Pálházi Éva - Önéletrajz - Gyógyulj!
2014.01.23 15:53
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
A változtatás nehéz útján járva megtanultam, hogy minden pillanatban ellendrukkerek húznak vissza, sötét alakok kemény ítéletei korbácsütésekként csattannak hátamon vagy éppen baráti hangvételü jótanácsok próbálnak megállítani.
.jpg)
Anyámmal kapcsolatos, súlyos emlékeim között kotorászva végre jelentős felismerésre jutottam.
Korai, még iskolába járós életkoromat megelőző időszakban kutatva könnyű, boldog képek bukkantak fel.
Rájöttem, hogy az évek alatt egyre erősebbé váló azonosulásom anyám gondolkodásával még a saját emlékeimet is az ő szemüvegén keresztül mutatta. Ennek köszönhetően az időben előre haladva egyre sötétebbé vált a látvány.
Egészen korai emlékeim azonban képpel, szaggal, hanggal, szinte színes tévé adásként mutatják a még kellemes, biztonságos anyai gondoskodást.
Első emlékemben anyám karján visz, válla magasságában látom barna, halszálka mintás téli kabátjának gallérját, érzem zötykölődő járását és arcomhoz egészen közel hallom szaggatott szuszogását, ahogyan lépteivel összhangban lélegzik.
Ezt a hatalmas értékű képet évtizedekre betemette az ő keserű panaszáradata arról, hogy nem volt pénzük babakocsit venni - bezzeg a szomszédéknak, azoknak volt! - és engem állandóan kézben kellett cipelnie.
Vértanú mártírságának ezen bizonyítékától engem akkora szégyenkezés gyötört, hogy befeketített, megrongált gyerekkori emlékemet inkább elástam jó mélyre, ne is lássam!
Azon gondolkodni pedig, hogy milyen anya az, aki nyűgnek, áldozatnak érzi néhány hónapos kisbabája kézben cipelését? - azon gondolkozni több mint ötven évig nem mertem!
Most végre sikerült visszaszereznem gyerekkorom egy apró boldogságát.
Ezzel tartoztam magamnak.
A sorban feléledő kellemes képek közt látom, amint ő vele ketten, egymással szemközt ülünk a szobai asztalnál. Előttem piros peremü, zománcozott fém tányérom - és éppen ebédelünk.
Mivel állandóan rossz étvágyú, sovány, beteges gyerek voltam, anyám engedett a kérlelésnek és minden ebéd elfogyasztása idején mesét olvasott nekem.
A figyelem elterelés használt.
A törénet idáig valóban a szerető anyukáról szól, aki minden furfangot kitalál piszkafa gyereke megetetéséhez.
A figyelem elterelés használt.
A törénet idáig valóban a szerető anyukáról szól, aki minden furfangot kitalál piszkafa gyereke megetetéséhez.
Sajnos ő minden közös ebédünk alkalmával sértődötten panaszolta, hogy egyszer biztosan megfullad majd az evés-olvasás kombinációtól és annak csakis én leszek az oka.
Indulata, hangjának világfájdalma valamint saját feléledő bűntudatom elvette a perc könnyű boldogságát.
Az oly ritkán kijáró érintés-simogatás ünnepi pillanatai voltak a kikunyerált hát vakargatások.
Négy-öt-hat éves koromban anyám panaszkodva, háborogva, de még hajlandó volt egy-egy ideig hátamat vakargatni.
Szemmel láthatóan ő maga is szenvedett a benne lakozó kettősségtől, aminek hatására bármilyen jót tett gyerekével, azt azonnal vissza is akarta venni vagy legalábbis szavakkal semlegesíteni.
Ezekben a korai években cselekedeteit a jóság, míg kimondott szavait rosszasága uralta.
Anyám hosszú, fájdalommal teli életét a saját anyukája által működtetett, betanított és időről-időre rendszeresen átismételt dráma újrajátszásával töltötte.
Nagymamám előadásában és főszereplésével a darab "Azok a rohadt kölykök" címen futott.
Ebben a szereposztásban nagymamám kínozta-gyötörte hat alárendelt, szenvedő gyerekét. A dráma átütő sikerét mind a hat gyerekének kisiklott élete bizonyítja.
Alkoholista, öngyilkos, háborodott bolond, felelőtlen link emberek nőttek fel ennek a végtelenített színjátéknak hatása alatt.
Alkoholista, öngyilkos, háborodott bolond, felelőtlen link emberek nőttek fel ennek a végtelenített színjátéknak hatása alatt.
Az idő múlásával anyám - későbbi életem férfi társaihoz hasonlóan - alig várta, hogy kinőjön az alárendelt gyerekkorból és végre magához ragadhassa a főszerepet és a vele együtt járó hatalmat. Öntudatlanul, egójának madzagon rángatott, tehetetlen bábujaként zuhant egyik fájdalmas, rossz szerepből a másikba.
Az eredeti dráma apró változtatásokkal most már "Te büdös kölök" cimmel futott tovább a műsoron. Anyám boldogan saját szeretetlen, gyűlölködő anyjává változott.
