Pálházi Éva - Hegyimenet - Úton II
2014.01.27 18:46
Költözésünk után gyorsan beletanultam a falusi életbe.
Költözésünk után gyorsan beletanultam a falusi életbe.
Teljesen komfort nélküli, egyetlen konyhai vízcsappal rendelkező, kerti budis lakásunkat téli beköltözésünkkor kifesteni nem tudtuk. Következő nyáron gyerekeimmel mindent felforgattunk. Bútorokat húzkodtunk, pakoltunk, rendezkedtünk és közösen kimeszeltük a szobákat.
A száradó, friss mész szaga betöltötte egész lakásunkat és tovább erősítette az újonnan teremtett tisztaság jó érzését.
Végül Sándor gyerekem testvéri segédlettel, színes tempera freskót festett közös gyerekszobájuk hosszanti falára.
Ezután Micimackó és Tigrincs is állandó, bentlakásos vendégünk lett.
Hasonló lendülettel kezdtem a gazdálkodásba is.
Néhány hónap után már állandó vevők jártak hozzám tojásért.
Szerettem az apró előneveltből kezem alatt tojó tyukká felnövő baromfit.
Szerettem az apró előneveltből kezem alatt tojó tyukká felnövő baromfit.
Jó dolgukat a tyúkok sok tojással hálálták meg. Az értük rendszeresen megkapott három-négyszáz forint a nyolcvanas évek végén jó pénznek számított.
Kivéve, amikor távollétünkben férjem bonyolította az üzletet!
Hazaérkezésünkkor a felelőtlen költekezés vádját ittas gorombasággal utasította el.
Az eladott tojások árát legalább egy órán keresztül, a konyhai szekrényben őrizte - mondta.
Csak ennyi idő elteltével indult el kocsmai kiruccanására.
Vegyem tudomásul - kiabálta - egyedül az én hibám, hogy ilyen hosszú kísértésnek lett kitéve.
Mit képzeltem róla, meddig bírja egyedül, összezárva háromszáz forinttal?!
Szörnyű, de ezt valóban komolyan is gondolta!
A fiatal baromfi közül a kiskakasok sorsa hamar megpecsételődött. Jó étvágyú családom húst akart enni! Akár tetszett, akár nem, meg kellett tanulnom a csirkék levágását. Ezen, túl sokat nem gondolkodhattam. Pacifista elveimmel fejlődésben lévő gyerekeimet jóllakatni nem lehetett. Maradtak a kakasok.
Emlékszem, egy alkalommal férjem bizalmatlanul méregette a kezemben lógó, frissen levágott csirkét.
"Gyanúsan gyorsan belejöttél" - mondta becsületsértéssel felérő hangsúllyal.
Egy ideig sok bosszankodást okoztak a földes tyúkólba éjszaka betörő, nagy riadalmat keltő nyestek vagy görények. Rajtakapni egyet sem tudtam. Nekem csak akciójuk végeredménye jutott - egy-egy lefejezett tyúk, rengeteg összetört tojáshéj.
Volt, amikor éjnek évadján konyhánkba is behallatszott, ahogy a baromfi rémülten kotkodácsol az ólban.
Hiába tartottam kettő-három vad kakast is a nagy háremben. Ezek az uralkodók csak egymás üldözéséhez, az erőfitogtatáshoz értettek. Veszély esetén kétségbeesetten együtt rikácsoltak rémült asszonyaikkal.
Volt, amikor éjnek évadján konyhánkba is behallatszott, ahogy a baromfi rémülten kotkodácsol az ólban.
Hiába tartottam kettő-három vad kakast is a nagy háremben. Ezek az uralkodók csak egymás üldözéséhez, az erőfitogtatáshoz értettek. Veszély esetén kétségbeesetten együtt rikácsoltak rémült asszonyaikkal.
Tenni kellett valamit.
Akkoriban férjem építőipari segédmunkáját száz kilométeres távolságban végezte. Haza csak hétvégeken jött. Tudtam, ez a megfelelő alkalom. Szerettem volna elkerülni állandó lenéző, kritizáló beszólásait. Rosszindulatú, gáncsoskodó megjegyzéseit. Semmi mást nem akartam, csak gyors, összehangolt, együttműködő munkát.
Ezt szorgalmas, segítőkész gyerekeimtől mindig megkaptam!
Cementet, kavicsot a faluban üzemelő Tüzépről hozattunk és munkához láttunk.
Kettő nap alatt végeztünk is a talicskában megkevert, küszöb fölé fektetett pallón betolt, jó néhány fordulónyi beton leterítésével.
