Majdnem Mikulás vers

Pálházi Éva - Majdnem Mikulás vers

Akkor még minden tél szép volt,

amint ránk fagyot kiáltott

a szikrázó éles égbolt,

bent német brikett parázslott

az izzó vasajtó mögött,

s forró cserepek ápolták

kezeimet, mikor vörös

kínjával a fájdalom járt 

széthógolyózott kesztyűmben,

hószünetbe dermedt suli 

helyett kis szánkómba ültem

be, s anyám szuszogva húzni

kezdett a közértig s vissza,

s öröm lopózott a percbe, 

csak később lett kristálytiszta

szakadt, hasznavehetetlen

cipőjének fázós képe,

izgága várakozásban

hajszoltam a napot, s félve

hittem a jó Mikulásban,

listát sok-sok édességről

körmöltem, s jóval azután

tanultam csak meg a szénből

szökő álmos, langy délután

égig érő vételárát,

közös sétára várt Zugló,

indultunk, megszokássá vált

program, anyám a kapuból

kesztyűjéért visszaszaladt, 

s nem tudtam apró szobánkban 

ennyi ideig mi tarthat,

de széltől pirospozsgásra

csípve, boldogan trappoltam,

s a csöndes utcákban mérges

házőrző kutyák hangosan

ellenezték vígkedélyes

jöttünket, s a félhomályos

puha otthon csodát rejtett

este hazaérve, már ott

várt, ahogyan beletette

- saját kézzel - a Mikulás

csokijait papucsomba, 

s talán egy kicsit bosszús, ám

mégis elégedett voltam,

amiért most sem sikerült

tetten érni Őt, de ma már

értem, kapunkból vissza, kesztyűt

hosszan keresni, miért ment anyám.

Videó Változat
--->>>