Edgar Allen Poe - The Raven
2014.08.01 20:28
Edgar Allen Poe - A Holló - The Raven
Ahogy sivár éjféli percen, fáradt erőtlen elmélkedtem
elfeledett, különleges tanok fura kötetei felett,
míg elszundítottam majdnem, zörrent hirtelen egy halk nesz,
mint óvatos vendég szokta, ajtóm csöndben kopogtatta.
"Talán egy látogató az ki jött" - motyogtam - "ki szobám ajtaján zörög -
ennyi csak és semmi több."
Once upon a midnight dreary, while I pondered, weak and weary,
Over many a quaint and curious volume of forgotten lore,
While I nodded, nearly napping, suddenly there came a tapping,
As of some one gently rapping, rapping at my chamber door.
''Tis some visitor,' I muttered, 'tapping at my chamber door-
Only this, and nothing more.'
Ah, pontosan emlékezem, fagyos rideg decemberben
minden kihunyt parázs árnya bent lebegett a szobámba',
holnapomra mohón vágytam - könyveimtől mindhiába
kértem írt szomorúságra, bánatom az elveszett Lenor -
sugárzó ékes hajadon, Lenor, nevét egy angyal szőtte,
névtelen itt mindörökre.
Ah, distinctly I remember it was in the bleak December,
And each separate dying ember wrought its ghost upon the floor.
Eagerly I wished the morrow;- vainly I had sought to borrow
From my books surcease of sorrow- sorrow for the lost Lenore-
For the rare and radiant maiden whom the angels name Lenore-
Nameless here for evermore.
És a selymes, lágy-szomorú lila fátylak félelmetes susogása
borzongatott soh'sem érzett fantasztikus rettegéssel;
egy mondat, mit ismételtem csendesítni szívverésem
"Vendég jött, s ajtó nyitásért könyörög szobám előtt a küszöbön,
késői vendég jött, s bebocsátásért zörög odakint a küszöbön, -
ennyi csak és semmi több."
And the silken sad uncertain rustling of each purple curtain
Thrilled me- filled me with fantastic terrors never felt before;
So that now, to still the beating of my heart, I stood repeating,
''Tis some visitor entreating entrance at my chamber door-
Some late visitor entreating entrance at my chamber door;-
This it is, and nothing more.'
Lelki erőm hamarosan vissza is tért, nem haboztam semmi kincsért,
"Uram" - szóltam - "vagy asszonyom, esedezem, megbocsásson,
de én épp elszundítottam és ön olyan óvatosan koppant,
oly finoman, alig-alig hallhatóan tapintja meg az ajtómat,
éppen hogy észleltem önt" - ajtóm szélesre tártam, hadd lássam ki zörög -
sötétség volt semmi több.
Presently my soul grew stronger; hesitating then no longer,
'Sir,' said I, 'or Madam, truly your forgiveness I implore;
But the fact is I was napping, and so gently you came rapping,
And so faintly you came tapping, tapping at my chamber door,
That I scarce was sure I heard you'- here I opened wide the door;-
Darkness there, and nothing more.
Bámulva az éji mélybe, hosszan, meglepve-félve álmodoztam
furcsa látomásokat, amit halandó látni nem mert még soha,
de a nyugalom és béke tökéletes mély csendjébe lopva,
suttogva elhalón, halk hangon reszketett egy szó, Lenor, s midőn
elsúgtam nevedet, Lenor, a csönd visszhangja választ dörmögött,
csupán csak ennyi, semmi több.
Deep into that darkness peering, long I stood there wondering, fearing,
Doubting, dreaming dreams no mortals ever dared to dream before;
But the silence was unbroken, and the stillness gave no token,
And the only word there spoken was the whispered word, 'Lenore!'
This I whispered, and an echo murmured back the word, 'Lenore!'-
Merely this, and nothing more.
Kis szobámba visszaléptem, lelkem izzó tűzben égett, hamarosan
újra koppant, ismét a zajt meghallottam erősebben, hangosabban,
"Bizonyára" - így beszéltem - "ablakom rácsához ágak érnek:
hadd nézem, mi is veszélye, majd a rejtelem leleplezése
szívemet nyugtassa rögtön, mi rejtezik e furcsa zaj mögött -
csupán a szél és semmi több."
Back into the chamber turning, all my soul within me burning,
Soon again I heard a tapping somewhat louder than before.
'Surely,' said I, 'surely that is something at my window lattice:
Let me see, then, what thereat is, and this mystery explore-
Let my heart be still a moment and this mystery explore;-
'Tis the wind and nothing more.'
Míg félelmemmel kacérkodtam, zsaluját kitártam ablakomnak,
ott állt méltóságteljesen egy holló, a hajdankori szent napokból,
talán a bólintása tette, míg várt és itt maradt, tán megjelenése,
amíg ajtóm felett egy úr, vagy hölgy nemes önérzetével
elhelyezkedett, Pallas mellszobrán őrködött kamrám bejárata fölött -
ott ült és őrködött és semmi több.
Open here I flung the shutter, when, with many a flirt and flutter,
In there stepped a stately raven of the saintly days of yore;
Not the least obeisance made he; not a minute stopped or stayed he;
But, with mien of lord or lady, perched above my chamber door-
Perched upon a bust of Pallas just above my chamber door-
Perched, and sat, and nothing more.
Akkor szomorú képzeletem mosolyra ingerelte fekete
ábrázatának ünnepélyes, búskomor kifejezése:
"Ámbár taréjod tépett" - szóltam - "biztos nem vagy nyúlszívű mégse',
mondd, rémes, komor ősi holló, Éjszaka földjén kóborló,
mi nemesi neved madár, az Éj sötét plútói partján?" -
"Többé soha" szólt válasza.
Then this ebony bird beguiling my sad fancy into smiling,
By the grave and stern decorum of the countenance it wore.
'Though thy crest be shorn and shaven, thou,' I said, 'art sure no craven,
Ghastly grim and ancient raven wandering from the Nightly shore-
Tell me what thy lordly name is on the Night's Plutonian shore!'
Quoth the Raven, 'Nevermore.'
Csodáltam az esetlen szárnyast, hiszen oly érthetően diskurálgat,
ámbár csekély értelme válaszának - kis jelentőséggel jár csak,
mert megállapodhatunk e helyt, nem létezik oly élő ember,
ki áldásnak érezné valóba' egy madár látványát ajtója
felett, madár vagy szörnyeteg a faragott mellszobor felett, az ajtóban,
ilyen névvel "Többé soha".
Much I marvelled this ungainly fowl to hear discourse so plainly,
Though its answer little meaning- little relevancy bore;
For we cannot help agreeing that no living human being
Ever yet was blest with seeing bird above his chamber door-
Bird or beast upon the sculptured bust above his chamber door,
With such name as 'Nevermore.'
De a holló ült nyugodtan a mellszobron, magányosan,
s azt az egy szót hajtogatta, mintha a szó lelke foglalatja volna,
nem károgott más egyebet - még tollát sem ejtette, ha szárnyát lengette -
"Más barátaim magamra hagytak" - motyogtam halkan - "elszálltak sorra,
holnapra elhagy ö is engem, ahogy reményeim repültek el, tova."
Szólt a madár "Többé soha".
But the raven, sitting lonely on the placid bust, spoke only
That one word, as if his soul in that one word he did outpour.
Nothing further then he uttered- not a feather then he fluttered-
Till I scarcely more than muttered, 'other friends have flown before -
On the morrow he will leave me, as my hopes have flown before.'
Then the bird said, 'Nevermore.'
Megriadtam, amint megtörte csendemet találó válasza:
"Kétségtelen" - szóltam - "ez egyetlen tudománya, mit boldogtalan
mesterétől ellesett, kit üldöztek ádáz sorscsapások szakadatlan
egyre gyorsabb áradatban, míg dalának súlya húzta, s nehéz
lelkének mélabús zengése megszülte reménye gyászbeszédét,
'Többé soha' kesergését."
Startled at the stillness broken by reply so aptly spoken,
'Doubtless,' said I, 'what it utters is its only stock and store,
Caught from some unhappy master whom unmerciful Disaster
Followed fast and followed faster till his songs one burden bore-
Till the dirges of his Hope that melancholy burden bore
Of 'Never- nevermore'.'
De képzeletem mosolyra a Holló újra csábította,
kipárnázott fotelomat ajtóm elé gurítottam, mellszoborral
és madárral összekötő kapcsolatban egyesülve, elmerültem
képzelettől képzelethez, megkérdeztem önmagamban, az otromba,
baljós-komor ősi madár, hajdankorok borzongató gyász hollója,
m'ért károgja - "Többé soha".
But the Raven still beguiling all my fancy into smiling,
Straight I wheeled a cushioned seat in front of bird, and bust and door;
Then upon the velvet sinking, I betook myself to linking
Fancy unto fancy, thinking what this ominous bird of yore-
What this grim, ungainly, ghastly, gaunt and ominous bird of yore
Meant in croaking 'Nevermore.'
