Pálházi Éva - Állati ...és akkor megmacskásodtunk...
2014.02.23 09:57
A következő mese alkalmankénti morbid hangulatához illően most bátran mondhatom, ez egy haláli történet, mely arról szól, hogy megmacskásodtunk, megkutyásodtunk, hüllők, kétéltüek, madarak és rágcsálók özönlöttek az életünkbe.
A végső tanulság pedig az, hogy a gyerekek végtelen mennyiségü őrültségre tudják rávenni a velük boldogan újra gyerekké váló szülőt.
....és akkor megmacskásodtunk...
Az elmúlt évtizedek alatt falusi házunk kertje komplett kiskedvenc sírkertté vált. Különböző fajtájú, színü, nagyságú, megjelenésű, mindkét nem béli házi kedvencek hosszú sora került gyerekeim kívánságára először a házba, majd többé-kevésbé dicsőséges életútjuk befejeztével a hátsó kert dinamikusan bővülő kisállat parcellájába.
Hosszú tömött sorban kutyák, macskák, nyúl, teknősök, díszhalak, papagájok, hörcsögök és egyéb rágcsálók vonultak be életünkbe.
Az én lelkiismeretemet e népes állatsereglet csak egyetlenegy tagjának befogadása terhelte.
Kancsi a félszemü, harcedzett cirmos kandúr az első hivatalosan is ünnepnapnak nyilvánított október 23.-án - 1990-ben? - érkezett.
Egetverő fájdalmas segélykérő nyávogása reggel óta behallatszott a konyhaablakon. Rövid fontolgatás után elindultam megkeresni. Kancsi a szomszéd kerítésének közelében feküdt és szívszaggató mértékben volt agyonverve.
Ügyes kerítés alatti kúszás-mászás és néhány rozsdás drót karmolása árán sikerült a macskát saját udvarunkba menteni.
Tragikus állapotban volt.
Első lábai mozogtak és a fejét tudta emelni, de a hátsó fele teljesen megbénult. Jobb szeme helyén gusztustalanul váladékozó sebesülés díszelgett. Szerencsétlen állapotában – természetesen - nem tudtam megválni tőle és megkezdődött a rehabilitáció.
Elsőnek nagy fűzkosárból a konyha sarkában elkészítettük a kórtermet és mellette mindjárt a macskavécét is. A gyors keresztelő után már hivatalosan is Kancsi névre hallgató beteg fegyelmezetten kuporgott a kosárban és az első napokban óriási mennyiségü ételt-italt fogysztott.
El tudtuk képzelni, hány nap éhezés-szomjazás után találtuk meg szegényt.
Ekkor még éjszaka is felkeltem hozzá és megetettem-megitattam.
Néhány óránként - éjszaka is - kimertem kosarából és óvatosan beletettem a homokos dobozba.
Ezután csípőjénél megemeltem egész hátsó felét és Kancsi menetrendszerüen pisilt-kakilt - mindíg a homokba!
Hónapokig tartott a gyógyulás.
Kancsi fáradtan, szenvedve kuksolt kosarában és leginkább alvással töltötte a telet. Következő év áprilisában jött az áttörés.
Addigra Kancsit már többször kivittem a szabadba, de még gyenge lábakon állt. Néhány lépést megtett, majd összeroskadt és ölben cipeltem tovább. Áprilisban tudott először sétálni az udvaron és végre saját erőből kakálni-pisilni.
A tavaszi macskaszerelem erőt adott neki.
Lassan önállósította magát.
A kerítést megmászva szép, ívelt ugrással távozott udvarunkból és hosszabb időkre is eltünt.
Évekig rendszeresen megjelent kajálni, hízelegni, dorombolni, melegedni.
Egér meg nem állhatott előtte.
Dicsekvésképpen a lábtörlőre tette éjszakai trófeáit.
93 október 5.-én jött haza utoljára. A még földben maradt utolsó néhány szem krumplit kapirgáltam épp elő amikor Kancsi megérkezett egy kis hízelgésre.
