Pálházi Éva - Mint Schrödinger macskája...

2014.02.25 14:26
2012. június 
 
"Nem vehetik el az önbecsülésünkhet, ha mi nem adjuk oda."
 Mahatma Gandhi
 
Kétségtelen és tagadhatatlan - cseléd vagyok!
 
Egészen a mai napig a közeli kisváros nyugdíjas társadalmának jeles képviselői, a "ki, ha én nem" jómódú orvos házaspár lakása is munkahelyemül szolgált. Rendkívül rideg otthonuk egy múzeumi kiállítás valamint a temetkezési kripta ízléses - és nagyon gazdag! - elegyítéséből jött létre. 
A karót nyelt háziak között végzett munka során még levegőt venni is csak vigyázz állásban merészeltem. 
A kalapos-kosztűmös, mereven önsanyargató nagyságos asszony egy héttel ezelőtt óriási meglepetést okozott nekem. Munkám végeztével kivörösödött arccal, ittas botorkálások közepette adta át fizetésemet.
 
 
 
 
 
Ledöbbentem.
Nagyot csalódtam ebben a kegyetlenül fegyelmezett, szigorú, pedáns sznobban. 
Érzéseimet természetesen nem osztottam meg vele. 
Lebukásának dicstelen helyszínéről villám gyorsan elmenekültem.
Már akkor éreztem - biztosan tudtam! - ennek még lesz folytatása. 
Saját ittasságánál csak az lehet nagyobb bűn, ha valaki szemtanúja ennek az állapotának.
Ez bizony büntetendő.
Évekkel korábban egyszer már megjártam vele. Akkor a férjétől érkező elismerő dícséret miatt verte el rajtam a port. Már megtanultam, az eseményeket nem befolyásolhatom ebben az őrült házban. Gazdáék kénye-kedvére kiszolgáltatva csak a remény lehet egyetlen lehetőségem.
 
 
És lőn ma reggel...
 
 
Első figyelmeztető előjelként zárva találtam kedvenc kivagyi gazdáim alagsori bejárati ajtaját.
Az ajtót, amin közel hét év alatt minden munkanapom alkalmával a házba léphettem ma előszőr felejtette el kinyitni nagyságos gazdasszonyom.
Szerencsés ember vagyok.
Az eseményeket már felülről, összefüggéseikben tekintem. Azonnal, első ránézésre nyilvánvaló lett, hogy az asszony - bár ki nem mondta - mégsem szívesen lát otthonában.

 
Hát persze...hiszen visszataszító ittasságára emlékeztetem.
 
 
 
 
Néhány perc múlva, tetőtől-talpig munkaruhában hiába jelntkeztem "szolgálatra" a konyhában. Hét éve megszokott, reggeli indító kávém véletlenül elfelejtődött, valahogy kimaradt a programból.
- Nem számít! - mondtam valóban őszintén és belevetettem magam a munkába. 
Ez nem személyes ügy. 
Kávé nélkül is van élet. 
Én dolgozom - ő fizet. 
 
Ennyi.
 
Főnökasszonyom rövidesen különböző, szokatlan ötletekkel állt elő.
Furcsa feladatok, kicsit kusza szervezési manipulációk sorozatán lavíroztam keresztül óvatosan, ugrásra készen.

Már megtanultam - ebben a lakásban mindíg és bármi előfordulhat.
Lazításnak nincs helye.

 
Végül, néhány sikertelen próbálkozás után mégis bementem a csőbe.
Egy újabb menetrenden kívüli feladat elvégzése során kiderült, hogy nem vagyok képes kitalálni, nagyságos asszony hogyan képzeli a munka élvégzését.
Hát igen.
Megbuktam gondolatolvasásból.
De félre a viccel.
Tény és való - hibáztam.
Az elmúlt hét évben bizonyára volt már példa ennek a bizonyos munkának a mikéntjére, de én elfelejtettem. Ráadásul botor módon azt hittem, annyi sikeres napi robot után egy óvatlanul elkövetett baki nekem is megengedhető.
Hát nem így törént.
 