Nem csak nekünk - a baromfinak is nagy kő esett le a szívéről.
Egy idő után, valahogyan sikerült összerakni egy óriási fagyasztó láda árát.
Háromszáz literes szerkentyűnket a falubeli műszaki boltban tudtam megvásárolni.
Háromszáz literes szerkentyűnket a falubeli műszaki boltban tudtam megvásárolni.
Költekezésem hírerére anyósom már másnap megjelent. Látogatásának egyetlen célja az én jó alapos letolásom volt.
Elképedt a pazarlásomon - mondta - pedig tudhatnám, mennyire fölösleges ilyen nagy fagyasztóra pénzt kidobni.
Hiszen még a Mariskának sincs ekkora! - közölte diadalmasan mindent elsöprő, őserővel bíró végső érvét.
Nem értettem.
Mi köze az én hat fős családomnak az ismerős Mariskához?!
Miért kellene saját magam és családom igényeit idegen emberek elvárásainak alárendelnem?!
Hogyan is képzelhették, hogy az ő kedvükért saját magam és gyerekeim ellensége leszek?!
Egyáltalán!...kit érdekel ez a Mariska?!
Mint mindíg, kérdéseimet és válaszaimat most is, bölcsen megtartottam magamnak.
Egyszerűen csak örültem a hatalmas segítséget jelentő gyári szagú, vadiúj, hófehér ládának.
Erre volt szükségünk.
Ez nem kérdés!
Ettől kezdve nagyobb mennyiségű élelmiszert is tartalékolhattunk.
Disznó húst általában a szomszédban, eladásra hízlalt állatok levágásakor vettünk.
A sötét decemberi hajnalban, öt órakor pálinkázással kezdődő, háziborral folytatódó disznóvágás Pistit már délelőtt tizre ágyba kényszerítette.
A megpörkölt, felbontott, széjjel hasított disznó ránk eső felét az ablakon keresztül Csabikámmal húztuk konyhai asztalunkra.
Ezután mi ketten bontottuk, zacskóztuk és fagyasztóba pakoltuk.
Sikeres munkánkhoz egy cseppnyi alkohol elfogyasztására sem volt szükségünk!
Ez a tény a szomszédban hangosan óbégató, pálinka gőzös hentest valamint véreres szemű, zavaros tekintetű segítőit bizonyára meglepte volna.
A szomszéd álszent kérdésére - "Pisti nem segít? hol van?" - csak vállunkat vonogattuk.
Hiszen éppen ő volt az, aki a falu világában megszokott, félreértelmezett udvariassággal Pistit újra meg újra alkohollal kínálta.
"Nehogy azt higgye, irígyeljük tőle."
Ekkora kísértésnek ellenállni - ez lehetetlen volt.
A baromfihoz hasonlóan kertünk is maghálálta a gondoskodást.
Gyerekeimmel együtt kora tavasztól késő őszig megállás nélkül ástunk, ültettünk, kapáltunk, permeteztünk. Ezután a megtermelt és lefagyasztott zöldséget egész télen ehettük. Tonnaszámra kipucolt zöldborsó, fejtett bab, megvagdosott zöldbab, előre panírozott, egyenként fóliába csomagolt patiszon szeletek, lereszelt, előre megpárolt káposzta, gyalult tök, tiszta, előkészített leves zöldség, lecsó fémjelezte kerti tevékenységünket.
Több mázsa frissen felszedett krumpli, vöröshagyma, fokhagyma, friss paradicsom, paprika gazdagította az étlapot.
Annyira szerettem a kerti munkát, hogy pusztán saját szórakoztatásomra a vöröshagymát hosszú füzérbe fontam és száradni házunk délnyugati oldalán a tető alá akasztottam.
Hetekig gyönyörködtem az igazi falusi látványosságban.
Kamránkba fantasztikusan termő meggyfáinkról szörp és befőtt, barack fánkról pedig lekvár került. Lekváros üvegeinkhez a polcokon száz-százötven liter befőzött paradicsomlé, rengeteg savanyított uborka, paprika csatlakozott.
A cél elérése érdekében valóban rengeteg munkát kellett elvégeznünk.
Fürgén mozgó, lelkiismeretesen dolgozó anyósom többször besegített.
Fürgén mozgó, lelkiismeretesen dolgozó anyósom többször besegített.
Köszönet érte.
Növényvilágban elért sikereinkhez minden bizonnyal hozzájárultak szellemi erőfeszítéseink is.
Úgy gondolom, a mi konyhakerti zöldségeinknek nyújtott irodalom, földrajz, történelem oktatás világ viszonylatban is forradalmi jelentőségű volt..?!
