozdulatokkal előszedte a szekrényből csodával határos módon, épségben megmaradt néhány bögréjüket.
Ördögi vigyorral és hatalmas csörömpöléssel küldte őket az enyészetbe, már korábban összetörött társaik mellé.
Ezek után már eseménytelenül zajlott és készült el a meszelés.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A komédia második felvonása másnap délután a mi Bácskai utcai lakásunkban kezdődött.
 
Drága apukám meggyőződése szerint nem csak anyagi táplálékot kell magunkhoz vennünk. Ennek szellemében a meszelés utáni estére jegyeket vásárolt az Erkel Szinházba a János Vitéz zenés változatára. Nagypapám időben meg is jelent nálunk szép, csinos ünneplő öltözetben. 
Arca közepén a burgonya és uborka sikeres keresztezésének tárgyi bizonyítékát hordta.
Sötét lila, fekete, óriásira dagadt, kívül belül véres sebekkel díszitett orra rémisztő látványt nyújtott.
Anyám több, vastag réteg púder feltapasztásával enyhített valamit a viharvert külső szörnyűségén.
Végül mégis csak elfoglaltuk színházi helyeinket. 
 
A besötétedő nézőtéren gyanútlanul ülve nem gondoltuk, hogy az utolsó poén még hátravan.
 
Miközben a színpadon Iluska sűrűn dalra fakadva "a kis patakban fehér ruháját mossa, mossa" az én testem alattomos módon behódolt a rubeola támadásának. 
Amikor az első felvonás után kivilágosodott a nézőtér, egy millió apró égővörös kiütés vált láthatóvá az arcomon, nyakamon, karjaimon. 
Drága apukám a szája szögletében mindíg ott bújkáló csendes, megértő mosollyal próbálta eltakarni a kiváncsiskodó szemek elől extrém kinézetü családját.
Szerencsére a bevert orrú és rubeola ragyás nézők egyáltalán nem zavarták meg a színpadon készülődő happy endet. 
A katarzist követő boldog befejezés könnyű, vidám hangulatában trolibuszoztunk hazafelé.
Akár egy családi cirkuszi vállalkozás - az öreg, bevert orrú kisminkelt, a kicsi, kivörösödött rubeola ragyás és az őket megértő, csendes szeretettel irányító porondmester.
 
 
***
 
 
Amint elmúltak az utolsó kellemes, még meleg délutánokat hozó őszi napok - nagypapámék meglátogatása egyszerre csak szörnyű kínossá vált. 
Már nem ülhettünk ki az udvarra beszélgetni!
A pici lakás néhány négyzetméteres szobáját teljesen elfoglalta két terpeszkedő, régimódi ágy és egy rájuk nagyon hasonlitó, hatalmas szekrény. 
Az állandóan elől csúfoskodó dunyhák, párnák huzatai szökőévenként kerültek mosásba. 
Az ágyban néhány szemfüles, szemtelen macska hevert ájult lustasággal.
Vendégfogadásra maradt az ugyanilyen kicsi konyha.
 
Nagypapám farkasordító hidegben is az utcán dolgozott. Otthon nem győzte felmelegíteni összefagyott testét. 
A pici konyhában álló szén-fa tüzelésü tűzhely pokoli meleget árasztott. 
A zsúfolt, forróságig fűtött, elhanyagolt lakásban leírhatatlan szagok terjengtek.
Az öreg teljes menetfelszerelésben - bakancs, több réteg nadrág, vastag kabát és sapka - ült és élvezte az áradó forróságot. Sok dioptriás, szódásüveg vastagságú, bepárásodott szemüvegét időnként levette, két ujjával szétkente a zsíros gőzt a lencséken és a tisztítás eredményével megelégedve, újra feltette. 
Anyám gyenge próbálkozásai - "Papa, szellőztessünk. Kicsit nyissuk ki az ajtót!" - nem sokat javitottak a helyzeten.
Nagymamám általában az ágyban kakukkolt. Éppen időszerü, kedvenc betegségére hivatkozva ki sem mászott egész nap. 
Dupla szobaablakuk közül elővarázsolta maradék, dugi téliszalámiját - tudta mennyire szeretem. 
Az apró, piszkos, büdös szobában apukám türelmesen végighallgatta szörnyű, kínzó tüneteinek élethű elősorolását.
"Agyhugy köve van!" - mondta gúnyolódva, dühösen a papa. Nyomatékul mutató ujját jelentőségteljesen halántékához érintette.
 
Nagymamám ezerkilencszázhatvanöt nyarán halt meg.
Emlékszem, földszinti ablakunkat kopogtatva, nagypapám ébresztett minket az éjszaka közepén. Kapu nyitásért anyám szaladt a házfelügyelő nénihez.
Saját kapukulcsa egyetlen lakónak sem lehetett.
Este tíztől másnap reggel hatig minden út a házmesteren keresztül vezetett. Az ágyából kicsöngetett középkorú asszony egy-két forintos kapupénz fejében ajtót nyitott. Tudvalevően nemcsak az így megszerezhető jövedelemkiegészítésért dolgozott. 
Az állandó ellenőrzés alatt álló lakók éjszakai tevékenységéről szükség esetén a rendőrséget is értesítette. Ebben a feljelentős, megfigyelős, besúgós korszakban házmester nénink aktívan hozzájárult a félelem fenntartásához.
Végül a papa hosszú megbeszélés után, egyedül indult haza. 
Anyám sértődött féltékenységgel kapaszkodott férjébe. Sikerült megakadályoznia, hogy apukám még egyszer, utoljára meglátogathassa anyukáját, elbúcsúzhasson tőle és segíthessen az otthoni haláleset körüli hivatalos tennivalókban.
Gyűlölte anyósát, amiért az kijátszotta utolsó, mindent besöprő aduját. Halálával sikerült beelőzni kettejük vérre menő versengésében.
 
A temetés után megnyugodó nagypapám és fia mindent felforgató, megújító nagytakarításba kezdtek.
Kirámolták és kifestették az apró tanácsi lakást. Anyám segített takarítani. Évtizedek óta először - és utoljára - öltötte emberi lakóhely formáját a két szűk helyiség.
          
 
          
Vadonatúj, békés életét és tiszta, illatos környezetét nagypapám nem bírta sokáig. Egy-kettőre megjelent a színen régi, szintén utcaseprő barátnője. Ráadásnak magával hozta akkor harminc éves, szellemi fogyatékos fiát is. 
Mintha a paradicsomba pottyantak volna! 
Addig egy ágynyi alapterületű, ablaktalan sufniban laktak, valahol Rákospalotán. 
Az egykor csínos nő hajdani munkaadó gazdájának köszönhette egyetlen gyerekét. Amikor a nagymamára bízott kisfiú bőgésével zavarta a munkát - akkor a pálinkába áztatott kenyér mindíg csendet teremtett. Végül a gyerek visszamaradott, tanulásra képtelen lett. Nemcsak az írást-olvasást, de még a szobatisztaságot sem tudta elsajátítani.
Hirtelen dühkitörésekben hőbörgő, érthetetlenül makogó, bűzlő, beázott gatyában tébláboló felnőtt vált belőle. 
Alkoholizmusát őt gúnyoló, heccelő férfi társainak köszönhette.
Anyjának szerencsére sikerült fogyatékos fiát is beprotezsálni a Köztisztasági vállalathoz.
 
Nem volt mese - nagypapám száguldott az újabb házasság felé.
Esküvőjük után az új asszony először két tenyérnyi – volt - szükséglakásuk állami tulajdonosából, lelépésük fejében csikart ki pénzt. 
Ezután hamarosan újabb zseniális tervet valósítottak meg.
Pici, máris túlzsúfolt otthonukba költöztették a felelség agg korú, Szolnok közelében élő anyját. A félelmetes fenékzetű, legalább százötven kilós asszonyt családi házának eladása után taxival fuvarozták Pestre. Tudniillik egyetlen vonat vagy busz ajtón sem fért keresztül. 
Házának vételára nem sok gondot okozott neki. Újdonsült családja néhány hónap alatt mind elverte a pénzt. 
Nagypapámék taxival jártak utcát söpörni.
Megvénült, haldokló Bütyök kutyájukat taxival fuvarozták állatorvoshoz. 
Az újdonsült nej mindent megvett, amit meglátott.
Konyhai kredencében millió fényes, csillogó bizsut őrzött. Fiókjaiban csörömpöltek a karkötők, fülbevalök, gyűrűk. Arany vagy drágakő nem kellett neki. A csillogáson és a mennyiségen volt a hangsúly.
Otthon írdatlan halmokban állt az élelmiszer. A sokáig feldolgozatlanul maradt, romlandó, húsos ennivalókat erős szaguk ellenére elfogysztották.
Anyám rémült tekintettel figyelte mostoha anyósa vendéglátó buzgalmát.
Mind megtanultuk kínálására a helyes választ - "Köszönöm, nem kérek!"
 