 
 
 
Hétországra szóló letolás következett, melynek során egyszer csak sarkalatos fordulóponthoz érkeztünk.
- Egyáltalán, tanulta maga ezt a takarítást? - kérdezte bizalmatlanul háziasszonyom. 
Elképedt, megszégyenült arckifejezésem láttán pedig kifejtette, mennyire régen gyanakodott már alulképzettségem miatt. 
Milyen régóta és mennyi gondot okoztam neki, amiért "nem tudom a Sidolt és a többit". 
Majd néhány kanyargós megszégyenítés, jéghideg ledorongolás után végre magamra hagyott.
 
Álltam elképedve és igyekeztem felülről tekinteni a helyzetet.
Ki is vagyok én valójában? Az a haszontalan - "szégyelld magad" - személy, aki "nem tudja a Sidolt"?
Hát hiányzik nekem azonosulni egy megkeseredett asszony rám vonatkozó, beteg ítéletével? 
Kiszolgáltatni magamat, hogy ezentúl a szakképzetlenség skarlát betűjét sütögethesse rám pillanatnyi hangulatai szerint? 
Hogy évekre visszamenőlegesen lenullázza értékeimet?
 
- Hé! - Még mindíg nem volt elég?!
- Nem kínzott anyád is pont ugyanígy?
- Mire vársz még?
- Szenvedni akarsz - te hülye! - szólítottam meg önmagamat keresetlen egyszerűséggel.
- Itt az idő, tegyél magadért! 
Kötelességed megvédeni az embert, aki vagy. 
Az embert, akit éppen feláldozni készülnek a "szent Sidol" oltárán.

 
Önmagamhoz intézett saját szavaim végül eredményre vezettek. 
A megváltó gondolat úgy érkezett mint egy megvilágosodás, mint egy hatalmas teher levetése. 
Percről percre erősebb, határozottabb lettem. Megkönnyebbülve, mosolyogva dolgoztam végig a hátralévő órákat. 
Tudtam a megoldást.
   
Nagyságos asszony még egy-két alkalommal visszatért hozzám emeleti lakrészéből, hogy emlékeztetőül újra "belém rúgjon", de engem már nem zavart.
Hirtelen megsajnáltam ezt a szerencsétlen besavanyodott embert, aki csak az általa birtokolt tárgyakon keresztül él. 
A "perzsa szőnyegem", a "bőr kanapém" vagy a "konyha bútorom" által létezik. 
Ezt a nyomorult lelket, aki "rohadt madarak" jelszóval üldözi a kertjébe tévedő szárnyasokat, aki rovar- és hangyairtóval mérgezi meg lakókörnyezete minden centiméterét, aki gondatlan hanyagságában sorban, összes szobanövényét elteszi láb alól. 
Aki állandó rettegésben, betegségfóbiában él és számolatlanul birtokolt és beszedett gyógyszerétől várja az elérhetetlen megnyugvást. És aki az orvostudomány minden vegyszere ellenében is képes annyira gyűlölni önmagát aminek végeredménye pusztító autoimmun betegség.
 
Lassan véget ért a munkanap. 
 
Átöltözem az alagsorban és hatalmas elhatározással másztam meg az emeletnyi lépcsősort.
- Természetesen a mai napért nem fogadhatok el pénzt. - nyitottam végső beszélgetésünket.
- És szeretném felajánlani ezt a helyet egy szakképzett munkavállalónak. Nagyon köszönöm a mai leckét. Tanulságos volt. Ja, és a kapukulcsot majd a zárban hagyom, ott meg tetszik találni. - mondtam reszketeg lábakkal, de azért érthetően és határozottan.
 
