Pálházi Éva - Hegyimenet - Úton I
2014.01.27 18:42
Kilenc évvel korábban, amikor Manónak becézett István fiam betöltötte harmadik évét, férjemmel közösen megállapodtunk - a sovány, beteges gyereket nem íratjuk óvodába. Otthon maradok és gondoskodom a gyerekekről, a háztartásról.
Cseppet sem unalmas, hétköznapinak nem nevezhető életem történetének elmesélését legutóbbi álmommal folytatom.
Már rég rájöttem, a valóban elszánt lelki munkához álmok, képek, felismerések formájában mindig megérkezik a segítség, a visszajelzés.
Figyeltem, vártam...és megérkezett az álom...
Számomra egyszerűen őrjítő, zsúfolt, hangos irodában dolgozom Miklós gyerekemmel együtt. A nagy hodályban iszonyatosan kaotikus körülmények uralkodnak. Számtalan összezsúfolt, egymás hegyére-hátára tolt íróasztalon különböző márkájú, méretű és életkorú monitor, billentyűzet, egér található. Az asztalok alatt, csak négykézláb megközelíthető gépek poros kábelei undorító összevisszaságban tekeregnek.
A fiatal, hangos munkatársak vadásznak egymás - sajátjuknál használhatóbbnak tűnő - felszerelésére.
Miklós utasítására éppen elkezdenék összeállítani egy dokumentumot officeban, amikor látom - asztalomról billentyűzettel, egérrel együtt eltűnt a monitorom. Ebben a rémisztő káoszban, a piszkos, rendetlen asztalokról összelopkodom magamnak a megfelelő felszerelést, de mire munkához kezdenék, már megint hiányzik a monitorom.
A fiatal, hangos munkatársak vadásznak egymás - sajátjuknál használhatóbbnak tűnő - felszerelésére.
Miklós utasítására éppen elkezdenék összeállítani egy dokumentumot officeban, amikor látom - asztalomról billentyűzettel, egérrel együtt eltűnt a monitorom. Ebben a rémisztő káoszban, a piszkos, rendetlen asztalokról összelopkodom magamnak a megfelelő felszerelést, de mire munkához kezdenék, már megint hiányzik a monitorom.
Ráadásul székem sincs már.
Valaki visszalopta és egy szomszédos asztalnál ő dolgozik vele.
Valaki visszalopta és egy szomszédos asztalnál ő dolgozik vele.
Most már tényleg mérges vagyok.
Miklós megnyugtat, ez a munka nem is volt fontos, csak azért adta, hogy végre hasznosnak érezzem magam.
Ennyi.
Most betelt a pohár.
Eldöntöm, felmondok.
Felébredek. Fejem azonnal tiszta.
Álombéli öltözékemen gondolkodva rájövök, ilyen stílusú, magam készítette ruhákat és pontosan ezt a fa klumpát hordtam szállodai munkahelyemen, ahol férjemet megismertem.
Már értem! - álmom jeleneteit ő - Pisti - rendezi.
Talán az iroda képe is a korabeli, közös munkahelyünkre akar emlékeztetni.
Az ő szemszögéből tekintve valószínüleg kaotikus diliháznak tűnt a kilenc-tíz nőt foglalkoztató, íróasztal labirintust alkotó szállodai iroda.
A drámáktól hangos, klikkekre szakadt adminisztrátor csapat.
A drámáktól hangos, klikkekre szakadt adminisztrátor csapat.
Utoljára akkor, ott dolgoztam irodában.
És annak is hosszú ideje már, hogy utoljára ilyen könnyed, nőies ruhát viseltem.
Elfuserált párkapcsolataimnak gyorsan áldozatul esett énemnek az a része, aki szívesen libegett bő szoknyásan, magas sarkokon.
Hamar rájöttem, mekkora csapda, ha önmagamat a nőiség - számomra - ingoványos talajára akarom felépíteni. Mekkora függőséget jelent, ha magamat kiegészítendő félnek tekintem, és személyemet csak a másik nemtől kapott, folytonos pozitív megerősítés éltetheti.
Cselekvésemben mennyire gátolnak, önmagammal szembefordítanak a külvilág kötelező elvárásai.
A fogyasztói társadalom vásárlásra ösztönző hazug, lélek ölő reklámai.
A pillanatnyi divat kifacsart ízlésű, állandó elégedetlenséget szító, vérlázító marhaságai.
A fogyasztói társadalom vásárlásra ösztönző hazug, lélek ölő reklámai.