Váladékozó szemü fél pofáját arcomhoz dörzsölte - brrrrrr! huhhhh! - majd elkacsázott rosszul összeforrott hátsó felét nehezen cipelve. Lerobbant öreg kandúr - félszemü, agyonvert, sebhelyes, tépett fülü.
Igazi harcos macska életet élt - nekem köszönhetően néhány bónusz évvel megtoldva.
Életem egyik valódi sikertörténete.
Büszke vagyok rá!
Néhány nap múlva álmomban találkoztam vele, ekkor lettem biztos abban, hogy már nem él.
Valamikor, az eltelt két évtized egy időszakában, a gyerekek határozott kérésére fekete macskákat fogadtunk be. Három, kajára váró, fekete cica testvér tekergett a bejárati ajtó előtt, mikor anyósom megérkezett. Megállt benne az ütő.
"Mind fekete!" - suttogta babonás rémülettel és nagy ívben elkerülte őket.
Már meglévő három fekete macskánkhoz Csabikám hozott egy negyediket Kaposvárról. Bagírát egészen addig tartották a kollégiumi szobájukban, amíg hivatalosan ki nem lett utasítva onnan. Szegény tapasztalatlan, örökös rabságból szabadult Bagíra még a friss falusi levegőt sem ismerte. Nem csoda, hogy hamarosan beletörött a bicskája a kertünk végében haladó nagy forgalmú országút meghódításába.
Bátran nekivágott az átkelésnek, de már soha nem érkezett meg a túloldalra.
Egy újabb kis sírhalom nőtt a hátsó kertben.
A többi kis növendék fekete cica vakmerően követte példáját.
Úgy emlékszem, egyikük sem érte el a felnőttkort, a sírkert pedig csak türelmesen, egyre fogadta az újabb lakókat.
Az életünkbe bevonuló macskasereglet jó néhány tagjának halvány, jellegtelen személyisége miatt szinte emléke sem maradt egy-két évtized után. A fekete-fehér foltos macskatesókat fiatal kiscica korukban kaptuk. Egyikük orrán fekete folt díszelgett. Nevét valószínüleg az akkoriban éppen kedvenc rajzfilmsorozat, szórakozott Baltazár professzora nyomán kaphatta gyerekeimtől.
Baltazár kicsit fogyatékosnak tünt. Lassan tanult és reagált, nehézkesen, barátságtalanul viselkedett. Ezek a hátrányos jellemvonásai nem sok jót ígértek. A kissé lelassúlt Baltazár néhány hónap után - az utcai közlekedés veszélyeiből semmit sem tanulva - baleset áldozatáva lett.
A házunk előtti utcában került egy traktor kerekei alá.
István gyerekem hiteles szemtanúja a történteknek - "Nem volt hosszú életű, mert a szemem láttára ment át rajta traktorral az osztálytársam apja. Láttam a döccenést, ahogy lenéz a kerekek felé menet közben a fickó és semmitmondó arccal veszi tudomásul: 'Ez volt a kilencedik neki.' "
Baltazár rövidesen elfoglalhatta a hátsó udvari sírkertben őt megillető helyet.
A testvérpár másik tagja sokkal reménykeltőbben viselkedett. Fürgén, élénken mozgott. Kedvesen kíváncsiskodott körülöttünk.
Megérkezésekor éppen bősz kerítésmázolási munkálatok folytak nálunk. Sándor rozsdamentesítő alapozóval dolgozott, amikor a macska közelebbi ismeretséget akart kötni vele. Rövidesen farkára és hátsó felére mutatós alapozó festék csíkokat kapott. Ezzel a névadás is megtörtént.
Ő lett Alapos.
Alapos néhány hónappal túlélte testvérét. Egyetlen emlékem róla, ahogyan a kicsi konyhaablak keskeny külső párkányán kuporog és ebből a biztonságos magasságból figyeli az alatta kapirgáló tyúkokat.
Alapos jó házimacskává válhatott volna, de valószínüleg bezabált valamilyen egér-patkány-csiga-egyéb mérget, majd rövid hányós-hasmenős rosszúllét után az örök vadászmezőkre távozott.
Sándor gyerekem beszámolójából tudhatjuk, hogy szerencsétlen pára az utolsókat rúgta megtalálásakor. Így végül az euthanázia gyakorlása és a gyors temetés után Alapos is elfoglalhatta helyét testvére mellett, a macska parcellában.
Később gyerekeim a legvadabb télben sajnáltak meg és hoztak haza egy náthás, köhögő, hörgő, nagybeteg macskát. Szerencsétlen már mozdulni sem tudott. Se nem evett se nem ivott. Feküdt a konyha melegében és szenvedve küzdött minden lélegzetvételért.
Táplálási kísérletemet vad karmolással jutalmazta.
Két napig bírtam a látvány, majd egy jól irányzott ütéssel átsegítettem a másvilágra.
Magam sem akartam elhinni - épp most debütáltam fejszés gyilkosként!
Szerencsétlen haldokló pára megkönnyebbülhetett.
A fagyos időre tekintettel maradványainak elhamvasztása mellett döntöttem - betettem a kályhába.
Emlékül hagyott karmolása virított kezemen.
Eltelt néhány nap, mire teljesen tisztán és világosan láthatóvá vált számomra, ez a karmolás akár halálos következményekkel is járhat.
Körzeti doktorunk valóban furcsán nézett rám.
Rövid megbeszélés az állatorvossal és máris nyakig voltam egy veszettség elleni oltás sorozatban. Több hónapon keresztül kaptam veszettség elleni első, második, sokadik és emlékeztető oltásokat. Szemem vörösen könnyezett, fejemet hasogatta a fény. Izületeim bedagadva makacsolták meg magukat. Teljes volt a macska bosszúja!
Sajnos nem kaptam kézhez hivatalos igazolást, de bátran állíthatom - ha esetleg megharapnék valakit, nyugi!
Be vagyok oltva veszettség ellen!
Végére hagytam a javát.
Életünkben legtovább kitartó macskánk úgy nagyjából 94 tél végén hátizsákkal és biciklivel érkezett hozzánk a szomszéd faluból. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem ő hordta a hátizsákot, hanem a hátizsák hordozta őt és a biciklit Sándor gyerekem tekerte. Biciklijét letámasztva Sándor megállt a bejárati ajtóban és erős mozdulattal magrázta hátán lila hátitáskáját.
A hatás várakozáson felüli volt.
A hátizsák elégedetlen, dühös nyávogásba kezdett.
Ilyen belépőt kívánna magának minden világsztár.
Meglepett kiváncsisággal lestük a táska tartalmát.
Igazi zsákbamacskát kaptunk!
Fiatal, erős, szép fényes fekete bundáju kandúr ugrott elő a csomagból. A névválasztás nem is lehetett kérdéses. Fényes fekete bundájáról Blacky vagy inkább Bleki lett az új jövevény.
Bleki élénk, okos, könnyen tanuló és alkalmazkodó állatnak bizonyult. Első pillanattól kezdve feltalálta magát új lakóhelyén. Hosszú - nagyjából hét-nyolc évnyi - életét nagyban köszönhette óvatos, megfontolt viselkedésének. A kertünk végében elhaladó autóúton ügyesen manőverezett. Habár fiatal éveiben egyszer előfordult, hogy hátsó felét kissé nehézkesen mozgatva, sántán, sérülten került elő hosszabb csavargásából. Ezt mi akkor szerencsés kimenetelü autóbalesetnek véltük. Valószínüleg valóban ez lehetett a tanulópénz, aminek árán Bleki örökre megtanulta, mennyire fontos tiszteletben tartani a száguldó autóktól hemzsegő országutat.
Hosszú, sikeres macska karrier állt Bleki előtt.
Sok-sok tavaszi macskaszerelem nyomát viselte széttépett fülein, kikarmolt, elharapott pofáján. Nyaranként lesoványodva, kifakult szürkés-vöröses bundával, sebesülésektől csúfítva kalandozott a környékben. Ősztől tavaszig lehiggadva ismét kövérre hízott, ragyogó fekete vastag téli bundát növesztett. Telente remekül érezte magát a konyhai konvektor elé állított széken henyélve.
A fűtőtest felé fordított oldala kishíján meggyulladt a forróságtól, de őt ez nem zavarta.
Lustálkodásból is kitünőre vizsgázott.
Egész hosszú élete nyugalomban telt volna, ha...ha 2000 őszén meg nem jelenik a háznál az antagonisztikus ős ellenség - Bobi a kutya.
Eleinte Bleki türelmesen figyelte az egyelőre még őnála is kisebb termetü kutyakölyök idétlenkedését.
Később be kellett látnia, hogy kettejüknek már kicsi az első udvar.
Bleki egy gőgös, sértett őrgróf lesújtó pillantásával menekült a kerítésen túlra az idétlen kamasz kutya játékos, vidám barátkozási kisérletei elől.
Sajnos nagyon megbántódott.
Haragját én is éreztem és furdalt is a lelkiismeret.
Konyhai kedvenc helyét ezután is elfoglalhatta, de komoly cselezés árán tudott csak az ajtón belülre kerülni.
Hiába, Bobi védte a házat!
2001 tavaszán még sikerült állatorvosi segédlettel felerősíteni, de kifakult vöröses-szürke bundája, sovány teste, lelassúlt mozgása már láthatóan időskori gyengeségét mutatta. A szabadság, a bunyós, kalandos kandúr élet, az átcsavargott tavaszok-nyarak nyomot hagytak egészségén.
Úgy emlékszem, testét késő ősszel találták meg az utcabeli szomszédságban - talán hat háznyira tőlünk.
Az egész állatseregletből Bleki volt a második, aki halála után még egyszer meglátogatott álmomban.
Furcsa álom volt.
Bleki nagyon vadul, durván bántalmazta Bobi kutyát. Hátára kapaszkodva harapta, kínozta, míg a menekülő kutya nagy lendülettel átugrott a kerítésen, hátán a vadul támadó, beleakaszkodó Blekivel.
Értettem az üzenetet és nagyon-nagyon sajnáltam, hogy ekkora lelki törést okoztam ennek a kedves, okos, intelligens állatnak.
Bleki, ha ez még jelent valamit Neked - Bocsáss meg!
***
Végül feltétlenül szót kell ejtenem a nálunk vendégségben öröknyugvó fiatal fekete macskáról is.
Tőlünk két háznyira lakó idős, agyvérzéstől megnyomorodott, sötét, borús kedélyállapotú szomszéd bácsi szíve csücske, egészséges, fénylő fekete bundájú cicája a mi házi temetőnk vendége lett.
Szép nyári késő estében hazatérő Isti gyerekem messziről ráismert az úttesten fekvő, autóbeleset áldozatává vált állatra. Azonnal tudtuk, tennünk kell valamit az amúgy is labilis lelkiállapotú bácsi megóvásáért.
Balesetben elhalálozott kis kedvencének helyet szorítottunk kisállat sírkertünknek macska szekciójában, hátsó kertünkban a nagy meggyfa alatt.
Bár cicája elszökésén szomorkodott szomszéd bácsink egy ideig, de reménykedett is, hogy jó lakóhelyet talált magának a kis csavargó egy másik állatbarátnál.
Néhány, még hátralévő évét ebben a boldog tudatlanságban töltötte...és az igazság - ha jól meggondoljuk - nem is állt túl távol ebbéli reményétől!
Keresés
Zene az olvasáshoz...