 
Az udvaron parkoló biciklimhez nekivadult gazdasszonyommal egyszerre érkeztünk. 
Fantasztikus volt az igazság pillanata. 
Egy durva, közönséges fúriával találtam szemközt magamat.
A mondat - "Maga nem hagyhat itt engem!" - mindent elmondott róla. 
Ezután még egy ideig az "én" és a "nekem" különböző variációi következtek. Természetesen nem válaszoltam. Ezt a kommunikációs pinceszintet már réges-régóta elkerülöm. Végül dühében kosaramba dobta azt a néhány ominózus papírpénzt.
- Mindent nagyon köszönök. Viszontlátásra. - toltam ki biciklimet a kapun, erőltetett nyugalommal.
- Ne siess, csak nyugi! Nem menekülsz, hanem győztesen elvonulsz. - bíztattam magamat.
Kellett még néhány mély lélegzet és legalább két óra békés bambulás a Balaton partján, mire elsimult a belsőm.
 
Köszönöm Mahatma Nagylélek Gandhi, hogy velem vagy és segítesz megtartani az önbecsülésemet.
Hogy soha többé, senkinek ne adjam oda!
 
 
                                                        ***                                                                                                                      
 
Azt, hogy ezzel a házaspárral nekem dolgom van ebben az életemben - azt már korábban biztosan tudtam.
A páros férfi tagja kórházi munkahelyemen kiskirálykodott. Négy évnyi munkaviszonyom során számtalan megalázó letolást gyűjtöttem be tőle. 
Csak most látom, mennyire elvakultan hajszoltam az elismerést, személyem elfogadtatását. Míg körülöttem felháborodott munkatársaim egy-kettőre kikérték maguknak a sértő, lealázó beszólásokat, addíg én megszégyenülten, kétségbeesetten igyekeztem bebizonyítani a rólam alkotott ítélet helytelenségét. Ebben a lélektani pillanatban tökéletes feladatnak tűnt magamra venni lakásuk takarításával együtt az asszony ítélkezését is.
 
 
Már első találkozásunk alkalmával feltűnt otthonukban a közös feladatunkra emlékeztető "jel".
Az antik, sötét bútorok közt ott láttam a fényes barna hintaszéket. 
Pontosan ugyanolyat, mint amilyen anyám családjának pesti, Lehel úti otthonában volt. Azt a bizonyos spirál alakban hajlított fa lábazaton billegő, nádfonatos ülőkével és háttámlával pompázó nagyszerű hintaszéket, ami szemtanúja volt anyám felnövekedésének és amiben én magam is annyi órát töltöttem álmodozva, ringatózva.
 
Az ismerős bútor látványa meggyőzött - fontos dolgom van itt.
Bár hat és fél évet kellett várnom a felismerésre, de az előérzet nem csapott be.
 
Hatalmas lendülettel vetettem magamat a munkába. 
Annyi teremtő energiát vittem ebbe a lakásba, ehhez a két emberhez, hogy attól még egy halott is feltámadt volna.
Gazdasszonyom nagy meglepetésére már első munkanapomon olyan konnektorból porszívóztam, ami egyéb esetekben azonnal zárlatot okozott és emiatt régóta használaton kívül állt. 
Az eltelt évek során négy-öt alkalommal indítottam el egyébként kidobásra ítélt, végleg megállt óráikat, melyek az asszony ágya melletti éjjeli szekrényen rövid néhány hónapos élettartam után bemondták az unalmast. 
Kapcsolatunk érezhetően megemelkedett, amikor egy évvel ezelőtt bicikli defekt javításából adtam szórakoztató, közvetlen leckét ennek a merev, kemény embernek. Akkor, a közös tevékenység könnyű pillanataiban határozottan éreztem a szigorúan önsanyargató külső mögül előóvakodó kíváncsi, kedves gyereket. A kislányt, aki egy kis játék kedvéért nagy örömmel piszkolta össze kezeit.
 
Sajnos a pillanatnyi kellemes hangulatért mindíg szigorú büntetés járt. 
Minél inkább igyekeztem kitenni magamért, annál biztosabban megkaptam a menetrendszerint érkező megalázó letolásokat. 
Attól tartok, az engem érő atrocitásokat gazdasszonyom önmagának is szigorúan kiutalta. Az autoimmun betegségével együttjáró állandó köhögés majd az ezt követő tartalmas váladék ürítése - köpködés! - nem más, mint a test kísérlete, hogy a lelki szinten érkező elviselhetetlen, önpusztító szenvedéstől az anyagi létezés síkján szabaduljon meg. 
Sajnos a saját lelkünkben élősködő, pusztításra specializálódott egónkat nem köphetjük ki!
Csak a lélek szintjén szembesülhetünk vele.
 