És csak ültem s latolgattam, az épp illő szót kutattam
a szárnyasra, kinek izzó pillantása keblem legbensőjét marta,
és csak ültem, tanakodtam, míg fejem könnyű nyugalomban,
s a lámpafényben a nőt dicsérte hivalkodva a párna bársonya,
de a kaján lámpa csúfondáros fényt vetett a lila bársonyra,
ó, ha Ő átkarolna - ah - többé már soha.
This I sat engaged in guessing, but no syllable expressing
To the fowl whose fiery eyes now burned into my bosom's core;
This and more I sat divining, with my head at ease reclining
On the cushion's velvet lining that the lamplight gloated o'er,
But whose velvet violet lining with the lamplight gloating o'er,
She shall press, ah, nevermore!
Hirtelen sűrű lett a lég, s illatos füstölőjét lendítette
egy láthatatlan angyal, kinek lépte csilingelt a bolyhos szőnyegen.
"Nyomorult" - zokogtam - "szeráfot kölcsönzött Istened számodra,
vele küldött balzsamot a Lenort idéző bánatodra, kortyoljad,
idd e gyógyírt nagy kortyokban, oltsad szomjad s feledd el emlékét Lenornak"
s szólt a Holló "Többé soha".
Then methought the air grew denser, perfumed from an unseen censer
Swung by Seraphim whose footfalls tinkled on the tufted floor.
'Wretch,' I cried, 'thy God hath lent thee- by these angels he hath sent thee
Respite- respite and nepenthe, from thy memories of Lenore!
Quaff, oh quaff this kind nepenthe and forget this lost Lenore!'
Quoth the Raven, 'Nevermore.'
"Próféta ez" - mondogattam - "Próféta a pokolfajzat! - akár madár, vagy ha
sátán, akár a Kísértő küldött maga, vagy a vihar dobott partra
itt, ezen sivár, rendíthetetlen, elvarázsolt puszta földön,
ahol a rettegés kísértete honol - mondd el nekem, szólj, könyörgöm,
gyógyírt kaphatok-e ott, - balzsam vár majd Gileádban? - mondd"- könyörgém - "mondjad!"
és a Holló válaszolta "Többé soha".
'Prophet!' said I, 'thing of evil!- prophet still, if bird or devil! -
Whether Tempter sent, or whether tempest tossed thee here ashore,
Desolate yet all undaunted, on this desert land enchanted-
On this home by horror haunted- tell me truly, I implore-
Is there- is there balm in Gilead?- tell me- tell me, I implore!'
Quoth the Raven, 'Nevermore.'
"Próféta ez" - mondogattam - "Próféta a pokolfajzat! - akár madár, vagy ha
sátán! - a fölénk ívelő Mennyre kérdlek, s mindannyiunk Istenére,
mondd, e fájdalommal súlyos lélek a távoli Éden ígéretében
csatlakozhat a szent szűzhöz, kinek angyal neve Lenor, a
ragyogó szende lányhoz, kit angyalok kereszteltek Lenornak?"
s szólt a Holló "Többé soha".
'Prophet!' said I, 'thing of evil- prophet still, if bird or devil!
By that Heaven that bends above us- by that God we both adore-
Tell this soul with sorrow laden if, within the distant Aidenn,
It shall clasp a sainted maiden whom the angels name Lenore-
Clasp a rare and radiant maiden whom the angels name Lenore.'
Quoth the Raven, 'Nevermore.'
"Legyen ez az utolsó szó válásunk végszava; holló, vagy ördög" -
sikoltottam - "elhordd magad Plútói Éjszakádba vissza rögtön!
Itt ne hagyj egyetlen sötét tollat, mi idézné lelkedből szóló
hazugságodat! Takarodj a magányomból! - odébbállj a mellszoborról!
Szívemből húzd ki csőrödet és tűnj el ajtóm elől azonnal!"
s szólt a Holló "Többé soha".
'Be that word our sign in parting, bird or fiend,' I shrieked, upstarting -
'Get thee back into the tempest and the Night's Plutonian shore!
Leave no black plume as a token of that lie thy soul hath spoken!
Leave my loneliness unbroken!- quit the bust above my door!
Take thy beak from out my heart, and take thy form from off my door!'
Quoth the Raven, 'Nevermore.'
És a Holló meg se moccan, ül, csak ül ott mozdulatlan, Pallas
szobrán haloványan, épp szobámnak ajtajában, pillantása
olyan kába, tekintete egy merengő démon álma, míg alatta,
lent a padlón árnyékképe szétfolyik a lámpafényben és onnan,
a széjjelúszó sötét foltról mit árnyéka rámaszatol a padlóra,
lelkem már nem szabadulhat - többé soha.
And the Raven, never flitting, still is sitting, still is sitting
On the pallid bust of Pallas just above my chamber door;
And his eyes have all the seeming of a demon's that is dreaming,
And the lamplight o'er him streaming throws his shadow on the floor;
And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted- nevermore!
/Saját fordítás/
Keresés
Edgar Allen Poe - The Raven
Edgar Allan Poe (1809. január 19. – 1849. október 7.)
amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött.
Edgar Poe néven született a massachusettsi Bostonban. Szülei halála után a richmondi John és Frances Allan nevelte, bár hivatalosan sosem fogadták örökbe. A Virginiai Egyetemen töltött egy év és a katonai pályára tett kísérlet után Poe és az Allan család eltávolodott egymástól. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete 1827-ben név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg.
Poe ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. Munkája miatt gyakran ingázott Baltimore, Philadelphia, Pennsylvania és New York között. 1835-ben feleségül vette unokatestvérét, az akkor 13 éves Virginia Eliza Clemmet. 1845 januárjában jelent meg A holló (The Raven) című verse, ami azonnali sikert aratott. 1847-ben felesége tuberkulózisban meghalt. Poe The Penn (később The Stylus) címen saját lap indítását tervezte, de még azelőtt meghalt, hogy az első szám megjelenhetett volna.
Poe 1849. október 7-én, Baltimore-ban halt meg.
Halálának pontos oka még ma is ismeretlen.
Többen gyanakodtak idült alkoholizmusra, agyrázkódásra, kolerára, kábítószerekre, szívrohamra, veszettségre, tuberkulózisra, de öngyilkosságra is.
Wikipédia
***
Edgar Allan Poe
1809-1849 , Boston , MA
On January 19, 1809, Edgar Allan Poe was born in Boston, Massachusetts. Poe’s father and mother, both professional actors, died before the poet was three years old, and John and Frances Allan raised him as a foster child in Richmond, Virginia. John Allan, a prosperous tobacco exporter, sent Poe to the best boarding schools and later to the University of Virginia, where Poe excelled academically. After less than one year of school, however, he was forced to leave the university when Allan refused to pay Poe’s gambling debts.
Poe returned briefly to Richmond, but his relationship with Allan deteriorated. In 1827, he moved to Boston and enlisted in the United States Army. His first collection of poems, Tamerlane, and Other Poems, was published that year. In 1829, he published a second collection entitled Al Aaraaf, Tamerlane, and Minor Poems. Neither volume received significant critical or public attention. Following his Army service, Poe was admitted to the United States Military Academy, but he was again forced to leave for lack of financial support. He then moved into the home of his aunt Maria Clemm and her daughter Virginia in Baltimore, Maryland.
Poe began to sell short stories to magazines at around this time, and, in 1835, he became the editor of the Southern Literary Messenger in Richmond, where he moved with his aunt and cousin Virginia. In 1836, he married Virginia, who was fourteen years old at the time. Over the next ten years, Poe would edit a number of literary journals including the Burton’s Gentleman’s Magazine and Graham’s Magazine in Philadelphia and the Broadway Journal in New York City. It was during these years that he established himself as a poet, a short story writer, and an editor. He published some of his best-known stories and poems, including “The Fall of the House of Usher," “The Tell-Tale Heart," “The Murders in the Rue Morgue," and “The Raven.” After Virginia’s death from tuberculosis in 1847, Poe’s lifelong struggle with depression and alcoholism worsened. He returned briefly to Richmond in 1849 and then set out for an editing job in Philadelphia. For unknown reasons, he stopped in Baltimore. On October 3, 1849, he was found in a state of semi-consciousness. Poe died four days later of “acute congestion of the brain.” Evidence by medical practitioners who reopened the case has shown that Poe may have been suffering from rabies.
Poe’s work as an editor, a poet, and a critic had a profound impact on American and international literature. His stories mark him as one of the originators of both horror and detective fiction. Many anthologies credit him as the “architect” of the modern short story. He was also one of the first critics to focus primarily on the effect of style and structure in a literary work; as such, he has been seen as a forerunner to the “art for art’s sake” movement. French Symbolists such as Mallarmé and Rimbaud claimed him as a literary precursor. Baudelaire spent nearly fourteen years translating Poe into French. Today, Poe is remembered as one of the first American writers to become a major figure in world literature.