Hány kín-keserves vers tanulásnak, újonnan feladott, több oldalas anyag magolásának lehettek veteményeink fültanúi?!
Kapálás közben hány alkalommal hallgattam végig valamelyik gyerekem éppen esedékes, frissiben megtanult és nekem felmondott leckéjét?!
Manókám a répa sorának végében, kissámlin ülve folytatott késhegyig menő, hangos kűzdelmet Arany Jánossal.
- Edvárd király, angol király... - súgták a magról épphogy kikelt répácskák.
- Körötte csend, amerre ment... - válszoltak a sűrűn burjánzó zöldborsó bokrai.
Csak Manókám fejébe nem akart - sehogysem akart! - fakó lován Edvárd király beléptetni.
Aznap délután senki - még Edvárd király sem - tudhatta, hogy másnap az iskolában a kapkodó, figyelmetlen tanerő belezavarodik saját szabályaiba és Manókámat tévedésből, kikérdezés nélkül beülteti a már lefeleltek padsorába.
Tanárnője taktikai hibája ellen gyerekem, teljesen érthető okokból, nem tiltakozott.
Egy alkalommal az itthoni tennivalókat általában gondosan elkerülő Pisti felháborodva kérte számon buzgóságunkat.
Amikor ő itthon van és szobájában, a tévé előtt fekve hűsöl vagy éppen ittasan alszik, akkor mi sem mehetünk ki a kertbe dolgozni! - szólt az utasítás. - Hiszen mit szól majd a falu, ha kiderül, hogy ő nem segít nekünk.
Tudja ő, - mondta - hogy kerti gazdaságunkban mi öten, galád módon csak azért dolgozunk, hogy neki rossz hírét keltsük. Hogy lejárassuk a szomszédok előtt.
És szörnyű módon, ő EZT is komolyan gondolta!
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néha Pistit is ki tudtam csalni a kertbe egy kis ásás vagy kapálás erejéig. Egyszer-egyszer sikerült valóban jó kedvű, sikeres munkanapot szerveznem.
Miközben mellettem józanon dolgozott, egy alkalommal őszintén megdícsért.
- A munkában nagy húzóerő tudsz lenni. - mondta elismerően.
Köszönöm.
Ilyenkor a ragadós jó hangulatban a gyerekek kérés nélkül is megjelentek hátsó kertünkben.
A nagyobbak kedvünkre frissen főzött kávét, nagy flakon hideg ivóvizet egyensúlyoztak az ágyások buckái közt.
Mi pedig az áldott békesség ritka pillanataiban, illatos, forró kávét szürcsölve leültünk pihenni a nagy kupacba összehordott gaz tetejére.
Falusi életünk első tavaszán hihetetlen aranybányára bukkantam.
Sőt!
Nem is egy - egyszerre kettő fantasztikus pénzkereseti lehetőséget sikerült felderítenünk.
Nem is egy - egyszerre kettő fantasztikus pénzkereseti lehetőséget sikerült felderítenünk.
Szezonális idénymunkánkat csigaszedésnek nevezték.
A nyolcvanas évek végén még hivatalos felvásárlók vették át a természetben összeszedett éti csigát. Ennek az országos felvásárlásnak köszönhetően kishíján sikerült az egész csiga nemzetséget maradéktalanul kipusztítani, azonban '88 tavaszán nem éti csigáék, hanem saját túlélésünk jelentette legnagyobb problémámat.
Teljes erőbedobással vetettük magunkat az égből pottyant pénz megszerzésébe.
Hétköznapokon a kert végében húzódó árok partjait, a közeli csalános területeket vizsgáltuk át hétrét görnyedve, kigúvadt szemekkel.
Hétvégén hosszabb kirándulások következtek. Egy-egy távolabbi, eldugott csiga legelő óriási zsákmányt biztosított. Hazafelé degeszre tömött, csúszó-mászó szatyrainkkal a felvásárló házához siettünk. Az alkalmanként kézhez kapott 250 - 300 forint nagyot lendített családi kasszánkon.
Kirándulásaink végül meglepetésszerűen, váratlanul, egészen más - nem anyagi - jellegü hasznot hoztak.
Csiga vadászatunk során földutakon, elhagyatott ösvényeken, legelőkön kalandoztunk. Vadon nőtt, alacsony bodzás, kábítóan illatozó akácos bozótokban jártunk.
Gazos, cserjés vidékeken kóboroltunk, biciklinket nehezen erőltetve mindenféle állati csapások buckái közt. Egy ilyen alkalommal, éppen a legelőn keresztülvágva széles, keréknyomoktól kimélyített földútra bukkantunk.
