Pálházi Éva - Önéletrajz - Deja vu
2014.01.18 17:16
.jpg)
Képzeld el, hogy egy meredek, hosszú létrán mászol fölfelé megállás nélkül.
Fölnézve a távolság homályában elvész az ismeretlen cél, letekintve a szédítő mélységben már rég nem látszik a biztos talaj, elindulásod kezdőpontja.
Fölnézve a távolság homályában elvész az ismeretlen cél, letekintve a szédítő mélységben már rég nem látszik a biztos talaj, elindulásod kezdőpontja.
Nem fordulhatsz vissza, nem állhatsz meg.
Az évtizedek múlásával tériszonytatóan magasra érsz ezen a létrán.
Ebben az életnek nevezett előremenekülésben néha csoda történik - éljen Proust és az ő Eltünt idője.
Gyerekkoromtól térben és főleg időben rettentő távolságra, idegen konyhában mosogatva kezembe került Proust madeleine-je egy kicsi, üveg tányérka formájában.
Gyerekkori emlékeim tömege lett ismét hozzáférhető a kis csészealátét hatására.
Apukám munkahelye csak néhány villamosmegállónyira volt lakásunktól. A fél 7-től fél 3-ig tartó munkaidő előnyeként három órára Ő már haza is ért. Késői ebéd és szieszta után, öt óra körül sétálni indultunk.
Séta hármasban - ez tavasztól őszig minden hétköznap rendszeres program volt.
Zuglóban élni annyit jelentett, mint élvezni a Városliget tiszta levegőjü parkjait, csónakázó tavát, játszótereit, az utcákat hűsitő árnyékoló fák hosszú sorait, a sűrün található kisebb-nagyobb terek, ligetek, játszóterek nyugalmát.
Csak itt lehetett Vajdahunyad várának udvarán Anonymus bronz szobra mellé felmászni és helyet foglalni a névtelen mester mellett a bronz padon.
A kis Füvészkertben különleges növényeket, az Állatkert bejáratánál a két hatalmas kőelefántot csodálni.
Zugló tágasan, nyugalmasan, zölden, barátian nevelgette a benne élő emberpalántákat.
Csak itt lehetett Vajdahunyad várának udvarán Anonymus bronz szobra mellé felmászni és helyet foglalni a névtelen mester mellett a bronz padon.
A kis Füvészkertben különleges növényeket, az Állatkert bejáratánál a két hatalmas kőelefántot csodálni.
Zugló tágasan, nyugalmasan, zölden, barátian nevelgette a benne élő emberpalántákat.
Délutáni sétáink fő útvonalai a Városliget vagy a Bosnyák tér felé vezettek.
A Bácskai utcán végig - az egykori úri környéken - elegáns, öreg villák sorakoztak. Óriási, régi kertekből dühös kutyák ellenezték hangos megjelenésünket. Az akkoriban baráti Kongó elnökéről Lumumba útnak nevezett Róna utcán jobbra kanyarodva máris a Thököly úthoz értünk.
Itt kis csendes parkban játszótér várt hintával.
Megszünt a világ amikor hintára ültem.
Egy órán belül feszítővassal sem lehetett volna leválasztani róla. Szüleim kerestek egy padot a közelben és csendesen beszélgettek.
Apukám kezében időnként felizzott a bűzös mezitlábas symphonia parazsa.
Egy órán belül feszítővassal sem lehetett volna leválasztani róla. Szüleim kerestek egy padot a közelben és csendesen beszélgettek.
Apukám kezében időnként felizzott a bűzös mezitlábas symphonia parazsa.
Őrülten hajtottam a hintát.
Legmagasabb, leggyorsabb állásánál hátrahajoltam és a nyári csillagos ég sötétkék mélységébe vesztem.
Varázslatos, elbűvölő, biztonságos, családias, békés, megnyugtató...mindig a közelben a kéz, apukám keze, amit megfoghattam.
Hosszú hintázásom közben lassan besötétedett és hazaindultunk - volna, ha nem esett volna utunkba Jucika nevezetü cukrászda.
Jucika kicsit csehó hangulatú volt, de mentségére remek sütikkel rendelkezett.
Az átlátszó ajtós sütis hűtőben kicsi üveg tányérkákon! kis adag tejszinhabok sorakoztak. Nem tudom mekkora kiadást jelentett Jucika a családi kasszának, de rendszeres tejszinhab élvezővé váltam.
A gesztenyeszív csak második lehetett a sorban.
A gesztenyeszív csak második lehetett a sorban.
Hazafelé a jobban kivilágított Thököly úton sétáltunk – én szüleim között, mindkettőjük kezét fogva, összekötve apukámat anyámmal és - elválasztva anyámat apukámtól!
A két nézőpont sajnos gyökeresen különbözött, de nekem ez csak később lett nyilvánvaló.
Játszótér, hintázás és sütizés a Városligeti séták alkalmával is jutott bőven.
Bácskai utcánkból a vasúti töltés felé indultunk és rövidesen elértük az alatta átvezető rövid alagutat. Innen már látszottak a Liget óriási gesztenyefái.
A Vakok Intézetének és Teleki Blanka Gimnáziumnak közös épülettömbjét és a Hermina úti kereszteződést magunk mögött hagyva, megérkeztünk.
A Városliget egy csendes, eldugott játszóterén anyám is szivesen beült mellém a szomszédos hintába.
Azoknak a tavaszi, nyári ligeti estéknek békéje leírhatatlan. A csendes parkban élő tücskök zenélése jelentette a legnagyobb zajt.
Mi emberek akkor sokkal nyugalmasabban éltünk. Esti sétáink alkalmával mindig biztonságban voltunk.
Egyedüli "veszélyt" azok a bóklászó részegek jelentették, akik jó érzékkel szeretetteli apukámhoz vonzódtak, megszólították majd rövidesen már egész élettörténetüket rázúdították.
Apukám türelemmel hallgatta ezeket a panaszokat. Együttérzése messze kisugárzott személyéből.
Mi emberek akkor sokkal nyugalmasabban éltünk. Esti sétáink alkalmával mindig biztonságban voltunk.
Egyedüli "veszélyt" azok a bóklászó részegek jelentették, akik jó érzékkel szeretetteli apukámhoz vonzódtak, megszólították majd rövidesen már egész élettörténetüket rázúdították.
Apukám türelemmel hallgatta ezeket a panaszokat. Együttérzése messze kisugárzott személyéből.
Hazafelé nagy kerülővel a Népstadion - Aréna úton indultunk, de sokszor megálltunk a Néphadsereg Nyári klubjának díszes kőkerítésénél. Innen jól láthattuk és hallhattuk az egyébként zártkörű, de szabadtéri mozi filmvetitését.
- I'm singing in the rain, I'm dancing in the rain - visszhangozta a csendes Népstadion út az Ének az esőben filmzenéjét.
Különböző országok követségi épületei álltak végig a széles út teljes hosszában.
Csendes, gazdag, méltóságteljes villák az előttük parkoló, számunkra ismeretlen nyugati márkájú autókkal. Kellő tisztelettel kerülgettük a követségek előtt álló kis őrbódékat és a bennük posztoló egy szem biztonsági embert - rendőrt, talán határőr katonát?
Csendes, gazdag, méltóságteljes villák az előttük parkoló, számunkra ismeretlen nyugati márkájú autókkal. Kellő tisztelettel kerülgettük a követségek előtt álló kis őrbódékat és a bennük posztoló egy szem biztonsági embert - rendőrt, talán határőr katonát?
A szót "terrorizmus" még nem találták fel.
Egyébként is minden erőszak a "rothadó kapitalizmus" sajátsága lehetett csak.
Ó boldog idők!
A Thököly út sarkon végre elértük a Napsugár cukrászdát. Járdára kitett csővázas kerti székekből és asztalokból kerthelyiséget alakitottak ki körülötte. Ez már nem a mi pénztárcánk szinvonala - de fagyi utcán át és a teraszon ülők kellemes megbámulása mindig belefért.
A Thököly út egészen hazáig vezetett minket.
A vasúti töltés hídja még egy utolsó bámészkodási lehetőséggel várt. Gyönyörű gőzösök jártak sühögve, tüzes szikrát hányva, büdös fekete füstöt eregetve, sípolva, zakatolva, dübörögve át a hídon a Nyugati pályaudvar irányába. A hid tövében, a töltés oldalából jázmin bokrok nőttek, alkonyati erős illatukat most is érzem.
Még egy kereszteződés, még egy utcahossz, felcsoszogtam a félemelet lépcsőjén és már haza is értünk.
A biztonságban élő ártatlan tudatlanok lelki nyugalmával birtokoltam és élveztem rövid gyerekkorom minden múlandó csodáját.
.JPG)
.JPG)