Pálházi Éva - Abusus

Képzeld el, hogy 13 éves bakfis vagy az 1960-as évek végén. 

Tudom, tudom, nem egyszerű a feladat, de azért mégis...csak képzeld el, hogy a családok többségének még nincs tv készüléke, és egyébként is, heti kettő adásszüneti napot iktatnak a programba, a korhatáros mozifilmek vetítésekor a jegyszedők szigorúan -  személyi igazolványt kérve - ellenőrzik életkorodat, a nők még tisztelik önmagukat annyira, hogy a személyiségüket és nem a szexualitásukat reklámozzák, - Horribile dictu! - nyáron is felöltözve járnak az utcán, divat az udvariasság, és a csapból nem erőszak és szex, hanem hétköznapi, tiszta ivóvíz folyik. 

Szóval a kor szellemének megfelelő tiszta, naiv, ártatlan, még szinte gyermeklány vagy.

Most képzeld el, hogy tőled bőven tíz évvel idősebb unokatestvéred férjével fantasztikus, csőbehúzós szórakozást eszel ki, szigorúan a te számládra! 

A jópofa átverés lényege, hogy te minél hamarabb, minél közelebbi – mondhatni beható! - ismeretséget kössél a férj, nálad nagyjából négy évvel idősebb öccsével. Mindezt – természetesen – az ő szemük láttára, az ő szórakoztatásukra.

Na ja – nincs is szebb dolog az élő, családi pornónál! 

Ezután a két felnőtt egy bordélyházi madam és egy utcai strici lendületével kezd a megvalósításhoz. Egyre több közös programot szerveznek négyesben. Kirándulások, családi összejövetelek vendége leszel te és az ominózus öccs. Születésed óta ismert rokonodban – természetesen – megbízol, hiszen nemcsak unokatestvéred, de ráadásul még keresztanyád is ez a fiatalasszony, anyád rég meghalt nővérének 24 éves lánya.
Tapasztalatlanságod és hormonrendszered nulla pillanat alatt megsemmisít! Gyorsvonati sebességgel zuhansz szerelembe. Érzelmeid maguk alá temetnek. 

Két felnőtt korú – de erkölcsileg nulla - rokonod remekül szórakozik a sűrű gyakorlati oktatásokkal megtűzdelt közös - négyes - randevúkon mutatott szégyenlős ártatlanságod láttán. Hangulatukat jelentősen emeli sok kétértelmű, kretén, gusztustalan beszólásuk, a rajtad csattanó, gyomorforgató heccelődés. 

Néhány hét után az események ottalvós, hétvégi buliban tetőznek. Késő délután, számodra váratlanul megérkezik az ifjú férj öccse is, majd pedig unokatesód bősz ágyazási munkálatokba kezd lakásuk egyetlen szobájának három, keskeny heverőjén. 

Ekkor szólal meg a telefon - azonnal indulj haza! 

Trolival húsz perc, otthon érdeklődésedre anyád gorombán válaszol, -  "Apád nem engedte, éntőlem maradhattál volna."

 "Apád nem engedte, éntőlem maradhattál volna."

Ideírom még egyszer, bár a mondat jelentőségéhez képest a milliószori ismétlés is kevés és gyönge lenne. Az elkövetkező évtizedekben - már sokkal érettebb fejjel – számtalanszor végiggondolod annak az estének a hajmeresztő következményeit. Az elképzelhetetlenül elképesztő megaláztatást, amitől Apukád józan esze mentett meg. 

Apukádé! 

Nem, anyád semmit nem tett érted, anyádban nem szólalt meg az idősebb, tapasztalt nő riasztója. 

Ő tökéletesen elégedett volt a helyzettel, hiszen tudta, bármekkora bajba kerülsz is, önmagáról a felelősséget biztosan rád hárítja majd és jól bevált szokás szerint saját szülői alkalmatlanságáért is egyedül csak téged hibáztat. Ő rezzenetlen arccal végignézte volna, ahogyan bemész a csőbe, hogy aztán utólag jól elverhesse rajtad a port. 

Most képzeld el, hogy reménybeli megerőszakolásod fényes tervének kudarca után teljesen elveszíted a fiú érdeklődését. Még elmész egy-két kínos, keserves randevúra, amit az ötletes fiatalember úgy szervez meg, hogy érkezésed után néhány perccel biztosan előkerüljön több kedves, rég látott lányismerőse, akikkel - ugye? - nem lehet udvariatlan, tehát "te most menj haza".

A szakítást végül, hetek múlva, unokatestvéreddel üzeni meg. 

Keresztanyád magas lóról tart eligazítást neked. Hangja részvétlen, kioktató. Tudhattad volna – mondja – hogy ez a fiú mennyivel idősebb nálad és már sokkal komolyabb - lásd megfektethető! - lányokkal jár. Tudhattad volna, ne csodálkozz! - ezek a kulcsszavak. 

Mintha te akartad volna, mintha te erőltetted volna – légyszi, légyszi, légyszi alázz meg, gúnyolj ki, erőszakolj meg... 

Le vagy sújtva. Teljesen.
Lassan befejeződik a nyolcadik osztály és te sírással töltöd a nyári szünetet. Szívszakasztó, elementáris szerelmi csalódásod fájdalmában sokáig csak a halált érzed megfelelő kiútnak. Telnek a hetek és te zokogva ronda, sötétkék csomagolópapírba kötöd gimnáziumi tankönyveidet.
Mindennek vége! Csak meghalni szeretnél! Semmi mást!
Gyűlölöd önmagadat, felemészt mélységes szégyened.

Harminc négyzetméteres, pirinyó lakásotokban veled együtt lakó szüleid mindent megtesznek, hogy fájdalmadat ne kelljen észrevenniük. Anyád, az önkéntes vakság-süketség nagy mestere, Apukád pedig szimplán csak férfi. Mit is kezdhetne egy kamaszkori, szerelmi bánattal?!

Egyedül maradsz, mint ahogy eddig is magadra hagytak életed sok nehéz percében. Saját károdon már megtanultad, hogy magadnak csak plusz, ráadás büntetést szerzel, ha anyádat zavarni mered problémáiddal. Szerencsére erős vagy, mindent magadba fojtasz és így sikerül az újabb legorombítást megúszni. 

Másfél év múlva majd rájössz, milyen jól döntöttél. Tudniillik akkor – másfél évvel később – egy óvatlan pillanatban anyád előtt szóba hozod a szexualitást. Kíváncsi vagy, pusztán elméleti síkon! 

Azonnal, lendületből lekurváz téged! 

Ennyi!

Tehát erős vagy, mindent elfojtasz. Párkapcsolathoz fűződő érzelmeidet szorosan lezárt kapszulában lelked óceánjának legmélyére süllyeszted. Hogy onnan a szerelem soha ki ne jöhessen! Úgy döntesz, életben hagyod magadat, pusztán a lelkedet csonkítod meg örökre, véglegesen! 

Lényednek "NŐ" elnevezésű, létfontosságú részét szemétre dobod és bevonulsz reszkető, megszakadt szívvel a gimi első osztályába. 

/Koedukálódni már nem mersz. Benned súlyosan dolgozó félelmednek köszönhetően a biztonságosnak vélt, színtiszta lány osztályt választod./

Nem tudod – külső, tapasztalt, felnőtt segítség nélkül nem is tudhatod – mekkora kárt tettél magadban. Életednek meghatározó szerepe, lelkednek női létezésre hangolt energiája süllyesztőbe kerül. 

Ésszerű döntéseken alapuló, félelemmel teli párkapcsolataid – természetesen – csődbe mennek. Ezek a katasztrófák pedig csak még inkább megerősítenek elhatározásodban – soha, soha többé! 

Embert szeretni még sokáig – gyerekeid megszületéséig – nem tudsz. 

Emberben maradéktalanul megbízni pedig életedben soha, soha többé nem mersz! Hiszen a legbelső körből, az elméletileg védő, gondoskodó, legközelebbi családból támadtak rád. 

Évtizedekkel később elmeséled a történetet anyádnak. Kíváncsi vagy, ő mennyit tud belőle. 

Szokásához híven szörnyülködni kezd, szitkozódik. Állítólag idejekorán megkérdezte kedvenc unokahúgát, mi lesz, ha a gyerekek egymásba bolondulnak?! 

Keresztanya-unokatesód megnyugtatta, férjének öccse majdnem felnőtt férfi, nem foglalkozik ilyen... ilyen korodbeli kis taknyosokkal...!

Most pedig, ha már eljöttél velem idáig, akkor képzeld el, hogy amit elmeséltem, az – bármennyire is szeretném – nem mese. 

Ez az én valódi, igaz történetem!