Elvadult akácosból álló út menti fasor vezetett minket egy beláthatatlan bal kanyar felé.
Akkor, ott, méterekkel a kanyar előtt tudtam - biztosan tudtam! - hová tartunk.
Tudtam, mit találunk majd a földút végén.
Harminc éve rendszeresen jártam ide – álmomban!
Ezen az úton már sokszor végigjöttem.
Ismertem az út végén álló házat, a bejáratával szemben lévő kutat.
Öt perc tekerés után megérkezve már egyáltalán nem is csodálkoztam. Az álombéli tisztáson ott állt a ház, a kút.
Ismertem az út végén álló házat, a bejáratával szemben lévő kutat.
Öt perc tekerés után megérkezve már egyáltalán nem is csodálkoztam. Az álombéli tisztáson ott állt a ház, a kút.
Egyetlen dolog hiányzott csak, a ház lakóinak jelenléte.
Csodálatosan színes, hangos álmomban ez a ház tele van élettel. Tiszta, meszelt fala fehéren virít a ragyogó nyári napsütésben. Ajtaja tárva-nyitva, ablakpárkányain virág. Gondozott előterében megterített asztal. Régimódi, hosszú ruhákba öltözött kislányok játszanak a futórózsával benőtt kút körül.
Talán egy vidám családi ünnep zajlik éppen?
Csigaszedős valóságunkban a ház elhagyatottan árválkodott.
Beszakadt tetővel, kitörött ablakokkal szomorkodott.
Később kiderítettem - az útkaparó házról álmodtam annyi év óta.
Azóta se jutottam közelebb a megoldáshoz - vajon mi közöm lehet a korabeli útkaparóhoz?
Egy biztos - ide, erre a környékre, ehhez a házhoz mostani életemben vissza kellett jönnöm!
Visszataláltam!
Másik kedvenc időtöltésünk a visszaváltható, üres üvegek gyűjtése lett.
Elindultunk a vasúti töltés mellett és a vonat ablakokból kihajigált, épségben maradt üvegeket mind begyűjtöttük. Ezek már hetek óta érlelődtek a napsütésben, így aztán értékes, de nagyon bűzlő szatyrokkal tértünk haza.
Alapos mosogatás következett.
Ezután Csabikám vagy Sándor gyerekem elszállította szerzeményünket az ABC-ig.
Egy lottó nyeremény sem okozott volna nagyobb örömet azoknál a potya 150 - 200 forintoknál.
Egy biztos - azonnal befektettünk öt darab három forintos Szamba, Lottó, Kapucíner vagy Bohóc csokiba.
Pisti is megkapta munkabérét, amit ő is azonnal befektetett a kocsmában.
Emlékezetében üveggyűjtős kalandozásaink mély nyomot hagytak.
Néhány év múlva ezeket felidézve kamránkból gyorsan, precízen kiválogatta és visszaváltotta az összes pénzzé tehető - egyébként szükséges, állandó használatban lévő - befőttes üveget!
Sporolós, úgyesen takarékoskodó gyerekeim vésztartalék fillérei sokszor kisegítettek.
Hó végén, fizetés előtti napokban tőlük kértem kölcsön, majd kis kamattal megtoldva vissza is fizettem nekik adósságomat.
Zebpénzüket így a családon belül forgatva kamatoztatták. Ezzel az ötletemmel sikerült a gyerekeket takarékoskodásra ösztönözni.
Ezt a pénzügyi szolgáltatást egy alkalommal Pisti is igénybe vette.
Ő, aki részegségében sírva panaszolta gyerekkori sérelmeit.
Akinek szülői parancsra már hat évesen hétvégi kisegítő munkát kellett végeznie a szódavizet kiszállító lovaskocsi mellett, akitől édesanyja nemcsak vasárnapi fizetését, de néhány fillérnyi borravalóját is szigorúan elkobozta, ő a "kölcsön", a "becsület", a "magántulajdon", a "tisztesség" kifejezéseket kicsit másképp értelmezte.
Távollétünkben egész egyszerűen feltúrta, kiforgatta összes fiókunkat, szekrényünket, majd az utolsó fillérig ellopta mindegyik gyerek megtakarított pénzét.
Lelkiismeretfurdalást természetesen nem érzett, hiszen csakis azt tette, amit szüleitől tanult, amit azok egykor elkövettek ellene.
Arról pedig, hogy ez a szülői minta esetleg rossz lenne - arról szó sem lehetett!
A fűtési szezon plusz munkákat hozott.
Három régi kályhánk ócska kályha csöveit napról-napra, felváltva kormoltam. Az eltüzelt nagy mennyiségű szén a kéményeket is rendszeresen eltömítette. Amikor gyanúsan kicsi lett a húzat - akkor kéményseprő dróttal felszerelve megcéloztam a padlást. Karomat vállig a kéménybe dugva, izzasztó munkával kotortam le a néhány hét alatt összegyűlt könnyű hamut, a zsíros kormot.
Egy télen nagyjából három alkalommal.
Nem tudom, hány forintot sikerült így - kéményseprő kihívása nélkül - megspórolni, de talpraesett, önellátó hozzáállásom jelentősen gördülékenyebbé tette mindennapjainkat.
Erre büszke vagyok.
Sírás-rívás, követelőzés vagy elégedetlenkedés helyett - én fogtam magam és gyerekeim segítségével elvégeztem a szükséges tennivalókat.
Téli hónapokban rengeteg favágás, szén hordás tarkította egyébként sem unalmas napjaimat. Igaz, ezekbe a tevékenységekbe férjem rendszeresen besegített, de nála soha, semmi sem volt biztos.
Előfordult, hogy egy darab felvágott fát sem találtam hátsó fészerünkben.
Néhány óra favágás délelőtt - ez rendszeres fitness gyakorlatom lett.
Hasítottam, csaptam, vágtam. Fejem fölött megforgattam és a balta fokára visszaejtettem a nagyobb, makacsabb tuskókat.
Hasítottam, csaptam, vágtam. Fejem fölött megforgattam és a balta fokára visszaejtettem a nagyobb, makacsabb tuskókat.
Este a hazaérkező Pisti gúnyos mosollyal oktatott ki - fát előző nap büntetésből nem vágott.
"Mert lusta vagy, mint a föld." - szólt ítélete.
Ez sem rendített meg.
Csak a gyerekekre gondoltam.
Tudtam, ők megbecsülik, értékelik munkámat.
Minden házon kívül megkereshető fizetésnél fontosabbnak tartottam, hogy gyerekeim reggel a melegre fűtött konyhából indulhattak iskolába.
Délután, hazaérve a forró cserépkályha és a frissen főtt, meleg étel fogadta őket.
Napjában többször főztem.
Mivel hűtőszekrényt venni még sok éven keresztül nem tudtunk, ezért ajánlatos volt azon melegében, mind elfogyasztani az elkészült ennivalót.
Télen a jég hideg kamra, nyáron a kút hűvös mélysége és a fagysztó láda kisegített.
Hihetetlen étvágyú kamaszodó gyerekeim kézségesen, utolsó morzsáig felfaltak mindent.
Négy-öt kiló nyersanyagból készített nokedlis paprikás krumpli, egy kiló száraz tésztából főzőtt krumplis tészta - ennyi kellett egy evésre.
Palacsintából kilencven-száz darabot sütöttem. A literes üvegnyi barack lekvár mind belement.
Tejbe darához kettő liter tej kellett.
Szerencsére, egy ideig megrendelésre házhoz szállított olcsó, valódi, zsíros házi tejet vásárolhattam.
Amikor édesség után ácsingózva gyerekeim sütiért nyúztak, akkor tizennyolc-húsz tojásos piskótát sütöttem.
Kihülni alig-alig jutott ideje.
Pisti felháborodva nézte hétországra szóló, vidám süti zabálásunkat.
Süteményt CSAK hétvégén lehet készíteni! - mondta engesztelhetetlen, rideg gorombasággal - nekünk anyú hétközben soha nem csinált.
Láttam már, szemében újabb rossz pontot gyűjtöttem.
Hát milyen anya az, aki gyerekeinek kérésükre tudálékos, szigorú kioktatás helyett - süteményt készít?!
Akár hét közben, este nyolc órakor is... szörnyűűű!
Én pedig megátalkodottan, teljes gőzzel igyekeztem mindent megtenni értük.
Húsvétkor, Karácsonyra vagy épp a szülinapok alkalmával egy kis ajándék mindíg jutott.
Ilyenkor anyámra is számíthattam.
Unokáinak sok szép, színes mesekönyvet, régóta vágyott játékot vásárolt meg.
Anyósom megbotránkozva figyelt.
Már nagyok. Nem kell nekik! Minek veszel ilyeneket?! Otthon, édesanyámtól mi sem kaptunk.
Én soha nem vettem a gyerekeknek, mégis itt vannak. - érvelt komolyan.
Szerencsétlen soha meg nem hallotta, amit kimondott!
A saját unokái ellen hangoztatott irígy, rosszindulatú szavait.
Érvei engem, természetesen meg nem ingattak!
Szülinapokra tortát készítettem.
Formának kíválóan megfelelt a hat-nyolc literes, olajos sütéshez használt lábos.
Malomkeréknyi, pudingos krémmel töltött tortáink általában egy evésre elfogytak.
Időnként cukrász készítette, csodás remekműveket is feltálaltam.
Anyagi fedezet híján Manókám fotón is megörökített emeletes, rózsaszín, álom tortájáért cserébe, hozott fonalból kettő darab, - nem sovány - felnőtt méretű, domború-csavart ír mintás mellényt kötöttem, két heti munkával.
Valóságos konyhai forradalmat jelentett, amikor tizenkettő ezer forintért új gáz tűzhelyet vettünk a házzal együtt megkapott ezer éves roncs helyébe. Emlékszem, amikor új szerzeményünket konyhánkban a szerelő átállította palackos pb gázra, én éppen szemem körüli félreérthetetlen, nehezen álcázható monoklimmal kűzdöttem. Szerencsére a gáz szerelő – rám vonatkozó - gondolatai fejéből hangosan ki nem hallatszottak.
Télen a mosás is nehezebben ment.
Gyerekeimmel, mi öten naponta tiszta fehérneműt, trikót, inget, pólót vettünk magunkra. Iskolába járós, agyon piszkolt hosszúnadrágjaikat kettő-három nap után húztam le róluk mosási célzattal. Szerencsés hét volt, amikor legfelső, vastag, kötött pulloverük az összes tanítási napot kiszolgálta.
Izzadt, pecsétes, tantermi porban húzkodott ruhaneműk, valamint a torna zsákok szagló tartalma rendszeresen összeadódott a saját, itthoni munkaruháimmal, ötünk, minden második héten lehúzott ágyneműjével és a szükség szerint, néhány naponta cserélt törölközőinkkel.
Nem létezett akkora szennyes tartó, ami elég nagy lett volna.
Koszos ruháinkat hét közben három vastag, erős, száz literes műanyag zsákba pakoltam.
Férjem ezt a tevékenységemet is rosszallással nézte.
Mindennapos, fehérnemű váltós fürdéseink benne vad ellenállást keltettek.
Hiszen gyerekkorában anyukájától megtanulta, bőven elegendő kettő hetenként megfürdeni, fehérneműt cserélni.
Elméjében az iskolatársaitól kapott, kiközösítő gúnyolódásuk hiába okozott bosszúért kiáltó sérelmeket - "azok a tetűk!" - mégsem ismerte fel az elszenvedett bántások és saját piszkos ruházata, elhanyagolt, szagló teste közti összefüggést.
Ez a felismerés tudniillik ellentmondott volna életének kőtáblába vésett, szüleitől készen kapott törvényeinek.
Ezen szabályok közül a legfontosabb - "Egy édesanyának mindíg igaza van, mindíg mindent tud és csak az ő parancsai alapján szabad élni!"- Pistit egész életére megbénította.
Nekem higgyél, ne a szemednek! - szólt a szülői hang.
A gyereknevelésnek, az anyaságnak általam megmutatott példája lelkében, valahol legbelül időnként megingatta saját édesanyja parancsolatait.
Ilyenkor bensőjében az önálló, szabad, józan ész és a neveléssel belévert, vak engedelmesség harcolt.
Az alkohol és az élőben, állandóan megkapott anyai utasítások segítettek eldönteni a kűzdelmet.
Szegény, szülei által eleve kudarcra ítélt, önmagát is csak pusztulásra érdemesnek tartó Pisti dühödten támadt rám és lelkében pillanatokra világosságot gyújtó, humanista elveimre.
Nem lepett meg.
Másképp gondolkoztam, mint édesanyja - tehát szigorúan tiltakozni kellett ellenem.
Arra, hogy felismerhesse, a megtapasztalt többféle gondolkodás közül melyik helyesebb, alkalmazhatóbb, célravezetőbb - arra tagadásával esélyt sem adott önmagának. Hiszen már rég meg lett mondva - édesanyjának mindíg igaza van.
És amikor nincs - na akkor lép életbe az előző szabály.
Bár biztosan tudtam, helyesen cselekszem, mégis férjem elutasító, lehülyéző véleménye miatt érzett zavart szomorúságom sok energiámat felemésztette.
Az egók pedig vigyorogva veregették egymás vállát.
Teljes siker.
Míg egyik áldozatuk születésétől fogva az ő hatalmuk alá kényszerült, addíg másik, már majdnem felébredt célszemélyük most saját önérzetének sebeit nyalogatva, önként omlik karjaikba. Csodálatos, mennyire ostoba tud lenni az isteni hatalmát önszántából szemétre dobó ember!
Ez itt az egók paradicsoma!
Zaklatott lélekkel, de elszántan kezdtem hozzá a heti egy alkalommal végzett, egész napot kitöltő nagymosáshoz.
Nyáron egyszerűen mindent kipakoltam házunk bejárati ajtaja elé, a keskeny, betonozott járdára. Mosógép, - Hajdu, keverő tárcsás! - centrifuga, lavórok, kádak.
Kint a szabadban, a napsütésben nem kellett törődnöm a véletlenül kifröcskölt, kiborult vizekkel. Télen a hosszú, keskeny előszoba, később pedig fűtetlen, jégverem vécénk helyisége változott mosókonyhává. Innen kezdve már minden egyformán történt.
Mosáshoz vizet huszonöt literes, a közeli városban kilencven forintos akciós áron vásárolt, szovjet, zománcozott fazekainkban melegítettem.
Télen a konyhai, vegyes tüzelésű sparhelten, míg nyáron a gáz tűzhelyen.
Ilyenkor egy palack pb gáz kettő hétig tudott csak kitartani, míg télen majdnem kétszer ennyi ideig.
Öblítő vizet a kútból húztam.
Eleinte kézi erővel, majd később búvár szivattyú segítségével.
Eleinte kézi erővel, majd később búvár szivattyú segítségével.
Szerettem a házunk bejáratával szemközt álló kutat. Sokat segített vízdíjunk megfékezésében. Nyáron a kerti öntözés is, télen csak a mosás adott feladatot neki.
Mindíg jól szolgált.
Mázsaszám hordtam a forró és hideg vizeket, emeltem a mosólétől felpuffadt, dög nehéz ruhákat egyik gépből a másikba.
Fehér mosás - színes mosás.
Estére minden elkészült.
Nyáron már menet közben teregettem a hátsó kertünkben kifeszített, kilométernyi szárító zsinórra. Ideális esetben a legtöbb kimosott ruha meg is száradt estére.
Télen a teregetés is nehezebb volt.
A munka befejezéseképpen felmásztam a padlásra és gyerekeim feladogatták nekem a vödrökbe pakolt, vizes ruhaneműt. Időnként egyik-másikuk a kiteregetésben is segített.
De ha nem, világom akkor sem dőlt össze.
Mindíg igyekeztem példát mutatni, emberi hangon kérni - nem parancsoltam. Amikor segítségre lett szükségem, azt megmondtam. Amit kimondtam, az pont azt a tartalmat hordozta, amit a szavak jelentettek. Nem játszmáztam.
A lelki zsarolást, manipulációt mindíg megvetettem.
Jó iskolám volt.
Anyám ellenem használt aljas módszereit azóta már messziről felismertem és elkerültem.
Tudtam mit akarok - gyerekeimet megvédem a saját bőrömön megtapasztalt kínoktól!
A heti mosós napok hírét Pisti hamarosan elvitte anyukájához.
Nem maradt el a hatás!
Anyósom kiborulva, izgatottan utasított - többé ne merjem így csinálni ezt a szörnyű mosást.
Ezt a munkát nem heti egy alkalommal, hanem folyamatosan, minden napra elaprózva kell végezni! Minden nap, újra meg újra megmelegített töménytelen mosó és öblítő vizet, mosószert elhasználva, időmet más munkáktól elvéve - csakis a napi szennyes kimosása lehet mindennapos programom.
Természetesen nem értettem.
Mi okozta dühödt haragját?!
Eddig, éveken keresztül szídott szerinte túl sűrűn váltogatott, tiszta ruha mániám miatt.
Most hirtelen a ló túloldalára esett.
Udvariasan megköszöntem látogatását, és megkértem, ha segíteni nem akar, munkámba bele NE szóljon.
Anyósom harci mén gyanánt kapta fel fejét.
Búcsúzóul még lerántott egy - az udvari szárítón lógó - gyerek alsógatyát a zsinorról és dühösen arcomba nyomta.
- Ez se tiszta. Nézd meg! Ez nem tiszta. - mondta az agyonmosott, szitává használt fehér gatyában felfedezhető halovány foltok láttán.
Megrángatta bejárati ajtónk fehér függönyét - Ez piszkos, legközelebb mosd ki! - és elviharzott.
- Most egy ideig nem jövök! - mondta nagy megkönnyebbülésemre.
Pisti halálra váltan figyelte önvédelmi akciómat.
Önállóságommal anyának és fiának több napra elegendő sértődést, haragot, dühödt beszélgetések témáját biztosítottam.
Nem érdekelt.
Visszatekintve, most is boldog vagyok, amiért mindíg jutott elegendő idő az iskolai események megbeszélésére vagy az együtt tanulásra. Számtalan közösen megoldott matek feladat, bemagolt vers, olvasó napló vagy vers elemzés, töri vagy földrajz lecke, orosz vagy később angol nyelvtan töltötte ki délutánjainkat.
Míg én a konyhai csapnál nagy, középkori vájlingban mosogattam, addig gyerekeim az asztal mellett, egymást váltva írták házijukat.
Egy alkalommal még Sándor gyerekem osztálytársának korrepetálására is sor került. Azok a bizonyos százalékos-keveréses egyenletek jó alkalmat teremtettek régi matek tudásom kifényesítéséhez.
Ennyi háztartási elfoglaltság mellett néhány hónapra még ruhagyári, bedolgozó munkát is tudtam vállalni.
Ettől Pisti vérszemet kapott és "Nincs kedvem dolgozni" jelszóval otthagyta munkahelyét.
Néhány hónapig - talán kettő? - egyedül tartottam el hatunkat.
Napi cigaretta adagjára ezután is szigorúan igényt tartott. Kocsmai költekezését sikerült megnyirbálnom, de anyukájától ezután is megkapta rendszeres italozását biztosító - otthon nélkülözött - zsebpénzét.
Soha nem felejtem el az érzést, amikor vacsorázás, fürdés után esti lefekvéshez készülődő gyerekeim ágyba bújtak, én pedig visszaülhettem a zajossága miatt konyhánkba kitelepített varrógép mellé. Csendes téli éjszakában, konyhai sparheltünket rendszeresen tüzifával etetve, hajnalig varrtam a csúszós, fényes, sárga, selyem kabát béléseket.
Darabját tizenkettő forintért!
Konyhával szomszédos, előtérbe nyíló szobájában esti részegségéből egyszer csak feleszmélő Pisti mérgesen reklamálta hangos munkámat.Sajnos nagyjából fél év után a városi üzemben gazdaságtalannak ítélték a kiszabott anyagok és az elkészült ruhák oda-vissza autóztatását. Egész bedolgozói hálózatukat megszüntették.
Búcsúzóul – végkielégítés! - nagy kupac, színes varrócérnát kaptam ajándékba.
Sokáig, pontosan nem is emlékszem hány éven keresztül, nem volt televíziónk.
Este a fürdés, vacsorázás után szobájukba vonuló gyerek csapattal együtt én is beültem valamelyikük ágyára.
Drága, aranyos versengést folytattak értem - "ide ülj, most ide ülj hozzám".
Váltakozva, mindenki ágyát végigülve, rendszeresen jutott idő esti beszélgetésre.
Olyan tévé műsort még ki nem találtak, ami ennél jobb lett volna.
Hátborzongató ufó históriák vagy éppen saját gyerekkorom történetei - mind kíváló esti mese lett.
Búcsúzóul még helyére húzkodtam az elcsúszkált paplanokat, párnákat.
"Jól takarózzatok be, mert nagyon sötét lesz!"- mondtam megbotló gondolataimnak hűségesen engedelmeskedő nyelvvel.
Tudatalattimban a jó öreg Freud Zsigmond hangosan felnevetett, de már késő volt.
Csabikám, Sándorom és a két kicsi a mai napig vigyorogva emlegeti elszólásomat.
Sőt!
Csabikám a történetet már két kis csibészke gyerekével is megosztotta.
Élőben figyelhetjük, ahogyan a családi legenda születik. Köszönöm gyerekeimnek, hogy az anekdotát szájról-szájra terjesztve életben tartják.
Ez az örök élet titka!
Így leírva még szembetűnőbb, háztartásbeliként mekkora hasznot hajtottam.
Bár a külvilág időnként hozzám is eljutó ítélete - "nem dolgozik semmit, csak otthon van" - önértékelésemre megrendítő csapást mért, biztosan tudtam, munkámra itthon van szükség.
Abban a világban, ahol egy átlagnak megfelelő falubeli asszony néhány éve elismerően így szólt hozzám - "Jó neked, te érted, amit elolvasol." - én azt tudtam gyerekeimnek biztosítani, amit megvásárolni semmilyen fizetésből sem lehet.
Kötözni való bolond lettem volna, ha szellemi értékeket teremtő, drága időmet idegen munkahelyen, idegen emberek anyagi gyarapítására fordítom.