A pillanatnyi divat kifacsart ízlésű, állandó elégedetlenséget szító, vérlázító marhaságai.
Jó csak akkor lehetsz, - szól az üzenet - ha ilyet veszel, ha olyat hordasz, ha amazt kened magadra. Különben megítélünk, kiközösítünk.
Arról pedig mindíg gondoskodni fogunk, hogy az általunk ösztönzött, tökéletesnek kikiáltott állapot elérésekor már valami más, valami sokkal drágább, sokkal újabb, sokkal életidegenebb dolog elérése legyen a trend.
Üzleti sikereink érdekében minden megengedett - a plasztikai sebészet oltárán szemrebbenés nélkül feláldozzuk összekaszaboltatott, eltorzított testedet, az ember fizikai valóságának ellentmondó testalkat teljesíthetetlen elvárásai miatt megalázott, bűntudatos lelkedet.
Utolsó filléredet is kizsaroljuk egy olyan tökéletesség megszerzésének ígéretével, amelyet anyagi szinten, a múló, változó, öregedő test világában elérni soha nem lehet.
Utolsó filléredet is kizsaroljuk egy olyan tökéletesség megszerzésének ígéretével, amelyet anyagi szinten, a múló, változó, öregedő test világában elérni soha nem lehet.
Ettől virágzik az üzlet.....!
Ebben a világban, ahol a fogyasztói társadalom elvárása szerinti ideális nő egy szellemi fogyatékos szex rabszolga és egy kotkodácsoló kirakati bábu keveréke - én kiszálltam.
Elutasítottam ezt a megalázó függést.
Ragaszkodtam belső hajtóerőmhöz.
Megtaláltam szabad személyiségem legmegfelelőbb kifejeződését - a családfenntartó szülő nemek felett álló, azoktól független, vezető szerepében.
Életem minden sikerét ezen a biztos alapon állva értem el.
Néhány turkálós nyáriruha, néhány hajfestés a kilencvenes évek végéig még becsúszott, de végül felismertem, ki is vagyok valójában.
EMBER.
Szabad, független, egész ember.
Most pedig induljunk el, az útra...
'93 májusában, férjem temetése után unokatestvéremék összehányt autójukon hazarobogtak.
Követelőző, érzéketlen anyám búcsúzóul még jól lehordott, amiért sajnálni merészeltem halott férjemet.
- "Szégyelld magad! Ilyen cirkuszt csinálni azért az emberért, aki megverte a gyerekemet!"
Sajátságos beszólását értelmezni csak úgy lehet, ha végtelenül önző, teljesen egója irányítása alatt álló személyét megértjük.
Anyám ügyes gondolati csavarral – "én akarok szenvedni, én rólam szól minden, én, én, én" - az események központjába állította magát és vérig sértett áldozattá vált.
Való igaz, hogy gyereke védelmében éppen gyerekét döngölte földbe, de az annyira vágyott drámai nagyjelenet mámorító pillanatában - és nemcsak akkor - eszébe sem jutott saját magán kívül bárki mással foglalkozni.
Szerencsétlen bolond nem vette észre, az önmagának mindenáron megszerzett szenvedések, a mások életéből elragadott sértődöttségek, az idegen haragok hogyan pumpálják égig vérnyomását.
A kölcsön vett, összeharácsolt dühödt fájdalmak terhe alatt hogyan roskad össze túlterhelt lelkét jelképező gerincoszlopa.
A kölcsön vett, összeharácsolt dühödt fájdalmak terhe alatt hogyan roskad össze túlterhelt lelkét jelképező gerincoszlopa.
Lelkének hátizsákját jól megpakolta a családom élet-halál trágédiájából elcsaklizott, még sok-sok munkahelyi, gyűlölködő pletykálkodásra elegendő szenvedéssel - és hazautazott.
Egyszerre csend lett.
Az óriásira dagasztott dráma vihara átsöpört fölöttünk, majd újabb gyanútlan áldozatokra vadászva továbbszáguldott.
A halálomat követelő, vérszomjas falu előtt már egy hete kulcsra zártam egyébként korábban, napközben nyitva álló kapunkat.
Alkoholista szomszédasszonyom rajtaütésszerű látogatásit csak így tudtam megakadályozni.
Már a hajam is égnek állt, amikor három böhöm nagy kutyája társaságában tántorogva udvarunkba botladozott és a részegek büszke öntudatosságával sorolta elő a falu elképesztő ökörségeit.
Már a hajam is égnek állt, amikor három böhöm nagy kutyája társaságában tántorogva udvarunkba botladozott és a részegek büszke öntudatosságával sorolta elő a falu elképesztő ökörségeit.
Bezárkózásunk sokkal nyugalmasabbá tette napjainkat.
Egyedül a városi szakközépiskolába járó Csabikámnak kellett rendszeresen találkozni a reggeli vonaton vele együtt, gyári munkahelyére utazó X.-nével.
Pisti falunkban lakó, volt munkatársa mostanra megváltoztatta szakvéleményét.
Előszőr szentül hitte és híresztelte, hogy lakásunkon férjemet én öltem meg, majd testét a berekbe vittem.
Később - talán éppen negyvennyolc kilóm láttán - ráébredt állítása képtelenségére.
Később - talán éppen negyvennyolc kilóm láttán - ráébredt állítása képtelenségére.
Ezután átírta fantáziadús krimijét.
Férjemet a frissített változat szerint két nagy gyerekem ölte meg és szállította a berekbe.
Az őrült rágalom hullámai időnként - kényszerű vonatozásai alkalmával - Csabikámat is megérintették.
Gondolom, az önmagát igazság bajnokának tekintő X.-né saját vérfagyasztó, kegyetlen ötletein soha nem gondolkozott el.
Azon, hogy lelkének milyen sötét mélységében gyökerezik a fantáziakép, amely Pisti halálának elképzelt körülményeit szadista részletességgel ábrázolta.
Azon, hogy lelkének milyen sötét mélységében gyökerezik a fantáziakép, amely Pisti halálának elképzelt körülményeit szadista részletességgel ábrázolta.
"Én legszívesebben így ölnék - ő is biztosan ugyanígy tette." - szólt tudatalattijának üzenete.
Saját elfojtott, láthatóan gyilkos indulatait felismerni nem, csak a külvilágra kivetíteni tudta.
Szerencsére a hamarosan véget érő tanévvel együtt Csabikám rendszeres vonatozása is megszünt.
Egészen egyszerű hétköznapok következtek.
Sejtésem beigazolódott.
Az út valóban felfelé vezetett.
Azonban az előzetes számításkor egy-két tényt alábecsültem.
A mélység, ahonnan indultunk és a magasság, ahová célkitűzéseim szerint majd érkeznünk kell, egymástól nagyjából Makó-Jeruzsálem távolságban helyezkedtek el.
Vertikálisan!
Mintha a Himalájára másznánk!
A felfelé vezető és nagyjából tizenhét-tizennyolc év alatt megtett út többnyire meredek sziklafalak emelkedőin vitt.
Az állandó szembe szél pedig folyamatosan jelezte - jó irányban haladunk.
Egy valamit mindíg biztosan tudtam - izgatottan kotkodácsoló, ítélkező, gyűlölködő környezetemmel pont szemben kell haladnom.
Lehet, hogy a jó megoldásokat nem mindíg ismertem fel időben, de a rossz példa állandóan előttem állt. Szinte gondolkodás nélkül támaszkodhattam a falu többségének sötét, rosszindulatú butaságára. Tudtam, számunkra minden döntésüknek éppen az ellenkezője lesz a megfelelő. Kifacsart, rémisztő viselkedésüket óriási, több évtizedes rutinnal forgattam helyére.
Lehet, hogy a jó megoldásokat nem mindíg ismertem fel időben, de a rossz példa állandóan előttem állt. Szinte gondolkodás nélkül támaszkodhattam a falu többségének sötét, rosszindulatú butaságára. Tudtam, számunkra minden döntésüknek éppen az ellenkezője lesz a megfelelő. Kifacsart, rémisztő viselkedésüket óriási, több évtizedes rutinnal forgattam helyére.
Ezt a sikerre vezető gondolkodási módot anyám esetében már régóta alkalmaztam.
Sok bizonytalanságom ellenére éreztem, feladatom megoldásához szellemi felkészültségem elegendő.
Már csak az anyagiakról kellett gondoskodnom...
Ragyogó jövőnkbe vezető utunkat egy fillér jövedelem nélkül, családi pótlékból gazdálkodva kezdtük.
Kilenc évvel korábban, amikor Manónak becézett István fiam betöltötte harmadik évét, férjemmel közösen megállapodtunk - a sovány, beteges gyereket nem íratjuk óvodába. Otthon maradok és gondoskodom a gyerekekről, a háztartásról.
Most már látom, akkori döntésemmel mennyire megnöveltem már addig is létező kiszolgáltatottságomat.
Ennek férjem is örült.
Hiszen önmagamat is lebecsülő, háztartási rabszolga állapotomban az ő otthoni hatalma elleni fellázadásomtól tartania nem kellett.
Fizetés utáni, több napos részegségei elmúltával a megmaradt és hazaadott pénzt próbáltam ügyesen beosztani.
Számlák, ennivaló, iskolai kiadások.
Ruházatunk nagy részét én varrtam, kötöttem.
Anyósom mai napig azt a sötétkék télikabátot hordja, amit én készítettem neki.
Anyám egy hasonló, kicsit hosszabbra szabott változatot kapott.
Pistinek ugyanilyen téli dzsekit és bélelt, téli nadrágot varrtam.
Az akkor még olcsón megvásárolható orkán anyagokból gyerekeimnek egyedi, kék-fehér mintás, majd később világos szürke-fekete kabátokat csináltam. Ünneplő öltöny, ing, farmer nadrág - mindent otthon gyártottam.
Rengeteg enrgiával és igyekezettel dolgoztam családunk boldogulásán.
Emeleti lakásunk konyhájában fél éjszaka tapostam a varrógép pedálját.
Jól jött a ruhagyári, bedolgozói állás.
Gyerekszobai térelválasztó, sok polcos szekrényeinket is én terveztem, fűrészeltem, gyalultam, fúrtam, csavaroztam. Miután a szükséges hajópadlót a közeli Tüzépről Pisti felcipelte a negyedik emeletre, rémülten menekült a láthatóan komoly munka elől. Egy hét alatt - a belőle kicsikart minimális segítséggel - elkészítettem szobabútorunkat.
A vízben oldott okker sárga pác felkenése és az élénk színü, pipacsos tapéta felragasztása a láthatóan előforduló szépséghibákat is kozmetikázta. Hozzánk látogatóba érkező kis dédmamánk elismerően nézett.
"Úgy dolgozol, mint egy férfi!" - szólt a férjem teljesítményét ismerve kissé kétes értékű dícséret.
Elégedett voltam.
Boltban, pénzért bútort vásárolni - számunkra ez maga volt a biztos lehetetlenség.
Azonban városi lakásunkban - minden találékonyságom ellenére - éreztem kiszolgáltatottságunkat.
Gyerekeim számára nagyobb mozgástérre, magam pedig több lehetőségre vágytam. Tudtam, egy kis kert kiválthatná a városban csak boltban, pénzért megvásárolható ennivalónk nagy részét.
Gyerekeim számára nagyobb mozgástérre, magam pedig több lehetőségre vágytam. Tudtam, egy kis kert kiválthatná a városban csak boltban, pénzért megvásárolható ennivalónk nagy részét.
A városban lakótelepi, negyedik emeleti, tanácsi panelban laktunk. A négy csupa élet-energia gyerek alig hatvan négyzetméteren, kettő és fél szobában nehezen fért el.
Tavasszal és nyáron a ház körüli játszótér biztosította a mozgási lehetőséget nekik, de az őszi, téli hónapokban szűkké, zsúfolttá vált a lakás.
A lépcsőházi közlekedés, a négy emelet megmászása sokszor elriasztott a szabadlevegős programoktól.
Valódi súlyemelőként négy év alatt több tonnányi élelmiszert, babakocsit és gyereket cipeltem négy emeletnyi magasságba.
Valódi súlyemelőként négy év alatt több tonnányi élelmiszert, babakocsit és gyereket cipeltem négy emeletnyi magasságba.
Az északi fekvésü lakáson végigvonuló főfal ősztől tavaszig penésztől virágzott.
A negyedik és egyben legfelső emeletre érve a központi fűtés már minden erejét elvesztette. Míg az elsőn harminc fokos melegre panaszkodtak, addig nálunk sokszor 16-18 fok uralkodott.
A központi kazánházban '85 novemberében végzett gázszerelési munkálatok idején semmilyen fűtést sem szolgáltattak két héten át. A lakás 12-14 fokosra hült.
Mindannyian belebetegedtünk.
Gyerekeim - az alig négy hónapos Miklóssal az élen - öreg bagósokat megszégyenítő módon köhögtek.
A kényelmesnek kikiáltott központi fűtés megvonása tél közepén, nyilvánvalóvá tette kiszolgáltatott helyzetünket.
A lelakott, elhanyagolt állami lakás rosszúl záródó ablakain besüvöltött a téli szél. Állandóan rengeteg mosott ruhát próbáltam radiátorokon, fürdőszobában szárítani, de néhány nap után rendre megpenészedve, büdösen kerültek vissza a mosásba.