Ebből a dőzsőlésből a papa rendszeres, kiadós részegeskedéssel vette ki részét. 
Kocsmabeli haverjai itatására is jutott, bőven. Azok hálából többször is elverték az ittasan goromba, kötekedő öreget. 
Második felesége sírva, panaszkodva szenvedett. 
Másfél mázsás anyukája ügyes kibúvót talált - csendesen jobblétre szenderült.
Elkerülhetetlenül bekövetkezett a legrosszabb együttállás - egyszerre rúgott be a papa és nevelt fia. 
A féltékeny, ittas fiú megjegyzését - "Én is érek annyit, mint a maga fia!" - segg részeg nagypapám ólmos bottal jutalmazta. 
Ma sem tudom, hogy a mentőket és a velük együtt kiérkező rendőrséget hogyan sikerült meggyőzni, de sikerült. Nagypapám megúszta. Betörött fejű, eszméletlenre vert nevelt fia pedig szerencsésen felépült.
Ha volt is maradandó sérülése, az már fel sem tünt szerencsétlenen.
 
                                                                     
 
Apjának zűrös ügyeit diplomatikus tárgyaló, béketeremtő fia igyekezett minél gyorsabban hatástalanítani. Betegség, kocsmai verekedés, anyagi leégés - mindegy volt. Drága apukám jóindulattal, szeretettel segített. 
Sajnos nagyon rövid volt az idő, amíg ez a békés szeretet felém is áradt. 
Ezerkilenszázhetvenegy szeptember tizedike délutánján kicsi, piszkos konyhájában nagypapám ordítva roskadt térdre. Szemüvegét a hokedlire csapva üvöltötte "Meghált a fiám!" Régóta elfelejtett palócos tájszólása most groteszk tragikusan tört elő.
Anyám rémülten menekült az érzelmek elől.
Engedelmes, jó gyerekként vele tartottam. Mi, a tragédia hírvivői magára hagytuk a zokogó papát több embernyi fájdalmával! 
Egy tizenhat éves kamasz számára talán lehet felmentő magyarázat erre a rideg, kemény viselkedésre, de az elszalasztott lehetőség okozta hiány örökre megmarad.
 
Ezután már ritkán találkoztunk. Nemsokára férjhez mentem. Esküvőmre a papa nem jött el. 
Halálosan megharagudott anyámra, amiért tizenkét fős, családi vacsorámat apukám életbiztosításából fizette.
"Az én fiam halotti pénze" - mondta és mérgét megbosszúlta - rajtam. 
Attól tartok, ezt a pénzt az új asszonnyal kettesben, ők akarták elkölteni.
Anyám közeli munkahelyéről időnként, ebédszünetben ellátogatott az öregekhez. Kapcsolatukon sokat rontott, amikor férje halála után apósa visszakérte tőle a fiának korábban ajándékba adott karórát.
Fia halála után nagypapámat alkoholizmusa teljesen beszippantotta. 
Sok durvaság, kötözködés, verekedés után az öreg saját magát is megbüntette. Már nyolcvanon túl, részegen elesett és combcsont töréséből nem épült fel. Engedelmes felesége a kórházban is ellátta alkohollal. Még utoljára nagy galibát okozott kórtermi részegeskedésével. Büntetésből hazautalták, ahol a magatehetetlen, mozgásképtelen öreg rövidesen meghalt.
 
Második nejét pedig, hibbant fiával együtt messze sodorta az idő.
 
 
 
Vissza

Keresés

Zene az olvasáshoz...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

              

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

             

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

               

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

              

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

https://www.hitwebcounter.com/freecounterfeatures.php
Traffic Stats

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode