Pálházi Éva - Hegyimenet - Családi leltár II.
2014.02.17 15:46
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Ebben a fura leltározásban most Sándor jön.
Sándor gyerekem a másodiknak születettek lezser, könnyed magabiztosságával érkezett.
A bölcsődében majd az óvodában könnyen vette az akadályokat.
Egy-kettőre eljött az iskolába járás ideje.
A csupa szeretet óvó és gondozónők helyett most gyerekem szellemének fejlesztését kis fiatal, menyét arcú, pökhendi stílusú tanító néni vette kézbe.
Az ünnepi hangulatú első osztályos évnyitó után alig néhány nappal megtörtént a rémesen lelombozó családlátogatás.
Miután emeleti lakásunkban kellő tisztelettel fogadtam, ez az épphogy végzett, szinte gyerekkorú tanító néni flegmán, nagyképűen nyilatkozott a rábízott gyerekcsapatról.
- "Nem nagy eresztés!" - szólt az ajakbiggyesztős ítélet.
- "Nem nagy eresztés!" - alkotta meg véleményét harmincegynéhány hat-hét éves kisgyermekről alig két hétnyi ismeretség után. Ez a csapatnyi idegen gyerek nevének megjegyzéséhez is rövid idő neki bőven elegendő volt lesújtó ítélete kialakításához.
- "Nem nagy eresztés!" - mondta és kifejezően legyintett keskeny, megfelelően manikűrözött kezével.
Még a lélegzetem is elállt. Hogyan merészeli?!
De már késő volt.
Az ítélet megszületett.
Tanító néni már nem is várt semmit apró tanítványaitól. Hiszen ők egy ilyen "nem nagy eresztés" osztály. Sötét, buta kis fejében a dolgok már eldöntettek!
A szerencsétlen kis nebulóknak ezek után bizony fel kellett kötni a gatyát, hogy kitörhessenek ebből az előítéletből!
Sándor lelkesen vetette magát az iskolai életbe.
Amihez kedve volt, azt mindíg megtanulta.
Amihez kedve volt, azt mindíg megtanulta.
A többi tanyag elsajátításához szülői kényszert alkalmaztam - rendszeresen kikérdeztem a frissiben feladott és éppen megtanult leckéket.
Egy kicsivel több szorgalom jól jött volna, de így is remekül - nagyjából négyes átlaggal - mentek a dolgok.
Egy kicsivel több szorgalom jól jött volna, de így is remekül - nagyjából négyes átlaggal - mentek a dolgok.
Biztosan tudtam, mekkora őrültség lenne gyerekeimre rákényszeríteni azokat az égig érő elvárásokat, amiket irányomban saját szüleim alkalmaztak. Minden kitűnő bizonyítványomért gyomorfájással, álmatlansággal, állandó bűntudattal, beteges megfelelési kényszerrel fizettem.
Amikor a szülő csak a tökéleteset hajlandó elfogadni, amikor a hajszálnyi lecsúszás aránytalanul nagy büntetéssel jár, akkor az iskolába járás gyorsan rémálommá válik.
Amikor a szülő csak a külvilág felé mutatott kitűnő képpel törődik és közben fütyül gyereke valódi képességeire, na ez már nem tanulás, ez lelki terror.
Amikor a szülő csak a külvilág felé mutatott kitűnő képpel törődik és közben fütyül gyereke valódi képességeire, na ez már nem tanulás, ez lelki terror.
Ezt mindenáron el akartam kerülni!
Lehet, hogy épp ezért átestem a ló túloldalára és időnként a szükségesnél kevésbe szorongattam meg a lazaságot alkalmanként túlzásba vivő gyerekeimet?
Nem tudom.
Egy biztos - inkább akartam egészségesen pimasz, szertelenül vidám csibészeket látni magam körül, mint gyerekkori önmagamra hasonlító önsanyargató, stréber, rettegő idegroncsokat.
Ebben mind az öten, maradéktalanul egyetértettünk!
Már falun laktunk, amikor Sándor rájött, mennyire vonzódik a zongorázáshoz.
Az ajándékba megkapott komolytalan szintetizátor csak rövid ideig kötötte le. Valódi zongora, valódi zongorázás lett az elérendő cél.
Első lépésként naívan, reménnyel telve pályaválasztási tanácsadásra a megyeszékhelyre utaztunk. A zeneiskola hatalmas, fekete, valódi zongorája mellett Sándor kíválóan bizonyított. A játék szintetizátor és az időnként rendelkezésre álló iskolai zongora megtette a magáét. Bíztató elismerő bólogatás és - elutasítás következett!
Első lépésként naívan, reménnyel telve pályaválasztási tanácsadásra a megyeszékhelyre utaztunk. A zeneiskola hatalmas, fekete, valódi zongorája mellett Sándor kíválóan bizonyított. A játék szintetizátor és az időnként rendelkezésre álló iskolai zongora megtette a magáét. Bíztató elismerő bólogatás és - elutasítás következett!
- "Milyen kár, milyen kár!" - változott hirtelen varnyúvá a szakember.
Minden hiába - mondta - gyerekem túlkoros!
Nincs mit tenni, szabály az szabály!
Megdöbbentem.
Hogyan lehetséges időben korlátozni a tehetség megjelenését?!
Hogyan is képzelheti valaki, hogy a művészi adottságok a hivatal által meghatározott időrendben fognak majd jelentkezni - és csakis, szigorúan a szabályozás szerint! Ráadásul éppen a mindent gyökeresen megváltoztató, alapjaiban megrengető és megújító kamasz kor beköszönte előtt.
Hiszen a legnagyobb zeneszerzők közt is alig találunk Mozarthoz hasonló csodagyereket.
Pedig a hivatal kőkemény rendszere értelmében egyedül csak ő lett volna alkalmas a zenei képzésre. Az összes többi túlkoros zseni kolléga pedig szigorúan kiselejtezésre került volna.
Nem volt mit tenni.
Hivatalosan is túl öregnek nyilvánított gyerekem ettől kezdve hetenként egy alkalommal, a közeli kisvárosból falunkba kijáró zongora tanárnőtől vett leckéket.
Már csak az itthoni gyakorlás problémáját kellett megoldanunk. Zenetanári segédlettel sikerült is kerítenünk egy részletre megvásárolható, kis méretű
zongorát. Néhány hónap alatt - anyám támogatásával - ki is fizettük.
Jó volt hallgatni, amint Sándor nagy lelkesedéssel gyakorolt.
Egy tanéven keresztül két kisebb testvére is zongora órákat vett, de őket nem varázsolta el a hangszer. Sikeres templomi Karácsonyi koncertek, iskolai évzáró hangversenyek következtek egészen addíg, míg egy szép nap gyerekem lelkében a zongora helyét elfoglalta az elektromos gitár.
És hogy a billentyűk ezután se hiányozzanak, kárpótlásképpen hazahozta életünk első - szintén részletre megvásárolt - számítógépét.
Időközben elfogyott az összes általános iskolai osztály és Sándor a közeli kisváros gimnáziumában tanult tovább.
Első vagy talán második osztályban beütött egy évvégi fizika bukás, de a falubeli, fiatal fizika-informatika tanár segítségével minden jóra fordult, amikor az addig olyannyira érdektelen tantárgyat a gitár húrjainak rezgésszámáról szóló feladatokkal tette emészthetővé.
Pótvizsgáján Sándor remekelt.
Csak az évzáró elégtelen miatt nem kaphatott ötös osztályzatot.
Csak az évzáró elégtelen miatt nem kaphatott ötös osztályzatot.
Hiába, amikor érdekesre fordultak a dolgok, akkor teljesítménye szárnyalt, de az unalmas tantárgyaknak nem volt kegyelem, azok nem rúghattak labdába.
Ezután már minden rendben ment, amíg az a bizonyos májgyulladás közbe nem szólt.
Úgy határoztunk, hogy a közel egy évnyi kényszerpihenőt angol nyelv tanulással tesszük szórakoztatóbbá. A hónapok alatt vett sok-sok angol nyelvóra megkoronázásaként az ősi királyvárosba buszoztunk, nyelvvizsgázni.
Az egyetem olcsó, kollégiumi szállásán töltött éjszaka utáni napon Sándor nagy izgalmak közepette belevágott.
Végül csak minimális egy pont hiányzott a hivatalos papír megszerzéséhez.
Szerencsére a fejében meglévő tudást nem befolyásolta az egyetemi teszt végeredménye.
Ennek köszönhetően gyógyulása után gyerekem a gimnázium harmadik osztályában, az angol tagozaton folytatta a tanulást.
Időközben az anyagi okokból rémesen elhúzódó vezetési tanfolyam is véget ért.
Hurrá!
Sándor megszerezte családunk második jogosítványát.
Az érettségi időszaka engem most is nagyon megviselt. Szentül elhatároztam, hogy gyerekemet - ha kell - íróasztalához akár enyvvel, kötelekkel vagy épp pillanatragasztóval rögzítem.
Hogy legalább a buzgó munka látszata meglegyen!
Természetesen minden vizsga sikerült.
Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy nem csak az én állandóan magolós, halálosan izgulós tanulási módszerem lehet működőképes és hozhat eredményeket. Hogy egyáltalán nem szükséges az én példámat követni és érettségi szünetben tíz kilót lefogyva, állandó rettegésben szenvedni.
Még sok évnek kellett eltelni, amíg képes lettem észrevenni és elfogadni a saját törvényeimen kívül, mások bensőjében létező - sőt, remekül működő! - a magamétól annyira kölünböző valóságokat.
Ennek a leckének elsajátításában gyerekeimtől rengeteg sagítséget kaptam.
Bár az "egymáson csiszolódás" folyamatában időnként komoly szikrák, kisülések keletkeztek közöttünk, mégis hálás vagyok nekik.
Ennek a leckének elsajátításában gyerekeimtől rengeteg sagítséget kaptam.
Bár az "egymáson csiszolódás" folyamatában időnként komoly szikrák, kisülések keletkeztek közöttünk, mégis hálás vagyok nekik.
Nagyon-nagyon sokat tanultunk közösen, együtt, egymástól.
Sándor gyerekem biztosan tudta, az érettségi utáni továbbtanulás csak az informatika jegyében történhet. Az elmúlt néhány évben rájött, a számítógépek, a programozás, a számítástechnika lesz egyedüli életcélja. Így a a közeli város egyetemének keretein belül működő, informatikával foglalkozó főiskolán próbálkozott.
Hamarosan kiderült, hogy a nem kis összegű tandíj félévenkénti befizetése csak az egyik - láthatóan a kisebbik - probléma.
A tananyag célirányos informatika helyett rengeteg matek, fizika és más egyéb tantárgyban is bővelkedett. Két félév után gyerekem főiskolás karrierje érdeklődés hiányában, befejeződött.
A tananyag célirányos informatika helyett rengeteg matek, fizika és más egyéb tantárgyban is bővelkedett. Két félév után gyerekem főiskolás karrierje érdeklődés hiányában, befejeződött.
Sándor angol tagozatos érettségivel, számítógép programozói szakmával, jogosítvánnyal felszerelve vághatott neki az életnek.
Közel tíz év telt el, mire be tudtam látni, neki pont erre a kitérőre volt szüksége.
Éppen azt az utat választotta, amelyik későbbi sikereihez vezetett.
Majdnem elkövettem azt az ősi szülői hibát, hogy gyerekem teljesítményét csak akkor értékeltem jónak, ha azt tette, amit én vártam tőle.
Parancsolós, hatalmi játszma volt ez, a javából.
A fejemben létrejött zürzavart csak tovább erősítette a kilencvenes évek politikai káosza.
A tőlünk alig néhány száz kilométerre zajló délszláv háború rémes fenyegetést jelentett. Tudtam, gyerekeim csak nappali tagozatos diákként kerülhetik el a kötelező besorozást. Mindenáron meg akartam védeni őket a Honvédség embertelenségétől.
A tőlünk alig néhány száz kilométerre zajló délszláv háború rémes fenyegetést jelentett. Tudtam, gyerekeim csak nappali tagozatos diákként kerülhetik el a kötelező besorozást. Mindenáron meg akartam védeni őket a Honvédség embertelenségétől.
Korábban egyszer már végignéztem, ahogyan a rendszeres megalázásokkal, kiszúrásokkal, lelki kínzásokkal a sereg tönkretette fiatal, érzékeny lelkű, első férjemet.
Most még fenyegetőbbé vált a kép. Nagyon is valóságosnak tűnt a szörnyű lehetőség, hogy gyerekeim a Honvédség ágyutöltelékévé válnak, valahol a volt Jugoszlávia területén.
A megyeszékhelyi főiskolán Csabit biztonságban tudtam. Két fiatalabb öccse egyelőre még nem esett a sorozós korosztályba.
Egyedül Sándorért aggodtam, borzasztóan!
Menekülési útvonalnak - biztos, ami biztos! - sorban, mindannyiunknak útlevelet készíttettem.
A háborúnál minden jobb, legyen az bármilyen menekült státusz, külföldi menekülttábor.
Ausztria lett volna a célállomás.
Szerencsére a legvadabb déli örület hamarosan - amerikai segédlettel - véget ért.
Mire a Honvédség mocskos kezét Sándorra rátette, addigra jelentősen enyhült a helyzet.
Istennek hála!
Ideje volt kicsit megnyugodni.
Végtére is megtettük a második jelentős, nagy lépést.
.jpg)
.jpg)
.jpg)