Ma már tudom, közös feladatunk éppen erről szólt. A kiosztott és bevállalt vagy éppen elutasított kínzásokról. 
Ezeknek a legorombításoknak köszönhetem, hogy végül sikerült nemet mondanom és megvédenem magamat.
Köszönöm.
 
 
Gondolom, az a bizonyos közös feladat másképp is alakulhatott volna. 
Hiszen ebben a földi életünkben mindíg, minden változik. Most is saját személyiségünk, lelki hozzáállásunk alakította az eseményeket. 
Az eltérő lehetőségek kivilágított válaszútjai ebben az esetben is felragyogtak. 
 
Most, utólag már tisztán látom a pillanatokat, amikor munkaadóm megpróbált megvédeni saját magától. Amikor a kirobbanó gorombaság előtti percekben kivette a nagy, kerek fürdőszoba tükröt a kezemből, hogy esetleges összetörése miatt ne engem terheljen a felelősség!
- Add csak ide, majd azt mondjuk, hogy én csináltam. Féltelek téged a büntetéstől, inkább én vállalom a felelősséget. - szólt a kimondatlan üzenet.
 
Természetesen nem törtem össze a tükröt sem akkor, sem máskor.
 
Sőt! 
Hat és fél év alatt egyedül egy elektromos hosszabító műanyag aljzatának sérült borítását írhatták számlámra.
Gazdasszonyom meghasonlott lelkében talán saját kegyetlen - alkoholista? - anyja tombolt éppen annyira hangosan, hogy másik éne úgy érezte, meg kell védenie ellene. Lehetséges, hogy a kritikus pillanatban közel tíz évvel fiatalabb húgára emlékeztettem?
Nagylelkűségét felismertem és azonnal meg is köszöntem. 
Előfordulhat, hogy a köszönet célt tévesztett és a lelkében tomboló pusztítót bőszítettem vele..?! A gonosz élősködőt, akit áldozata alkoholizálása egyre inkább megtölt erővel.
 
Most utólag úgy gondolom, a reggel bezárva talált ajtó is saját védelmemet szolgálta.
Valahogy így - Ne gyere be, itt számodra veszélyes. Anya megint berúgott és most tombol, amiért te megláttad. Majd én megvédelek és elviszem a balhét. 
De én mégis bementem...
Lelki fejlődésem útján pont ezt a tapasztalatot kellett megszereznem.
 
Köszönöm.
 
***
 
 
 
 
Végül még egy adalék az eseményekhez.
A történtek előtt három nappal végre eljutottam annak a régi, emlékeimben örökké élő Lehel úti háznak a - hűlt helyére!
Ott, ahol egykor anyám szüleinek lakásában, a piszkos rongyszőnyegre állítva billegett a kedves hintaszék, ott ahol Irén nagynéném hadakozott elméjét teljesen elborító démonaival, ahol Margit unokatestvérem megszületett és ahol később ő maga is nevelgette két apró kislányát, ahol anyám egész családjának élete zajlott - azon a helyen most modern, több emeletes iroda és lakóház áll. 
 
 
 
 
 
 
Földszíntjén, ott ahol egykor nagymamám könyökölt a magas földszint utcára néző keskeny, fa spalettás ablakában - ott pedig csupa üveg, csillogó kirakat látható. 
A belső udvaron parkoló újdonsült tulajdonosok soha nem fogják megtudni, hogy 1945 februárjában anyám, Irén nővére és az éhező szomszédság pont az ő extra autójuk alatti talpalatnyi udvarban darabolták a halálos sebesüléstől elpusztult ló életmentő húsát.
 
Ott a Lehel úton állva, abban a pillanatban éreztem, hogy megszakadt a múltam. Egyszer és mindenkorra, végérvényesen megszűnt az anyám családjához rögzítő anyagi kötelék.
 
 
 
 
 
 
Úgy jártam, mint Schrödinger macskája - a felimerés pillanata, a megfigyelő jelenléte eldöntötte a későbbi eseményeket.
Hintaszékes - kivagyi - gazdáimmal akkor, ott, abban a pillanatban szakítottam.
Már csak az anyagi megvalósításra kellet várnom három napot.
 
 

Keresés


Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
 
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. 
Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. 
Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre.
Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. 
Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. 
Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. 
A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. 
Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. 
Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. 
Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. 
Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. 
Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
 
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
 
 
***
 
 
Balogh Béla A tudatalatti tízparancsolata
 
1. EGYSÉGTUDAT
 
Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes.
Felismerem, hogy az egyetemes teremtő erő és intelligencia elválaszthatatlan részeként létezem.
Lélek és tudatformájában bennem van az egyetemes erő és értelem. Harmónia, egészség, békesség, öröm, bőség, igaz szó és ihlet formájában áramlik át rajtam. Felismerem, hogy gondolataim teremtő erővel rendelkeznek.
Az történik velem, amit érzek, és azzá válok, amit elképzelek. 
Mindenfontos lépésemet az egyetemes bölcsesség irányítja. Ha bármikor félelem vagy aggodalom uralkodna el a tudatomon, azonnal azt gondolom: most az egyetemes bölcsesség vezérel engem, és az egyetemes bölcsesség a legjobb megoldást választja.
A bennem lévő teremtő erőt szabadon használhatom. Teremtőerőmet a közösség javának szolgálatába állítom.
Amint ezeket az igazságokat érzem, és gondolom, megteremtem a tudatosság új ciklusát, és átalakul az életem.
Az egységtudat és öröm természetes lelkiállapotom.
Világomban minden rendben van.
 
2. MEGBOCSÁTÁS
 
Szeretem magamat, ezért a régi sérelmeket elengedem és megbocsátom. Kivétel nélkül mindenkit elengedek, aki valaha megsértett engem, és mindannyiuknak egészséget, boldogságot, és az élet minden örömét kívánom.
Valahányszor eszembejut a neve valakinek, aki bántott, ezt gondolom: „Elengedlek. Az élet minden öröme a tiéd. Szabad vagy, és én is szabad vagyok."
A megbocsátás után szeretet, béke és nyugalom költözik a szívembe. Teremtő erőm felszabadul, és építő módon használhatom.
Együttérzéssel és megértéssel fordulok mindazok felé, akik lelkileg, szellemileg és testileg betegek.
Örömmel tölt el, ha másokért valamit tehetek.
Világomban minden rendben van.
 
3. ELFOGADÁS
 
Embertársaimat teljes szívvel elfogadom, és tartózkodom az ítélkezéstől gondolatban, szóban, és cselekedetben. Felismerem, hogy minden emberben a világegyetem végtelen intelligenciája dolgozik, és ennek az intelligenciának végtelenül sok, egymástól különböző megnyilvánulási formájával találkozhatom. Ezen erő, intelligencia és szeretet minden megnyilvánulását ítélkezés nélkül elfogadom. 
Ha valaki idegesít vagy zavar, annak okát elsősorban magamban kutatom. Saját világom egyetlen gondolkodója én vagyok. Én felelek azért, amit az embertársaimról gondolok.
Egészséget, sikert, lelki békét és boldogságot kívánok minden embernek, akivel közelebbi vagy távolabbi kapcsolatba kerülök. Jókívánságaim őszinték, hisz mindezt szívem szeretetéből sugárzom.
Világomban minden rendben van.
 
4.JÓVÁTÉTEL
 
A változás életem természetes rendje. A változást örömmel fogadom. Kész vagyok megváltozni. Kész vagyok változtatni
nézeteimen, kész vagyok változtatni beszédemen. Ha felismerem, hogy valakit megbántottam, kész vagyok bocsánatot kérni. Könnyen rászánom magam, hogy bocsánatot kérjek, mert tudom, hogy ezzel a bennem lévő feszültséget is feloldhatom. Mindig megkérdezem, van-e lehetőség arra, hogy tévedésemet jóvátegyem.
Amint ezt megteszem, magamnak is megbocsátok.
A régitől az új felé könnyű szívvel haladok. A változást egyre jobban érzem magamon. Örömmel élem át a jelen perceit. Életemben mind gyakoribb a belső béke és a nyugalom.
Világomban minden rendben van.
 
5. EGÉSZSÉG
 
Szeretem magamat, ezért testemnek szeretettel gondját viselem. Tápláló ételekkel és italokkal látom el, szeretettel ápolom és öltöztetem.
Figyelek a jelekre, amelyekkel testem üzen nekem, és üzeneteit mindig figyelembe veszem. A testem szeretettel viszonozza gondoskodásomat.
Egészségtől és energiától duzzad.
Tudom, hogy testem minden sejtjére kihat minden gondolatom. A panaszkodástól minden körülmények között tartózkodom. Önmagamról és másokról mindig jót gondolok. Tudom, hogy a jó gondolatok, a belső béke és a szeretet mindig egészséges testet teremtenek. Gondolataim teremtőerővel rendelkeznek, ezért valahányszor a testemre vagy annak valamely részére figyelek, gondolatban mindig egészségesnek, teljesnek, és tökéletesnek látom.
Az egészséget és szabadságot választom.
Az engem is megalkotó erőnek a gyógyító szeretete most felold és eltávolít minden üledéket a testemből.
Bízom tiszta gondolataim teremtő erejében és bízom a változásban.
Boldog vagyok, mert felismerem, hogy testem tisztuló gondolataim és érzelmeim tükörképe.
Világomban minden rendben van.
 
6. IDEÁLIS TÁRS 
 
Most becsületes, őszinte, lojális, hűséges, boldog és sikeres társat vonzók tapasztalataim körébe.
Ezek az értékes jellemvonások máris részemmé válnak, és a tudatalattimba merülnek. Azt vonzom, amit tudat alatt igaznak hiszek.
Ismerem a vonzás egyetemes törvényét, és a tudatalatti hitemnek megfelelő társat magamhoz vonzom. Tudom, hogy ideális társam békéjét és boldogságát
gyarapíthatom. Szereti eszményeimet, és az övéit én is szeretni tudom.
Kapcsolatunkat kölcsönös szeretet, szabadság és nagyrabecsülés jellemzi. Az isteni szeretet olyan valakinek a személyiségén keresztül ragyog rám, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást. Ideális társamat megérdemlem és elfogadom. Érzem, és hiszem, hogy életét teljessé és hiánytalanná
teszem.
Világomban minden rendben van.
 
7. SIKER
 
Szeretem magamat, ezért olyan munkát végzek, amiben örömömet lelem, amiben tehetségemet és alkotóképességemet
szabadon kamatoztathatom.
Olyan emberekkel és olyan emberekért dolgozom, akiket szeretek, és akik szeretnek engem, munkámért pedig bőséges
ellenszolgáltatás a jutalom.
Tudom, hogy mindazt, amit embertársaimfelé nyújtok, megsokszorozva visszakapom.
Mindig kedves emberekkel találkozom, hisz bennük saját magamat látom.
Tehetségem és alkotóképességem birtokában olyan dolgokat teszek, amelyek belső igényeimet kielégítik.
Mindig vannak emberek, akik az én szolgáltatásaimat keresik. Szükség van rám, ezért a felkínálkozó lehetőségekből életkoromtól függetlenül kedvem szerint válogathatok.
Munkámmal és jövedelmemmel elégedett vagyok. Örömöm telik abban, amit csinálok. Egy vagyok a hatalommal, amely megteremtett.
A siker feltételei eleve adottak bennem. Akaratom erejével, gazdag képzelőerőm segítségével és kitartásommal életemet boldoggá és sikeressé teszem.
Bármire szól is a küldetésem, sikerre viszem. Minden élményből tanulok. Sikerről sikerre haladok.
A múltnak nincs hatalma fölöttem, mert az új befogadására és a változásra gondolatban és tettekben kész vagyok.
Világomban minden rendben van.
 
8. BŐSÉG
 
Azért születtem a világra, hogy egész életemet bőségben, boldogságban, szabadon és sugárzó módon éljem.
Arra születtem, hogy lelkileg, szellemileg és anyagilag növekedjem, fejlődjem, kibontakozzam, és életem minden területén tökéletesen kifejezzem és megvalósítsam önmagam. Tudom, hogy külső világom gazdag tudatom tükörképe, és bármikor újrateremthetem, vagy megváltoztathatom.
Szeretem magamat, ezért kényelmes otthonban élek, amely kielégíti igényeimet. A hazatérés gondolata mindig örömmel
tölti el szívemet. Otthonomban szeretet és harmónia uralkodik, ezért aki csak belép, részesül a szeretet gyógyító erejében.
A világegyetem határtalan gazdagságából korlátlan mennyiségben részesedem. A szépség és a bőség életem természetes része. Az élet ajándékait hálásan fogadom. Szívből örvendek a mások sikerének, mert tudom, jut bőven mindenkinek.
Kedvelem a pénzt. Szeretem a pénzt. Tudom, hogy a pénz a rajtam keresztül áramló energia része. Ezt az energiát bölcsen
és építően használom. A pénz folyamatosan áramlik életemben. Élvezettel osztogatom, és csodálatosan megsokszorozva visszakapom. Olyan célokra fordítom, amelyek a szépség és jóság gyarapodását segítik.
Minden döntésem a javamra válik. Saját értékemnek mindig tudatában vagyok. Bő kézzel mérem képességeimet, és bőséges anyagi áldás a jutalmam. Jólétemért, és elmém teremtő gazdagságáért hálás vagyok.
Világomban minden rendben van.
 
9. BÉKE ÉS HARMÓNIA
 
Lényem középpontjában a szeretet végtelen forrása van, ezért békében és harmóniában élek mindenkivel, akit ismerek.
Ez a szeretet megtölti a szívemet, a testemet, a tudatomat, egész lényemet. Szétárad belőlem minden irányba, majd visszatér hozzám megsokszorozva.
Akkor érzem jól magam, ha szeretek.
Szeretem magamat, ezért teljesen a jelenben élek, minden perc szépségét felismerem. A szeretet törvényét betartom és
tisztelem. Az univerzum szeretett gyermeke vagyok, ezért a jövőmet fény esnek, boldognak, biztonságosnak tudom.
Segítek magamon, és az élet is megsegít. Rajtam kívül, akárcsak bennem, az egyetemes rend működik.
Mindent szórakozva tanulok. Hálás szívvel, vidáman kezdem a napot. Lelkesen várom a mai eseményeket, hisz tudom, hogy életemben csak a jó kaphat helyet. Szeretet, békesség és tökéletes egészség tölti el a tudatomat és a testemet.
Szeretem azt, aki vagyok, és amit cselekszem. Lényemmel, szeretetemmel az élet szépségét hirdetem.
Világomban minden rendben van.
 
10. BÖLCSESSÉG
 
Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, nincs kezdet, és nincs vég, csupán az anyag és a tudat állandó egy másba fordulása.
Életem téren és időn kívüli létező, tudatom teret és időt teremtő. A szeretet törvényét szívemben ismerem. Biztonságos magamba néznem. Biztonságos a múltba tekintenem. Örömmel tölt el, ha a határtalan élet elém tárul.
Folyton megújul az életem. Minden pillanata új, friss, és eleven.
Pozitív gondolkodással érem el mindazt, amit akarok. Tudom, hogy elmémet egyedüli irányítóként bármire használhatom. Életemet magam irányítom.
Mindenben a szépet és a jót keresem. Gondolataimmal a szépet és a jót erősítem.
Új valóságom új gondolkodásom tükörképe.
Bízom az egyetemes erőben, bölcsességben és szeretetben, hisz tudom, hogy bármit szeretnék is tudni, feltárul előttem az, bármire van is szükségem, megkapom azt a megfelelő helyen, időben és összefüggésben.
Világomban minden rendben van.
 

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode