Pálházi Éva - Hegyimenet - Útközben IV
2014.02.04 16:26
Anyám, unokatestvérem, Pisti és rokonsága, ismerősök és idegenek akaratukat teljes gőzzel erőltették rám.
Az emberek túlnyomó többsége cselekedetei következményét nem tudja vagy nem akarja felmérni. Az életükben adódó kihívásokat rémülten fogadják.
Ezekre a sorscsapásnak minősített eseményekre előre elkészített válaszokat keresnek. Olyan lehetőséget, amikor gondolkodás nélküli, automatikus reakciójukért nem kell felelősséget vállalni.
Ijedten vizslatják környezetüket, két kézzel kapaszkodnak a mások által is alkalmazott, régi jól bevált szokásokba.
Soha, eszükbe sem jut mélyebben elemezni pillanatnyi helyzetüket.
Alaposabban kideríteni, vajon számukra melyik megoldás lenne megfelelő.
Egyáltalán nem zavarja őket, hogy a közkedvelt és elfogadott sémák általában visszahúzó, bénító tartalmakat hordoznak és negatív végkifejlethez vezetnek.
Eszükbe sem jut, hogy épp most, a mindenki által elfogadott szerep eljátszásával saját életüket - önmaguknak és önszántukból - teszik tönkre. Mindíg, minden csak a szokások, a kritizáló külvilág engedélye alapján végezhető.
Alaposabban kideríteni, vajon számukra melyik megoldás lenne megfelelő.
Egyáltalán nem zavarja őket, hogy a közkedvelt és elfogadott sémák általában visszahúzó, bénító tartalmakat hordoznak és negatív végkifejlethez vezetnek.
Eszükbe sem jut, hogy épp most, a mindenki által elfogadott szerep eljátszásával saját életüket - önmaguknak és önszántukból - teszik tönkre. Mindíg, minden csak a szokások, a kritizáló külvilág engedélye alapján végezhető.
Legfőbb cél a gondolkodás, a felelősség vállalásának elkerülése.
Ez a "hiszen mindenki más is így csinálja" jelszó nekem kevés volt.
Éreztem, a "mindenki más" az nem én vagyok. Lehet más elégedett önpusztító felelőtlensége kellős közepén trónolva. Én magam inkább továbbgondolom életem dolgait. Előre tekintek. Eltervezett céljaimnak megfelelő módon veszem jelen pillanatom akadályait.
Éreztem, a "mindenki más" az nem én vagyok. Lehet más elégedett önpusztító felelőtlensége kellős közepén trónolva. Én magam inkább továbbgondolom életem dolgait. Előre tekintek. Eltervezett céljaimnak megfelelő módon veszem jelen pillanatom akadályait.
Ebből a gondolkodásból természetesen állandó konfliktus támadt.
Hiszen kotkodácsoló, panaszkodó, bosszúálló, egymásra mutogató, manipuláló környezetem viselkedésével pontosan ellentés megnyilvánulásokat produkáltam. Hosszú távra, mindíg csak saját erőmre alapzva terveztem és felelősen gondolkodtam. Terveimben az igazi emberi értékek megvalósítását tartottam fontosnak.
Hiszen kotkodácsoló, panaszkodó, bosszúálló, egymásra mutogató, manipuláló környezetem viselkedésével pontosan ellentés megnyilvánulásokat produkáltam. Hosszú távra, mindíg csak saját erőmre alapzva terveztem és felelősen gondolkodtam. Terveimben az igazi emberi értékek megvalósítását tartottam fontosnak.
Minden alkalommal, amikor a külvilág felkínálta - sőt erőszakosan rám tukmálta! - az éppen esedékes, helyzetemhez illő játszma drámai szerepét, én segítségüket visszautasítottam.
Saját életemben saját tervet, saját megoldást készítettem.
Ezzel kivívtam sértett környezetem felháborodását. El sem tudták képzelni, hogy egyszer valaki megtagadja az engedelmességet.
Merészel ellenállni.
Megvédeni saját szabadságát.
Merészel ellenállni.
Megvédeni saját szabadságát.
Nem manipulálható.