Gyerekeimet folyamatosan üldözték a lépcsőházban kakukkoló házisárkány, nyugdíjas nyanyák.
"Halkan gyere a lépcsőn, mert felébred a papagájom!" - szólt az intelem.
Elegem lett.
Biztosan tudtam, hogy helyzetünkön változtatni akarok.
Már itt, a kezdet kezdetén ellenállásba ütköztem. Férjem kijelentette, ő itt nagyon is jól érzi magát és más nem érdekli. Rájöttem, hogy a gyerekek és a magam érdekében akár egyedül, segítség nélkül is végig kell vinnem ígéretes tervemet. Menet közben kiderült, Pisti mégsem ragaszkodik a passzív ellenálló szerepéhez.
Nem bizony!
Miért is tette volna, amikor lehetősége nyílt aktívan gátolni, akadályozni, visszahúzni lépten nyomon.
Így végül egy óriási, nehéz kolonccal a nyakamban belekezdtem a megvalósításba.
'87 tavaszán még nagyon képlékeny, folyamatosan változó lehetőségeket tartalmazó tervezetet állítottam össze gondolatban.
Nyolcvanhét augusztus 20.-án láttam meg először majdani saját családi házunkat.
A gyönyörű nyári napsütésben tágasan, nyílegyenesen futó hosszú, falusi utca otthonos, ismerős érzést keltett bennem.
Tudtam, megérkeztem!
A nagy kerttel körülvett régi házikó utca felöli, vályogból készült helyiségeihez az északi oldalon téglából eszkábált előszoba és konyha tartozott. A még benne lakó tulajdonos néni szívesen tárgyalt az eladásról és könnyű szívvel mondta ki a vételárat - 400 ezer forint.
A hely teljesen elvarázsolt és láthatóan jól érezték magukat a velünk tartó gyerekek is.
Pisti szótlanul, véleménytelenül vett részt az eseményekben.
Megfelelő mennyiségü készpénz hiányában családiház vásárlási szándékomat valamiféle fura elmebaj megnyilvánulásának vélte.
Anyukája szorgosan segített neki bizalmatlan hitetlenkedésének fenntartásában. Lesajnáló mosollyal nyugtázta lelkesedésemet.
- "Úgysincs pénzetek. Ne zúgolódj. Méghogy a saját házad! Mindíg szegények voltunk, azok is maradunk. Majd meglátod, neked ez úgysem fog sikerülni." - hallottam napról napra.
Pisti és anyukája kívülálló ellendrukkerekként húztak vissza, pusztították még gyenge, épphogy éledező önbizalmamat.
Ennek ellenére az én fejemben már összeállt a terv!
Korábban, első lehetőségként továbbmenekülhettünk volna penészes, szűk tanácsi lakásunkból egy szintén állami, hetedik emeleti, hasonló alapterületü lakásba. Egy látogatás erejéig felmerészkedtem a felajánlott ingatlanba.
A tériszonytató mélység fölött tátongó kicsi erkély hajmeresztő veszélyforrásnak tünt. Éppen velem tartó hat éves Manókám kezét szorítva, de a küszöb szoba felőli oldalán állva vetettem egy pillantást a mélybe és rémülten konstatáltam, hogy a gyerek egyáltalán nem érzékeli a helyzet komolyságát.
Végül kiderült, hogy a - szintén északi fekvésü - kisszoba állandó beázása miatt még a padlószőnyeg is vizes és fekete penészes valamint a szemétledobóban termetes csótányok dajdajoznak kövérre hízottan.
Erre mondják, csöbörből vödörbe...
Következő próbálkozásra első emeleti, régi építésü, négy méter belső magasságú, cserépkályhás fűtésü, ódon lakóhelyet nézhettünk meg. Már első ránézésre karjaimban éreztem a felcipelendő tüzelő súlyát. Itt alapterület szempontjából sem jártunk volna jól.
Ódon, lelakott, piszkos, penészes, ezer lakótól bűzlő tanácsi lakásokból ezennel elég lett! Elhatároztam, hogy saját kis falusi házikóba költözünk.
Miután többször, előlről-hátulról végigtanulmányoztam tanácsi lakáskiutalási dokumentumainkat, már azt is tudtam, forintban meddig nyújtozkodhatunk.
Az önkormányzaton és a városgazdálkodásnál sértődött értetlenséggel fogadták visszautasításomat.
Véleményük tömören így szólt - egy tanácsi lakás nagy kincs, jódolgomban nem tudom mit teszek, amikor elutasítom.
Életemben már sok-sok alkalommal végigjátszott jelenetek következtek.
Mialatt én már határozottan tudtam mit és hogyan fogok elérni, addig a gondolkodásra és főleg tervezésre képtelen környezetem elmebajos futóbolondnak nézett.
Végül tudomásul vették döntésemet és boldogan szélnek eresztettek.
"Egy kellemetlenkedő őrülttel kevesebb!" -gondolták.
Ekkor elérkezett az eladó családiházak keresésének ideje.
Így értünk mostani lakóhelyünkre augusztus 20.-án.
Az eladókkal még aznap szóbeli megegyezést kötöttünk.
Bátran mondhatom, minden símán, a terveimnek megfelelően ment.
A hivatalos ügyintézés labirintusainak végigbukdácsolása után, alig több mint két hónap múlva - november első napjaiban - költözhettünk.
Első lépésben a használatbavételi díj négyszeresének fejében visszaadtam lakásunkat a városi tanácsnak.
Ez a rövidesen kiutalt 260 ezer forint megfelelő előlegnek bizonyult, hogy a tulajdonos néni bizalmatlan, ravasz tekintető vőjének befogja a száját egy időre.
Ezután az "OTP kölcsön" nevezetü hétfejű szörny térdre kényszerítése következett.
Az első nekifutásra kifogásolt adásvételi szerződés méregdrága, ügyvéd által elkészített második változatával sikeresen vettük az akadályt. Frissen vásárolt házikónkat jelzáloggal terheltettük és november elején az OTP-ben, az eladók saját kezébe számoltattuk a fennmaradó 140 ezer forintot.
Az első nekifutásra kifogásolt adásvételi szerződés méregdrága, ügyvéd által elkészített második változatával sikeresen vettük az akadályt. Frissen vásárolt házikónkat jelzáloggal terheltettük és november elején az OTP-ben, az eladók saját kezébe számoltattuk a fennmaradó 140 ezer forintot.
Sikeremnek ebben a meggyőző pillanatában már néhány családtag is mellém állt.
Elsőként férjem töpörödött, pici nagymamája ismerte el tervem eredményességét és 5000 forintos gyorssegéllyel támogatta költözésünket.
Kismamánk majorsági cselédlakásban élt élete végéig. Egy saját - nem közös konyhás! - ház álmai netovábbja volt.
Jólelkü, szerető természetének köszönhetően más sikerének is örült, azt is megbecsülte.
Anyám - aki élete végéig ócska, lepusztult budapesti lakást bérelt - első falusi háznéző kirándulása után szörnyülködve panaszolta a vidéki szegénységet, gúnyolódva ecsetelte "romhalmaz" házikónk mihamarabbi összedőlését és biztosított róla, meghalna, ha pottyantós budira kellene járnia.
Ő, aki életében soha nem tudott túllépni az elégedetlen, sértődött követelőzésen, a savanyú irígységen, most kitörő erővel igyekezett gátolni, visszafogni, kiábrándítani.
Végül látva, hogy hiábavaló gáncsoskodásával falura költözésünket megakadályozni nem tudja, - egyedül csak az én lelkemet pusztította! - szintén elküldte 10000 forintos hozzájárulását.
Végül látva, hogy hiábavaló gáncsoskodásával falura költözésünket megakadályozni nem tudja, - egyedül csak az én lelkemet pusztította! - szintén elküldte 10000 forintos hozzájárulását.
Anyósom tudta legnehezebben megemészteni egész lakásvisszaadós, családiház vásárlós, falura költözős akcióm sikerét.
Szívből szerette volna látni szomorú bukásomat. Boldogan fejemre olvasta volna "én előre megmondtam" kezdetü "úgysem sikerül" litániáját.
Zavarodott elutasítással fordult ellenem.
Pistivel ketten még hosszú hónapok múlva is szörnyűlködve gondoltak őrületemre, amikor házat akartam venni pénz nélkül.
Csöppet sem zavarta őket az a tény, hogy már hónapok óta benne lakunk ebben a "pénz nélkül" vásárolt házban.
A csak hivatalos papíron létező pénz fogalmát egyszerüen nem tudták kezelni!
Ami nem megfogható, az nincs!
Aki ilyennel üzletel, az megbízhatatlan! - gondolták. Ki tudja, talán titkon abban reménykedtek, hogy egy idő után majd kiderül a csalás és kilakoltatnak újdonsült szerzeményemből.
Ilyen előzmények után durván elutasította anyagi támogatásunk lehetőségét.
A gyerekfelügyeletet mégis elvállalta a legnagyobb rumli idején! Köszönet érte.
Természetesen a költözésben már semmi sem akadályozhatott meg.
Gyorsan, rendetlenül, kapkodva pakoltunk. Kis furgonnal többször fordulva szállíttattuk el holminkat. Gyerekeimmel még egyszer, utoljára körbejártuk üresen visszhangzó negyedik emeleti lakásunk szobáit.
Sorsdöntő, egész életünket meghatározó döntést hoztunk.
Hirtelen, egyik pillanatról a másikra változott meg életünk.
Új otthonunkban a falu világának ismerős békéje köszönt ránk.
Csend, nyugalom, a küszöb előtt maga a Természet.
Hazataláltam!
Akkor még nem tudtuk, de végső csattanóként következő év nyarára megérkezett a városi tanács hónapokkal korábban beigért, de majdnem "elfelejtett" 60000 forintos, vissza nem téritendő adósság csökkentő támogatása. Levelem hatására az ígéretére hirtelen visszaemlékező hivatal tanácselnököstől, lakásügyi előadóstol vonult ki helyszíni szemlére falusi házunkba. A látvány meggyőzte őket. Hamarosan majdnem felére csökkent banki adósságunk.
Épp csak a helyzethez illő legalkalmasabb gondolat, a megfelelő helyre elküldött leghatásosabb levél kellett a sikerhez. Ja és persze azt a gondolatot ki kellett találni, azokat a leveleket meg kellett írni ... valakinek.
Vidékre, saját házunkba költözésünktől titokban csodát vártam!
Csodát, amely segít Pistinek megerősödni férfias, családfői szerepében.
Bolond, naív reménykedésem eleinte valósággá változott!
Az annyira vágyott, most hirtelen rámszakadt falusi életben tapasztalatlanságomat nem tudta kiegyenlíteni határtalan lelkesedésem. Férjem sikeresen feltalálta magát a számára gyerekkora óta ismerős környezetben.
Vidéki életünk első hetei az ő vezetésével, oktatói tevékenységével sőt - Főszereplésével teltek.
Az ő segítsége nélkül még a vegyes tüzelésű, füstokádó konyhai sparheltet vagy szobai cserépkályhát sem tudtam volna begyújtani.
A beköltözésünkkor ajándékba megkapott néhány mázsa szén és fa készletünk hamarosan elfogyott. Pisti igazi házigazda-családfőként pakolta, fűrészelte, vágta a megvásárolt tüzelő utánpótlást.
A beköltözésünkkor ajándékba megkapott néhány mázsa szén és fa készletünk hamarosan elfogyott. Pisti igazi házigazda-családfőként pakolta, fűrészelte, vágta a megvásárolt tüzelő utánpótlást.
Gyorsan sötétedő téli délutánban az ő keze alá dolgozva fürgén rámoltuk tüzifánkat a hátsó melléképületbe.
Sikeres, békés tevékenységünk megünneplésére csodálatos hóesést adott az Ég.
Éppen befejezett munkánk végén elbűvölten álltunk hátsó udvarunkban. Hatalmas, csillogó hópelyhek libegtek a ház falára szerelt külső lámpa fénykörében. Első udvarunk a benne álló óriási öreg diófával, az összes bokor, a kút, a kerítés, a háztető, minden fehérré változott a csendes, szelíd hóesésben.
Ebben a hideg, sötét téli estében házikónk ablakai hívogató meleg fényt árasztottak. Kéményeiből a szélcsendben egyenesen felfelé szálló, világos füst rajzolódott ki az ég sötét háttere előtt. Varázslatos, szinte mese illusztrációkba illő látványt, szinte csak a mesékben átélhető biztonságot, békét, boldogságot adott a pillanat.
Tudom, biztosan éreztem, ez a hangulat hozzám hasonlóan Pisti lelkét is megérintette.
Egy hetes józanság után már arca is megszépült - erősödő tudatossága ilyenkor valósággal átsütött anyagi testén és arcára átszellemült szelídséget festett.
Akkor, ott kellett volna megállítanunk az időt!
A fűtött, meleg házban már fürdéshez készülődő, vacsorázó gyerek csapat nagy hangú vidámsággal tódult kifelé az egyre sűrűbben hulló hópelyhek láttán. Saját kicsi házikónk biztonságában boldogan fogadtuk vidéki életünk első telének első hóesését.
