Pálházi Éva - Meg tudsz bocsátani nekem?

Szia kedves, én vagyok, ismét.

Tudom, igen, szegény, szomorú kedves, tudom, a megbocsájtás egyike a legnehezebb leckéinknek.

Látom a kővé vált szíved szenvedését ... igen, kedves, értem a gondolatmenetedet.

Nem vagy képes megbocsájtani a környezetben élő emberi lényeknek - mert nem vagy képes megbocsájtani saját magadnak!

Az elkövetett összes hibád, bukásod és melléfogásod, a fiatalkori botlásaid és a későbbi baklövések mind ott vannak elrejtve az egód kincses kamrájában ... sőt - ezek a hibák az egód legértékesebb kínzóeszközei lettek.

Akárcsak egy kegyetlen inkvizítor!

Te magad vagy a kihallgató, azután te gyújtod meg a máglya tüzét és elégeted a saját lelkedet, napról napra, újra, szünet nélkül.

Körülvesz téged az égett hús, a csonkolt érzelmek, a haldokló gondolatok undorító szaga. Egész életedet elfedi az élve eltemetett emlékeid gyötrelmes kínja - mint egy piszkos halotti lepel.

Oh, kedves, miért vagy ilyen kegyetlenül szigorú önmagadhoz?

Miért gondolod, hogy a büntetés az egyetlen "díj" amit megérdemelsz?

Igen, hallom a csöndedet ... nincs válasz ... az egész életed a büntetés jegyében telt.

Gyerekkorodban kezdődött ... igen ... soha nem lehettél elég jó.

Már megtanultad, hogy az egód legfőbb célja a büntetés - önmagad megbüntetése! - és te, szegény kis kedves, nem tudsz különbséget tenni az egód és a lelked között. Amikor a nagyszerű lelkedet bünteted - akkor az egód parancsát követed.

És te igazán jó alkalmazott vagy!

Hűségesen engedelmeskedsz!

Tökéletesség!

A tökéletesség lett a fixa ideád.

A saját képességeidet, döntéseidet, gondolataidat, cselekedeteidet, az egész életedet! - a környező világ mintáihoz és példáihoz hasonlítgatod. 

És ez az összehasonlítás szomorú végeredményt hoz.

Rájössz, hogy nem vagy tökéletes, miközben a külvilág tökéletességet követel tőled!

Feláldozod a létező belső értékeket, keresztre feszíted a lelked valódi megnyilvánulását és a saját lényedet állandó önkritikába, önbüntetésbe fojtod.

Állj meg!

Kérlek, hagyd abba egy pillanatra!

Gondolkodjunk együtt.

Tudod-e, szegény kis kedves, hogy Isten az egyetlen tökéletes létezés?

Tudod-e, hogy mi nem vagyunk többek, csak az Ő tudatlan gyermekei, akik azért jöttünk ide, hogy tanuljunk?

Annak a léleknek, aki tökéletes, már nincs szüksége egy újabb Földi utazásra!

Te kedves, és én, mi azért vagyunk itt, hogy elkövessük a saját, személyre szabott, jellegzetes  tévedéseinket.

A saját hibáinkat, amelyek létrehozzák a kívánt végeredményt.

Addig leszünk itt, míg végül felismerjük a bukásaink és kudarcaink jelentését, amíg képesek leszünk megtalálni és magunkhoz venni a tanulságot.

Azért vagyunk itt, hogy egymáson csiszolódjunk.

Mint a kovakövek egy Neandervölgyi ősember kezében.

A folyamat fájdalmas, sőt, veszélyes is. Látod, a kipattanó szikráink megsebesíthetik a velünk együtt utazó társainkat. Szétszórjuk és elszenvedjük az égési sérüléseket. Ezért annyira fontos a megbocsájtás.

Megbocsájtani és megbocsájtást nyerni!

Ezért adta nekünk Isten a gyógyító szavakat - "Bocsánatot kérek. Kérlek, bocsáss meg nekem!"

Ő tudja és szereti a mi gyöngeségünket és tökéletlenségünket.

Csak az egód - a Gonosz! - akarja, hogy szenvedj a lelkedben őrzött öngyűlölettől.

Mit gondolsz magadról, ki vagy te, hogy ne bocsáss meg önmagadnak, amikor Isten már megbocsájtott?

Ki vagy te, hogy ne bocsáss meg a hozzád hasonlóan botladozó útitársaidnak, amikor Isten már megbocsájtott nekik?

Bocsásd meg a saját hibáidat - ők tanítottak a nehéz utazásod során.

Becsüld meg a butaságodat - az tett képessé, hogy felismerd a saját bölcsességedet.

Becsüld meg a rossz döntéseidet - azok mutatták meg neked az ellenkező oldal jó megoldásait.

Becsüld meg a Földi utazásod minden bukását. Míg könnyek közt a földön térdeltél, megtaláltad az igazi drágaköveidet, melyek a lépteid nyomán tűntek elő a porból.

Becsüld és bocsásd meg az egyedi, saját kudarcaidat - azok ásták elő neked a lelked igazi gyémántjait.

Pálházi Éva

Angolul