Pálházi Éva - Hegyimenet - Útközben I
2014.02.04 16:20
Ahogyan telt az idő, 93 nyarán egyre nagyobb szükségem lett volna szembenézni az átélt tragédia lelki következményeivel.
Segítségre lett volna szükségem.
Talán csak egy pártatlan hallgató kellett volna.
Szeptember első napjaiban Sándor gyerekem fura híreket hozott iskolájából. A közeli kisváros gimnáziumában harmadikba járó gyerekem tanára együttérzőn, de nagyon megdöbbentően érdeklődött.
Sikerült kezdeti gondjaimat a valóságtól elszakítva, ijesztően felnagyítani.
Sikerült az elfojtást a biztonsági szelepek elzárásával a végletekig fokozni.
Most már tisztán látom, az önkéntes lelkiismereti vakságot választó emberek felelőtlen őrületét. A gyógyszerfüggő áldozatoknak és a drogokat felíró orvosoknak is tudniuk kellene az igazságot.
Sok évbe és még több kínszenvedésbe került amíg ráébredtem az igazságra - egyszerű, közönséges drogfüggő lettem és semmi értelme önigazoló, szép szavakkal meghamisítani kétségbeejtő valóságomat.
Hetek teltek el azóta, hogy végre nagy elszántsággal és józan, tárgyilagos módon elemeztem anyámmal közös életünk számomra eddig láthatatlan, mégis meghatározó mozgató erőit.
Az utána következő mély, sötét levertség már nem lepett meg.
Sőt.
Az elmúlt két évben megtanultam, hogy a tisztázó, megvilágosító felismeréseket mindíg a mélyrepülés hosszabb-rövidebb időszaka követi.
Alkalmanként a képet még fizikai betegség - náthás megfázás, izületi fájdalmak - is színesítitk.
Az újra felidézett, ismét átélt, majd átértékelése után megint elraktározott emlékek megemésztéséhez idő kell. Hiába ismerősek a helyzetek, a szereplők, ha most új a nézőpont és így újak a reakciók is.
Az elmúlt két évben megtanultam, hogy a tisztázó, megvilágosító felismeréseket mindíg a mélyrepülés hosszabb-rövidebb időszaka követi.
Alkalmanként a képet még fizikai betegség - náthás megfázás, izületi fájdalmak - is színesítitk.
Az újra felidézett, ismét átélt, majd átértékelése után megint elraktározott emlékek megemésztéséhez idő kell. Hiába ismerősek a helyzetek, a szereplők, ha most új a nézőpont és így újak a reakciók is.
Gyerekkorom történetét ma már nem az állandóan síró, szeretet nélkül felnövő kisgyerek fájdalmával figyelem. Ez a történet már nem rólam szól.
A távlatok kiszélesedtek, kitágult a látószög. Időközben rájöttem, milyen botorság volt anyámtól felnőtt viselkedést, felelős anyaságot követelni.
A távlatok kiszélesedtek, kitágult a látószög. Időközben rájöttem, milyen botorság volt anyámtól felnőtt viselkedést, felelős anyaságot követelni.
Anyám sohasem nőtt fel.
Felnőtt méretü testében mindvégig ott sírt-zokogott a saját anyja által gyűlölt, elutasított kislány.
Anyám éretlen, gyermeki féltékenységgel vetélytársnak érezte kényszerű anyasága végeredményét - saját gyerekét.
Az időben megrekedve, még nyolcvanöt évesen is anyukája szeretetéért, elismeréséért harcolt.
Ebben a küzdelemben mindenki ellenfélnek számított.
Anyám éretlen, gyermeki féltékenységgel vetélytársnak érezte kényszerű anyasága végeredményét - saját gyerekét.
Az időben megrekedve, még nyolcvanöt évesen is anyukája szeretetéért, elismeréséért harcolt.
Ebben a küzdelemben mindenki ellenfélnek számított.
Gondolkodását, érzelmeit megismerve, már teljesen érthető, hogy segítségére 93 nyarán sem számíthattam.
Ahogyan telt az idő, 93 nyarán egyre nagyobb szükségem lett volna szembenézni az átélt tragédia lelki következményeivel.
Segítségre lett volna szükségem.
Talán csak egy pártatlan hallgató kellett volna.
Nem volt.
Miközben a gyilkos indulatú falu és férjem városi családja felelőtlenül bűnösségemet harsogta, még saját rokonaimra sem számíthattam.
Nem is tudom, hogy az unokatestvéremtől érkező kárörvendő lenézés vagy az anyámtól kapott megszégyenítő, lealázó gyűlölködés okozott-e több pusztítást.
Csak egy kívülálló tisztázó igazmondása, a felülemelkedő pártatlanság menthetett volna meg.
Környezetem ilyesmit nem ismert.
Környezetem ilyesmit nem ismert.
Olyan állati élvezettel vetették magukat a gyilkosos-öngyilkosos-bosszúállós játszmába, hogy mértéktartó önfegyelmezésükre hiába is vártam. Saját magam és gyerekeim hétköznapjai habzó szájú hiénák falkájának fenyegetésében teltek.
Idegenek, ismerősök, rokonok, mind szemmel látható élvezettel gyűlölködtek ellenünk.
Senki, de valóban senki sem gondolt a rám szakadt felelősség hatalmas terhére.
Egyiküknek sem jutott eszébe felnevelendő négy gyereke érdekében megkímélni már amúgy is tönkrement, agyonhajszolt áldozatukat.
Idegenek, ismerősök, rokonok, mind szemmel látható élvezettel gyűlölködtek ellenünk.
Senki, de valóban senki sem gondolt a rám szakadt felelősség hatalmas terhére.
Egyiküknek sem jutott eszébe felnevelendő négy gyereke érdekében megkímélni már amúgy is tönkrement, agyonhajszolt áldozatukat.
Menekülőre fogtam.
Teljesen bezárkóztam.
Segítség nélkül, csendben magamba fojtottam mindent.
Szeptember, az új tanév kezdete fenyegetően közeledett.
Bár sikerült a nyarat fillérekből átvészelni, az iskolakezdés megoldhatatlan feladatnak tűnt. Augusztus második felében még fogalmam sem volt, hogyan vesszük meg a szükséges könyveket, füzeteket. Hogyan pótoljuk a tavaly óta kinőtt, széjjel taposott - nyáron szandál helyett használt - tornacipőket.
A kertben megtermő zöldségek, az alkalmanként akár hitelbe is megkapott két kilós kenyerek biztosították mindennapi élelmezésünket, de a vízdíj és villanyszámla befizetése után tanszer, ruha vagy cipő vásárlására gondolni sem mertem.
A kertben megtermő zöldségek, az alkalmanként akár hitelbe is megkapott két kilós kenyerek biztosították mindennapi élelmezésünket, de a vízdíj és villanyszámla befizetése után tanszer, ruha vagy cipő vásárlására gondolni sem mertem.
93 nyarán fő feladatom az éhezés elkerülése, megelőzése volt.
Tudtam, a mindennapi ennivaló segítségével valahogyan tovább araszolhatunk egy reménybeli gazdagabb jövő felé. Egyszerre négy gyerek iskolába indítása heroikus tettnek látszott!
Tudtam, a mindennapi ennivaló segítségével valahogyan tovább araszolhatunk egy reménybeli gazdagabb jövő felé. Egyszerre négy gyerek iskolába indítása heroikus tettnek látszott!
Segítségre nem számíthattam.
Valamikor korábban, egy alkalommal megkeresntem a falu tanácsának szociális ügyekkel foglalkozó előadóját. Hátha megért és támogatáshoz juttat. Óriásit tévedtem.
A hivatalos ügyeket intéző falubeli asszony dühösen oktatott ki az élet dolgainak helyes menetéről.
- "Másnak volt annyi esze, hogy nem szült négy gyereket!" - szólt a hivatalos állásfoglalás.
- "Vagy ha mégis, akkor sokkal nagyobb időközönként, hogy a felnövekedő idősebb gyerekek képesek legyenek ellátni, őrizni, felnevelni kisebb testvéreiket!"
Teljesen ledöbbentem.
Hiszen mi ismerjük egymást!
Az én harmadik - István - gyerekem és az ügyintéző asszony egyetlen egy szem kislánya osztálytársak voltak. Tudhatta, csak a gyerekeimért élek, mindent megteszek értük. Hogy minden pénzt csakis rájuk költök.
Újabb súlyos tapasztalatom megint csak szégyent, bűntudatot keltett bizonytalan, sebesült lelkemben.
Megszégyenülten hazatakarodtam és végleg leszoktam a segítség kérésről.
Megszégyenülten hazatakarodtam és végleg leszoktam a segítség kérésről.
Utolsó pillanatban mégis megérkezett a mentőöv.
Augusztus végére megkaptuk a Nyugdíjfolyósító által megítélt és ki is utalt árvaellátást, özvegyi nyugdíjat.
Augusztus végére megkaptuk a Nyugdíjfolyósító által megítélt és ki is utalt árvaellátást, özvegyi nyugdíjat.
Indulhatott a tanév!
Szeptember első napjaiban Sándor gyerekem fura híreket hozott iskolájából. A közeli kisváros gimnáziumában harmadikba járó gyerekem tanára együttérzőn, de nagyon megdöbbentően érdeklődött.
- "Hányan maradtatok otthon anyukátokkal?" - szólt a meglepő, szülőségemet meglehetősen lebecsülő kérdés.
Nem emlékszem milyen nevű, diplomás gimnáziumi tanerő gyerekeim szélnek eresztését nemcsak lehetségesnek, de elfogadható megoldásnak vélte. Egy négy gyerekes özvegy teljesen érthető, önnön anyai felelősségét elhárító, önvédelmi reakciójának.
Nem emlékszem milyen nevű, diplomás gimnáziumi tanerő gyerekeim szélnek eresztését nemcsak lehetségesnek, de elfogadható megoldásnak vélte. Egy négy gyerekes özvegy teljesen érthető, önnön anyai felelősségét elhárító, önvédelmi reakciójának.
Mert mit is tehetne az egyedülálló, négy gyerekes, friss özvegy?
Nyilvánvalóan szortírozni, osztályozni kezdi gyerekeit.
Ezt megtartom, az nem kell!
Ezt megtartom, az nem kell!
Nem tudom megfogalmazni - még most, ennyi év után sem tudom leírni az akkori érzéseimet.
Úgy tűnt, az engem körülvevő társadalom ferde szemmel, sanda gyanakvással figyeli családomat összetartó, emberfeletti igyekezeteimet.
Attól tartok, környezetem cinkos összekacsintással, készségesen vállalt volna segédletet gyerekeim családon kívüli - akár állami - gondozásba adásához. Engem buzgó együttérzéssel támogatott volna a mártír özvegy, a sors által tönkretett, látványosan szenvedő édesanya szerepének eljátszásában.
Végül pedig bosszankodva, értetlenül vette tudomásul, hogy nem élek az általa tálcán kínált, felelőtlenségre, hanyagságra buzdító lehetőségekkel.
Végül pedig bosszankodva, értetlenül vette tudomásul, hogy nem élek az általa tálcán kínált, felelőtlenségre, hanyagságra buzdító lehetőségekkel.
Meglepődött Sándor gyerekem határozottan biztosította tanárát - családunk változatlan létszámmal, folyamatosan tovább üzemel.
Anyám környezeteméhez hasonló véleményen volt.
Kicsit később, Csabikám diplomaosztója után, saját sikeremen felbátorodva megpróbáltam rajta számonkérni elmaradt továbbtanulásomat.
- "Mit képzelsz? Hogy is lehetett volna?! Özvegyen maradtam egy gyerekkel!" - válaszolt megdöbbent arckifejezéssel.
- "Mit képzelsz? Hogy is lehetett volna?! Özvegyen maradtam egy gyerekkel!" - válaszolt megdöbbent arckifejezéssel.
- "Én meg néggyel!" - mondtam neki keserűen.
Hazudnék, ha letagadnám a párbeszéd erejéből sugárzó elégtételt.
Úgy éreztem, lelkileg süket-vak anyám most megértett valamit.
Hazudnék, ha letagadnám a párbeszéd erejéből sugárzó elégtételt.
Úgy éreztem, lelkileg süket-vak anyám most megértett valamit.
Lelkem első vészjelzései ősszel jelentkeztek.
Teltek a hetek és én egyre kevesebbet aludtam.
Októberben eljutottam odáig, hogy az ingerülten, dühödt hánykolódással átkínlódott, ébren töltött éjszakák közti nappalokon kábultan, reszkető idegroncs állapotban kűzdöttem a háztartási munkával.
Fekve, állva, ülve - még a vécén ülve is! - elbóbiskoltam, hogy a következő pillanatban vadul összeránduló izmaim riadóztassanak.
Esti lefekvés után ezt a merényletet testem két három alkalommal követte el ellenem.
Innen kezdve még éberebb lettem.
Már meg sem kíséreltem az elalvást.
Októberben eljutottam odáig, hogy az ingerülten, dühödt hánykolódással átkínlódott, ébren töltött éjszakák közti nappalokon kábultan, reszkető idegroncs állapotban kűzdöttem a háztartási munkával.
Fekve, állva, ülve - még a vécén ülve is! - elbóbiskoltam, hogy a következő pillanatban vadul összeránduló izmaim riadóztassanak.
Esti lefekvés után ezt a merényletet testem két három alkalommal követte el ellenem.
Innen kezdve még éberebb lettem.
Már meg sem kíséreltem az elalvást.
Ma már látom, akkori állapotomra az űzött vad kifejezés tökéletesen illett. A létező valóságtól elrugaszkodva, saját félelemteli érzéseimnek engedelmeskedve állandó, halálos fenyegetettséget éltem át.
Testem átkapcsolt rémülten menekülő, állati üzemmódba.
Az elmúlt fél év alatt rám zúduló tragédia, a környezetemből érkező mérhetetlen rosszindulat megértő, külső segítség hiányában feldolgozatlan maradt. Amikor lelkem első körben hiába igényelte - követelte - a segítséget, akkor módszert váltott. Hathatósabb figyelmeztetést küldött.
A ki nem mondott, feldolgozatlan sérelmek, az igazságtalan vádak kitakarítására, helyre rakására mostantól már testem is figyelmeztetett.
Az elmúlt fél év alatt rám zúduló tragédia, a környezetemből érkező mérhetetlen rosszindulat megértő, külső segítség hiányában feldolgozatlan maradt. Amikor lelkem első körben hiába igényelte - követelte - a segítséget, akkor módszert váltott. Hathatósabb figyelmeztetést küldött.
A ki nem mondott, feldolgozatlan sérelmek, az igazságtalan vádak kitakarítására, helyre rakására mostantól már testem is figyelmeztetett.
Akkor, abban a helyzetben minderről fogalmam sem volt.
Tehetetlenül, kiszolgáltatottan szenvedtem.
Tehetetlenül, kiszolgáltatottan szenvedtem.
Novemberre csúcsot döntöttem.
Eltelt egy hét alvás nélkül.
Egészen idáig nagy önfegyelemmel kűzdöttem végig napjaimat, de most újabb, végzetes nehézség adódott.
Eltelt egy hét alvás nélkül.
Egészen idáig nagy önfegyelemmel kűzdöttem végig napjaimat, de most újabb, végzetes nehézség adódott.
Ennyi ébren töltött éjszaka és nappal után egyszerre csak elkezdtem sírni és nem tudtam abbahagyni!
Végigsírtam álmatlanul töltött éjszakámat, reggeli felkeléskor tovább sírtam, majd sírva elbuszoztam a közeli kisvárosba, egyenesen az ideggondozóba. Ezután sírva kivártam soromat, sírva elmeséltem életem elmúlt néhány hónapjának történetét és sírva segítségért könyörögtem.
A belém tuszkolt, elsősegélynek szánt nyugtató bogyó és a hosszú beszélgetés elcsendesített. A pszichiáter már első alkalommal olyan jó kérdéseket tett fel, hogy azok megválaszolásával azonnal elkezdhettem volna a rendrakást magamban.
Úgy hittem, most minden jóra fordul.
Hát, nagyot tévedtem!
Ha eddig voltak is problémáim, azok jelentéktelenné váltak a segítő kezelés folytán, orvosi támogatással beszerzett legújabb zűrjeim mellett! Kárba vesztek a rendelőben, hónapról-hónapra folytatott tartalmas beszélgetések. Falra hányt borsóként peregtek az értékes, jószándékú szavak.
Tudniillik első lépésben a segítőkész pszichiáter csak receptre kapható, lórugásnyi mérgeket írt fel nekem. Súlyos, kemény tudatmódosító anyagokat. Tény és való, ezek hatására végre tudtam aludni és az állandó sírás is abbamaradt.
DE!
Ezek a mérgek megakadályozták a belül végzendő lelki tevékenységet. Bár látszatra jobban lettem, de valójában az elfojtás, a szőnyeg alá söprés egy sokkal súlyosabb változatát gyakoroltam.
Míg korábban képes voltam meghallani segítséget kérő lelkem kiáltásait, úgy ezután bedrogozva már egyetlen segélykérő üzenet sem ért el tudatomig!
Míg korábban képes voltam meghallani segítséget kérő lelkem kiáltásait, úgy ezután bedrogozva már egyetlen segélykérő üzenet sem ért el tudatomig!
Ha pedig véletlenül mégis kihallatszott valami?
Azt a könnyű - könnyelmű drogos lebegés közepette jelentéktelen marhaságnak éreztem.
Őrület.
Mintha a kiérkező tűzoltók mást nem tennének, csak elhallgattatnák a tűzjelző szirénáját.
A zavaró, riasztó hangok megszüntek. Minden rendben.
Ja, hogy közben odabenn porig ég az összes emelet?
Kit érdekel.
Csönd van, nyugodtak vagyunk, tojunk mindenre!
Szempillantás alatt váltam gyógyszerfüggővé.
És még csak nem is tudtam, mi történik velem.
Hiszen nem tettem mást, csak előírás szerint megettem az orvos által rendelt, repectre felírt tablettáimat.
Az orvos pedig - ugye - tudja, mi használ és mi árt?
Éppen ezért a tudásáért bízunk meg benne.
És még csak nem is tudtam, mi történik velem.
Hiszen nem tettem mást, csak előírás szerint megettem az orvos által rendelt, repectre felírt tablettáimat.
Az orvos pedig - ugye - tudja, mi használ és mi árt?
Éppen ezért a tudásáért bízunk meg benne.
Pokoli évek következtek.
Hónapról-hónapra, egyik recepttől a másikig éltem.
Százszor lejátszódott a jelenet, ahogy rémülten számolgatom a gyógyszeres dobozban még megtalálható, néhány utolsó tablettát.
Ahogyan minden hétköznapi tennivalómat, minden szokásos otthoni kötelezettségemet félredobom, hogy a lehető leggyorsabban buszra ülhessek, a következő recept feliratásáért, a következő drog adag megszerzéséért.
Az elvonási tünetek és a végzetes túladagolás libikókáján egyensúlyozva gyakran estem egyik végletből a másikba.
Látványos ámokfutásommal egy alkalommal még családomat is halálra rémisztettem.
Figyelmeztetésnek még ez sem volt elegendő!
Hónapról-hónapra, egyik recepttől a másikig éltem.
Százszor lejátszódott a jelenet, ahogy rémülten számolgatom a gyógyszeres dobozban még megtalálható, néhány utolsó tablettát.
Ahogyan minden hétköznapi tennivalómat, minden szokásos otthoni kötelezettségemet félredobom, hogy a lehető leggyorsabban buszra ülhessek, a következő recept feliratásáért, a következő drog adag megszerzéséért.
Az elvonási tünetek és a végzetes túladagolás libikókáján egyensúlyozva gyakran estem egyik végletből a másikba.
Látványos ámokfutásommal egy alkalommal még családomat is halálra rémisztettem.
Figyelmeztetésnek még ez sem volt elegendő!
A gyógyszeres dobozba csomagolt, néhány apró, színes bogyó madzagon rángatott bábja lettem.
Nem is volt kérdéses, életemet ki vagy mi irányítja.
Nem is volt kérdéses, életemet ki vagy mi irányítja.
Gyógyszerem elfogyásától halálosan rettegtem. Biztos lehettem abban, hogy amint szervezetemből a méreg kiürül, nem csak a kezdeti, súlyos lelki zavaraim térnek vissza pusztítóan felerősödve, de ráadásnak az elvonás kínjait is megkapom.
Egy szó mint száz - sikerült problémáimat orvosi segítséggel megsokszorozni.
Sikerült kezdeti gondjaimat a valóságtól elszakítva, ijesztően felnagyítani.
Sikerült az elfojtást a biztonsági szelepek elzárásával a végletekig fokozni.
Sikerült gondolkodásomat a drogosoktól megszokott felelőtlenség irányába terelni.
Minden bevett tabletta egy lépéssel távolabb vitt a mindíg szükséges, elengedhetetlen, önmagamért vállalt felelősségtől.
Minden bevett tabletta egy lépéssel távolabb vitt a mindíg szükséges, elengedhetetlen, önmagamért vállalt felelősségtől.
És történt mindez - orvosi segítséggel.
Sőt.
Orvosi javaslatra.
Sőt.
Orvosi javaslatra.
Azon kívül, hogy az ideggondozóban részemre szó nélkül felírták az évek során megszokottá vált, rendszeres, már sokadik adag tudatmódosító mérget, ráadásnak falubeli orvosunk még ingyenes utazási igazolást is adott.
Nehogy szerencsétlen függő anyag nélkül maradjon!
Most már tisztán látom, az önkéntes lelkiismereti vakságot választó emberek felelőtlen őrületét. A gyógyszerfüggő áldozatoknak és a drogokat felíró orvosoknak is tudniuk kellene az igazságot.
A legális vagy illegális drogok hatása között különbség nincs.
A mesterségesen előállított, lélek pusztító kábítószert nem érdekli saját maga elfogadott vagy törvényen kívüli volta.
A tudatmódosító vegyi anyagok egyformán pusztítják a társadalomból kivetett hajléktalan, utcai drogost és a hivatalosan betegnek nyilvánított, orvosi kezelés alatt álló gyógyszerfüggőt.
Teljesen ugyanúgy!
Különbség csak a társadalom ítéletében található.
Hazudhatunk új valóságot együtt, össztársadalmi segítséggel.
A lényegen ez nem változtat.
A vegyi anyagok, a kábítószerek működése nem függ az éppen esedékes, divatos össztársadalmi hazugságoktól.
Sok évbe és még több kínszenvedésbe került amíg ráébredtem az igazságra - egyszerű, közönséges drogfüggő lettem és semmi értelme önigazoló, szép szavakkal meghamisítani kétségbeejtő valóságomat.
De ne fussunk előre. A tisztánlátás ezen meghatározó pillanatáig még sok rémisztő tévutat kellett bejárnom.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)