Ezekben a kezdeti hetekben Pisti igazi házigazdai lendülettel dolgozott öreg kis házunk alakítgatásán. 500 forintért vásárolt, bontott ajtót épített az addig nyitott tornác bejáratába. Így már zárt előszoba vezetett a ház elejéből hátsó konyhánkig. Ide nyílt a most lakószobának kinevezett és berendezett kamra ajtaja is.
Mégis....valahol, valamikor megtört a varázs.
Pisti első alkalommal két hét után jött haza vidéki házába ittasan.
Tudnom kellett volna, hogy a tíz kilométeres hely változtatás semmit sem változtat több évtized megszokásán.
Újra és újra és ismét és megint csalódtam.
Sőt, ami ennél sokkal nagyobb baj - Pistire haragudtam saját reménykedésem, naív elképzelésem kudarca miatt. Haragudtam rá, amiért nem teljesítette saját, csak nekem fontos elvárásaimat.
Erőnek erejével jót akartam tenni vele.
Erővel, vas akarattal igyekeztem őt belekényszeríteni egy békés, nyugodt családi életbe, de ő nem igényelte ezt.
Férjem kezdeti lelkesedése hullámzóan, hosszabb részegségekkel, majd józan időszakokkal tűzdelve, nagyjából három éven keresztül kitartott. Fellendülő, józan időszakainak köszönhetően ócska, apró üvegtáblás, lötyögő, kitöredezett ablakaink apránként kicserélődtek.
Építőipari segédmunkája során remekül elleste a fortélyokat.
Ügyesen bontotta régi, majd állította be helyükre új, dupla üveges, hőszigetelt ablakainkat. Ilyenkor a gyerekek is szívesen segítettek munkájában.
Építőipari segédmunkája során remekül elleste a fortélyokat.
Ügyesen bontotta régi, majd állította be helyükre új, dupla üveges, hőszigetelt ablakainkat. Ilyenkor a gyerekek is szívesen segítettek munkájában.
Ahogyan testéből kiürült az alkohol úgy ürültek ki lelkéből máskor mindennapos becsmérlő megjegyzései, lenéző kritizálása.
Gyerekeimmel együtt mi öten - szeretetre, békére, nyugalomra éhesen - szinte rávetettük magunkat a kínálkozó lehetőségre és örömmel átadtuk lelkünket az éledező boldogságnak. Annyira szerettük volna szeretni Pistit, hogy már legkisebb hajlandósága láttán szívünkbe fogadtuk.
A sikeresen végzett munka öröme és az érte járó, mindíg megkapott családi elismerés újabb néhány napra elegendő önbecsüléssel látta el őt.
Soha nem tudtam meg, mi is okozta rendszeres visszaesését.
Nem kellett konkrét, külső történés belső világa összeomlásához.
Frissen támadt belső nyugalma, lelki békéje vörös posztónak számított harcias egója számára.
Pisti józan önmagát maró gúnnyal birkának nevezve, saját maga, önként dobta el örömét, nyugalmát, békességét, boldogságát, hogy újra visszatérjen megszokott sötét önpusztításához.
Talán egyetlen gyanús körülményként elképesztően buta, reménytelenül pesszimista, visszahúzó, állandó félelmeiben rettegő édesanyját okolhattam volna.
Összetört szívvel, csalódottan figyeltük újabb hullámvölgybe merülését.
Úgy emlékszem - talán? - harmadik falusi nyarunkon sikerült egy utolsó, nagy nekirugaszkodással megásnia az emésztőgödröt majd a konyha oldalához épített disznóólat vécének átalakítva a lakáshoz csatolni.
Pisti két-három hétig folyamatosan, kitartóan és szinte józanon dolgozott. Remek, nagyszerű hangulatú napokat éltünk. Konyhánk végében már kibontva tátongott majdani vécénk ajtajának helye. Innen egyenesen a felújítás alatt álló disznóólhoz és hátsó, baromfi udvarunk felé vezetett az út. Gyerekeim nagy élvezettel rohangáltak a most hirtelen átjáró házzá változott konyhában.
Sőt! Ezen a hátsó ajtón keresztül egy alkalommal - addigra már matróna korba érkezett - Maris tyúkunk is konyhánkba látogatott egy kis kapirgálásra.
Férjem fantasztikus munkát végzett! Mégis, az utolsó simítások elkészülte előtt kifogyott a lendület.
Emlékszem, a műanyag padlót már Csabikám vágta, ragasztotta újdonsült vécénkben.
Akkorra Pisti már részegen aludt!