Mit képzel magáról, ő jobb nálunk?
Lenéz minket!
Ennek semmi sem jó!
Senki, hülye, csodabogár, elmebeteg, destruktív elem ...
Lenéz minket!
Ennek semmi sem jó!
Senki, hülye, csodabogár, elmebeteg, destruktív elem ...
Óriási ellenállásba ütköztem, amikor fellázadtam "az asszonynak tűrni kell csendben" című dráma "mártír, szenvedő feleség" szerepével szemben. Amikor rájöttem, ez a színdarab mindannyiunk kínkeserves pusztulásához vezethet csak. Környezetem most is erőnek erejével rángatott vissza. Ebben az esetben igyekezetemmel kiérdemeltem a "hülye kurva" megtisztelő címet.
Megítélésemen az sem javított, hogy Pisti "a férfinak innya kell" című drámájában eljátszott agresszív, " a család ura és parancsolója" szerepén is átláttam. Hogy bolond módon szerettem volna őt magát is felszabadítani.
Ezzel persze csak megerősítettem környezetemet véleményében. Miszerint erkölcstelen senki vagyok, aki nemcsak engedelmeskedni nem akar urának, de még férfiúi előjogaitól is megfosztaná őt!
Szörnyű!
Egyikük sem látta, hogy Pistit elpusztítják ezek a ráerőszakolt szerep által kötelőzéve tett előjogok.
A "mártír, szenvedő özvegy" elnevezésű dráma megtagadása okozta az egyik legnagyobb összeütközést. Képes voltam túl tekinteni a szenvedő áldozat pillanatnyi sikert adó szerepén. Láttam, a jövőben mekkora pusztítást okozna. Éppen a nekem legfontosabb embereket tenné tönkre. Környezetem reakciója pontosan tükrözte döntésem jelentőségét.
Hatalmas volt.
Korábban az anyám által sugallt "mártír, szenvedő anya" című játékból is kiszálltam, amikor bevállaltam négy gyereket.
Társadalmunk sürgősen bevetette büntető szankcióit.
Remek módszerei voltak. A hetvenes években előfordulhatott, hogy munkavállaláskor a fiatal, szaporodásra képes nőket első körben orvosi igazolás beszerzésére kötelezték. Amikor pecsétes dokumentumban igazolták, hogy nem terhesek, majd szent esküt tettek, hogy soha nem is lesznek azok - na akkor lehetett a munkáról beszélni.
Társadalmunk sürgősen bevetette büntető szankcióit.
Remek módszerei voltak. A hetvenes években előfordulhatott, hogy munkavállaláskor a fiatal, szaporodásra képes nőket első körben orvosi igazolás beszerzésére kötelezték. Amikor pecsétes dokumentumban igazolták, hogy nem terhesek, majd szent esküt tettek, hogy soha nem is lesznek azok - na akkor lehetett a munkáról beszélni.
Minden, csakis anyagilag motivált munkaadó gyűlölte a gyesre menő kismamákat!
Közülük egy sem godolkodott el azon, milyen sors vár a társadalomra amelyik útálja, üldözi a saját jövőjét hordozó, önmaga túlélését biztosító gyerekeket.
Három hónapig próbáltam Csabikámat rejtegetni a külvilág rosszalló tekintete elől. Hat hónapos terhesen már nem tudtam hova behúzni hasamat. Irodai főnököm kifejezte csalódottságát, majd egyértelmü ajánlatot tett a csorba kiköszörülésére. Szerencsére vészes vérszegénységet okozó Csabikám megoldotta a kínos helyzetet.
Sürgősen táppénzre menekültem.
Sürgősen táppénzre menekültem.
A szülőszobában pofozkodó, gorombáskodó orvosok, szülésznők szintén a gyerekvállalás megelőzésén dolgoztak. Aki egyszer a kezük közé került, legközelebb jól meggondolta a dolgot. Harmadik gyerekét szülő, fájdalmaira panaszkodó ismerősömet a "hallgasson, minek tette oda a .....ját a ....ba, .....bele" igazságával gorombították le.
Ha ezek után valaki még mindíg kellően elszánt volt, számíthatott a legrosszabbra.
Már a "hátrányos helyzetű nagycsaládos" elnevezés is magában hordozta a külvilág elítélő véleményét.
Másnak volt esze és nem szült négy gyereket! Maga megbolondult? Szaporodik, mint a nyulak!
Mégis, ebben az esetben váratlan megerősítést is kaptam.
Négy gyerekkel a városi parkban sétáltam. Mikikém használtan vásárolt, de gyönyörű, bordó babakocsijában feküdt, jobb oldalon Manó kapaszkodott a kocsiba. Mellettem két nagyobb gyerekem ugrabugrált. Kicsi, öreg mama már messziről, kedvtelve nézett minket.
- "Mennyi a magáé?"- kérdezte mosolyogva.
- "Mind!" - válszoltam büszkén.
- "Istennek tetsző dolog amit maga csinál!" - mondta komolyan.
Fantasztikusan éreztem magamat. Pontosan azt mondta ki, amit én is biztosan tudtam. Megerősített a felejthetetlen pillanat.
Köszönöm.
Saját magamért legtöbbet az orvosos, beteges dráma "krónikus beteg" szerepének megtörésével tettem. Azzal, ahogy felismertem, egy önmagát bevallottan betegnek tartó, saját betegségét fennen hírdető ember soha nem lesz egészséges. A hivatalos papírokon és számítógépek memóriájában rögzített, névreszóló nyavalyák lemoshatatlan bélyeggé válnak. Ráaggatott, hivatali dokumentáció által hozzá rögzített bajaitól megszabadulni senkinek sem könnyű. Ebből a játszmából egyedül a makacs, erős egészségtudat vezet ki.
Hiába is vártam volna ölbe tett kézzel a kívülről érkező csodát.
Amíg betegnek hittem magamat, engem az Atya Úr Isten sem gyógyíthatott volna meg.
Amíg szellemi képességeim segítségével, készségesen együttműködtem az orvos által programozott szörnyűségek létrehozásában, addíg testem ennek a szándékomnak engedelmeskedett.
Amíg betegnek hittem magamat, engem az Atya Úr Isten sem gyógyíthatott volna meg.
Amíg szellemi képességeim segítségével, készségesen együttműködtem az orvos által programozott szörnyűségek létrehozásában, addíg testem ennek a szándékomnak engedelmeskedett.
Az egészséget a gondolatok szintjén, fejben kell létrehozni.
Utána a tökéletes, öngyógyító test igazodik a pozitív gondolatokhoz.
Azt teszi, amit elvárunk tőle.
Gondolataink, önmagunkba vetett hitünk szerint lehetünk betegek vagy egészségesek.
Az pedig már nem is kérdés, hogy egy krónikus betegnek bélyegzett ember vizsgálatok, leletek, panaszok, tünetek, rendelési idők vagy éppen elhalálozott betegtársak körül forgó gondolatai milyen valóságot teremtenek.
Életem mostani szakaszában éppen a falu közössége által buzgón kínált "elhagyatott, magányosan szenvedő öregasszony" című dráma főszerepét utasítom vissza. Rámenős győzködésüket több, különböző előadásban hallhattam már.
- "Akárhányszor találkozunk, maga mindíg fáradtabb." - nyitotta beszélgetésünket az ismerős fiatalasszony.
- "Csodálkozik? Négy sikeres, tanult férfit neveltem fel egyedül. Furcsa lenne, ha közben nem fáradok el."
Nem is hallotta, amit mondtam. Láttam már, ez a hangos, szigorú monológ nem rólam szól.
Ez az ő magánszáma.
Belül somolyogva figyeltem külvilágnak szóló, részvétteli jóindulatnak álcázott manipulációját.
- "Magának is jobb lenne, ha elköltözne a gyerekeihez! Különben is, szörnyű látni, amikor biciklizik, ahelyett, hogy vonattal járna!" - mondta ezután hangjában és szándékában súlyos nyomatékkal.
Megnyugtattam, innen legfeljebb egy erdei remetelakba költözök. Ott még jobban kiélvezthetném az egyedüllétet.
Megsértődött, de nem adta fel.