Gondolkodásra képtelen elméjében fel sem merült a kétség
- biztosan jó ötlet utánozni az imént még gyűlölt kínzót?
- biztosan elitélt, megvetett kínzóvá akar válni?
- életreszólóan megkeseredett anyjának mekkora örömet jelentett a kínzó szerepe?
- biztosan olyan hálás szerep ez?
Anyám gondolkodás nélkül, mintegy végzetszerü örökségként vette át a már több generáción keresztül pusztító családi mintát.
Döntését most, ennyi idősen bár helytelenítem, de már meg tudom érteni.
A készen kapott, bárkivel bármikor lejátszható színdarab gondolkodás nélküli átvétele a legkönnyebb megoldás.
Az egó csábító trükkjei közé tartozik az emberi restség kiszolgálása.
"Nem kell tenned semmit! Nem kell gondolkodnod, nem kell akarnod! Mindent készen kapsz! Minden magától gördül tovább a megszokott síneken!" - szólnak a szirén hangok.
A kollektív népi sötétség ezt a "Járt utat járatlanért el ne hagyd!" aranyköpésébe tömörítette.
Ennek az egy mondatnak betartása biztosítaná, hogy még mindíg a fa tetején éljünk és bunkóval egymásra vadásszunk.
Szerencsétlen tehetetlen, összezavarodott emberek kapnak a könnyű megoldás lehetőségén és az újabb és újabb családokat megkeserítő, lélekölő dráma frissített változata ismét színre kerül.
A darab betanulása során az éppen aktuális főszereplő igyekszik előre biztosítani, hogy fellázadásról szó se lehessen.
Ennek érdekében ezekben a "színjátszó" családokban felnövő gyerekektől nemcsak önbecsülésüket, optimizmusukat, céljaikat, de saját önálló akaratukat is elveszik.
Ezután már a dráma - az AIDS vírushoz hasonlóan - biztosítja magának ellenállás nélküli befogadó közegét.
Hogy mennyire nehéz változtatni, hogy mekkora akarat, milyen makacs elszántság kell a széllel szemben menéshez, azt én saját életemben megtapasztaltam.
Az emberi közösség jelentős része öntudatlanul, gondolkodás nélkül viteti magát az árral.
Amíg testi szükségleteinek hódólhat, addig boldog.
Jóllakottan röfögni a dagonyában - hajjaj, ez a gyönyörűség netovábbja!
Amíg testi szükségleteinek hódólhat, addig boldog.
Jóllakottan röfögni a dagonyában - hajjaj, ez a gyönyörűség netovábbja!
Azt, aki szembeszegül, gondolkodik, változtat és kitartóan véghez viszi elhatározását - na, pont azt szokták bolondnak, elmebetegnek nevezni!
A változtatás nehéz útján járva megtanultam, hogy minden pillanatban ellendrukkerek húznak vissza, sötét alakok kemény ítéletei korbácsütésekként csattannak hátamon vagy éppen baráti hangvételü jótanácsok próbálnak megállítani.
Súlyosbítja a helyzetet, amikor a hatalmukkal visszaélő, kritikát nem tűrő szülők akadályozzák az előrelépést.
Az egó irányítása alatt élő, egyébként sötét, buta emberek kivételesen jó érzékkel fedezik fel a másképp gondolkodót és mindent megtesznek, hogy visszatereljék őt a csordába.
Saját sikeremet nagyrészt jó álcázásomnak köszönhettem. Így veszélytelen, fellegekben járó, szemmel láthatóan életképtelen bolondnak nézett – és általában békén hagyott – a külvilág!
Ilyen körülmények között igazán nem csoda, ha elhivatottságot nélkülöző anyám feladta, vagy inkább el sem kezdte a küzdelmet.
Hatalmas ellene elkövetett igazságtalanság lenne a szellemi képességeit meghaladó tisztánlátást követelni tőle.
Mint mindenki más, ő is csak saját lehetőségeihez mérten, saját szintjén tudott élni, tevékenykedni, döntéseket hozni. Ennek az őrá jellemző színvonalnak a megitélése csak újabb igazságtalansághoz vezetne.
Anyám lelki képességei - akár csak szeme vagy haja színe - adottak voltak.
Úgy gondolom, megszületésemkor öntudatlanságának sötétségében egy időre kigyulladt a fény.
Ennek köszönhetően életem első éveiben már majdnem igazi anyukává vált. Bár tudta volna végleg elhallgattatni minden anyai jóságát hangosan kritizáló egóját!
Bár lett volna elegendő ereje a jót, a helyes utat választani!
Bár tudott volna az én szerető anyukámmá válni! Hiába, túl nagy kísértést jelentett a lehetőség, hogy most elégtételt vehet gyerekkora sérelmeiért.
Szerencsétlenségemre hiába hoztam meg a fényt anyám életébe, ő megérkezésem pillanatában elkezdte a kikapcsoló gombot keresni rajtam!
.jpg)
.JPG)
.jpg)
.JPG)
.jpg)
.JPG)
.JPG)
.JPG)