Majd ő segít - felkiáltással kezemből erőszakkal húzta, tépte bevásárló szatyromat. Elmagyaráztam neki, miért nem kell a segítsége. Azt, hogy nem akarom saját magamat lesajnált, segítségre szoruló, tehetetlen embernek érezni. Régen rossz lenne, ha egy szatyor kifogna rajtam!
- "Teher alatt nő a pálma?" - kérdezte gúnyos mosollyal és elváltunk.
Bosszús volt, amiért kisiklottam a kezei közül, pedig ő már képzeletben szörnyűlködve mesélte a falunak, hogyan kellett neki, magának cipekednie az agyon dolgozott, elhagyatott, meghibbant roncs öregasszony helyett.
Hát, ez nem jött össze.
- "És, sikerült társat találni? Ne legyen szomorú, még nem késő!" - bíztatott a kedves, boltos hölgy.
Félig viccesen megkértem, ne ijesztgessen. Ezután már békén hagyott.
- "És a gyerekeid legalább támogatnak?" - kérdezte mohó, rosszindulatú arccal egy korombeli ismerősöm. Elmagyaráztam neki, addíg jó, amíg én tudok adni nekik. Nagyon nagy baj lenne, ha nem tudnék anyagilag gondoskodni magamról. Még egy darabig grimaszolt és rángatta a vállát, de elhallgatott.
- "Mit tudsz csinálni egyedül otthon?" - faggatott szent borzadállyal utcabeli szomszédom.
Biztosítottam, annyi tervem van, annyi mindent szeretnék még megtenni, annyi fontos dolgot kell bepótolnom, hogy már száz évre előre teleírtam a naptáramat.
És a sok-sok elolvasatlan könyv még bele sem fért...
És a sok-sok elolvasatlan könyv még bele sem fért...
Valódi jószándékát bizonyítva szomszédom bólogatott és megpróbált megérteni.
Láthatóan mindannyian bajban vannak.
Izgatottan, felháborodva vagy épp értetlen szörnyűlködéssel terelgetnek a szokások által kijelölt útra. Szeretnék végre látni, ahogyan elvárásaiknak megfelelően legyengült beteg, megkeseredett, világfájdalmasan szenvedő, csupa panasz öregasszonnyá változom.
Izgatottan, felháborodva vagy épp értetlen szörnyűlködéssel terelgetnek a szokások által kijelölt útra. Szeretnék végre látni, ahogyan elvárásaiknak megfelelően legyengült beteg, megkeseredett, világfájdalmasan szenvedő, csupa panasz öregasszonnyá változom.
Úgy gondolom, ellenállásomnak köszönhetem a szemközti udvarból házam elé tolt, szeméttel dúsított hó hegyet, felbontva kapott levelemet vagy a kerítés ajtó elé telepített, papír zsebkendővel díszített kupac kakát.
Kinyilvánított függetlenségemre környezetem saját szellemi képességei szerint reagál.
És még csodálkoznak, hogy velük közösséget vállalni nem akarok!!
Időnként - szerencsére nagyon ritkán - családom is megkínál "az egyedül, elhagyatottan szenvedő mártír anya" című dráma főszerepével. Tudom, jószándékkal teszi, akármelyik családtagom is szándékozik engem megmenteni.
De mitől is?
Itt és most szeretném tudatni összes segítőkész, jólelkü, szerető szívű családtagommal, hogy engem nem kell megmenteni!
De mitől is?
Itt és most szeretném tudatni összes segítőkész, jólelkü, szerető szívű családtagommal, hogy engem nem kell megmenteni!
Már meg vagyok mentődve!
Zűrös, súlyos életem évtizedei után végre hihetetlen békét, nyugalmat találtam.
Fizikailag egyedül lenni, egyedül élni saját enrgiámmal feltöltött békés otthonomban, ez a legtökéletesebb szabadság állapota!
Hazatérni biztonságos, csöndes menedékembe, bezárkózni és élvezni a nyugalmat!
Tudom, hogy ez megjár nekem!
Megdolgoztam érte.
Megdolgoztam érte.
Néhány hónapja már biztosan érzem, anyagi világban rámrótt feldatomat befejeztem. Eddig az volt a dolgom, hogy másoknak adjak magamból. Most eljött az idő, amikor önmagamért élhetek.
A befelé forduláshoz, az elmélyüléshez pedig csönd kell.
Az egyedüllét csöndje.
A buddhizmus vagy hinduizmus számtalan fajtáját gyakorló keleti társadalmakban senki sem csodálkozik azon, ha egy idősödő ember elvonul a világtól és végre szellemi házi feladatának megoldására összpontosít. A kereszténység önkéntes magányt vállaló remetéit is békén hagyták.
Bár ebben a mi betegesen anyagias, megvadult nyugati társadalmunkban ez furcsán hangzik, de én most szellemi leckét írok.
Ennek van az ideje.
Innen már tisztán látható, hogy egész életemben, mindíg széllel szemben mentem.
Mindenkori ellenállásom és szabad döntéseim helyességét elért családi sikereim, megtalált lelki békém és fizikai egészségem bizonyítja.
Az előrevivő dac útján azonban elkövettem egy nagy hibát.
Bolond módon elismerést, elfogadást vagy éppen támogatást vártam rokonaimtól, családtagjaimtól, emberi környezetemtől. Attól aki ellenkezésem miatt halálosan, vérig sértődött!
Ráadásnak ellenséges viselkedésüket fel sem ismertem.
Mindenkori ellenállásom és szabad döntéseim helyességét elért családi sikereim, megtalált lelki békém és fizikai egészségem bizonyítja.
Az előrevivő dac útján azonban elkövettem egy nagy hibát.
Bolond módon elismerést, elfogadást vagy éppen támogatást vártam rokonaimtól, családtagjaimtól, emberi környezetemtől. Attól aki ellenkezésem miatt halálosan, vérig sértődött!
Ráadásnak ellenséges viselkedésüket fel sem ismertem.
Majdnem hatvan év kellett, hogy fejemben világosság gyúljon.
Eddig nem vettem észre, hogy amíg életem során én magam a felmerülő problémákat feladatnak tekintettem és egyetlen célom a legegyszerűbb, legjobb megoldás megtalálása volt, addíg munkakapcsolatunkat a környezetemben élő emberek hatalmi harcnak érezték.
Na nehogy már neki legyen igaza! - jelszóval utasították el ötleteimet.
Ezekben az összecsapásokban őket soha nem érdekelte a feladat eredményes megoldása. Egyetlen céljuk szerint mindenáron parancsolni akartak nekem.
Anyám, unokatestvérem, Pisti és rokonsága, ismerősök és idegenek akaratukat teljes gőzzel erőltették rám.
Gondot az sem jelentett nekik, ha rám kényszerített döntéseik hibái már a kezdet kezdetén tisztán láthatóak voltak.
A végeredménnyel ők nem törődtek.
Hiszen rám erőltetett hibás döntéseikért a felelősséget nem nekik kellett vállalni.
Csak és egyes egyedül a parancsolás volt fontos.
Azt teszed, amit én mondok, ha belepusztulsz is!
Sikerült ezeket a csapdákat kikerülnöm.
Cserébe, előre megjósolható módon megkaptam vérig sértődött környezetem elutasító haragját.
És ekkor, én nagy marha, nem értettem, mi történik.
Legközelebbi hozzátartozóim miért nem büszkék pozitív végeredményt hozó döntéseim láttán?!
Miért nem örülnek sikeres önállóságomnak?!
Miért próbálnak a helyes útról visszahúzni?!
Kicsi gyerekkorom óta őriztem lelkemben a visszautasítás fájdalmát.
Hűségesen kínoztam magamat a sértődött külvilág által sugalmazott bűnösségem tudatával.
Ennek itt és most van vége!
Többé már nem kívánom szabad döntéseimet környezetemmel elfogadtatni.
Segítséget, támogatást tőlük már soha többé nem kérek.
Kedvelhetnek vagy akár útálhatnak is úri kedvük szerint.
Ma már nem érdekel.
Megkönnyebbültem.
Szabad vagyok.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)