Január
2014.01.24 23:12
Pálházi Éva - Január
Kint fákat csavar, havat hord a süvítő, jeges szél,
elszabadult a dühöngő óriás, rohan bömbölve,
önmaga nagyságától megrészegülten tombol a Tél,
léptei nyomán halál érkezik a megtépázott földre.
Súlyos, szürke ég fedi a vakító fehér vidéket,
örvénylő förgetegben sietve útra kél a könnyű porhó,
bénult kábulatban tartja fogva az alvó Életet
a halálos faggyal érkező szikrázó tiszta takaró.
Cinegék, verebek már jókor menedéket kerestek,
odafönt a sötét égben most senki más nem repked
csak egy szélvésszel utazó merész varjút dobál az orkán,
vad nótát pengetve lebbenő szárnyának fekete tollán.
Bújik az ember, riadtan rejtőzik a reszkető állat,
lábak és mancsok, kezek és szárnyak ugyanúgy fáznak,
csak a jégcsapok híznak vidáman, terhüktől sírnak az ágak,
éltető tűz dallamát zümmögik füstölgő kéményű házak.
A természet haragját meleg szobámból figyelem,
elmém csöndjébe merülök - ajándék ez a nap úgy hiszem.
Lobogó-izzó tűz fénylő lángjaiba bámulok hosszan,
gyertyát gyújtok, lelkemben Vivaldi zenél szelíden,
az Itt és Most földöntúli nyugalma fölemel lassan,
időtlen mélységek örök kútja nyílik meg előttem.
Általam van vihar, dermesztő hideg, állati félelem,
általam van jóság, meleg szívű béke, áldott kegyelem,
a Halhatatlan Éltető Akarat áramlik át lelkemen.
Teremtőm hóviharként tombol odakinn,
és csöndes nyugalommal gyógyít idebenn.
Bizalommal engedem...
Videó változat
--->>>
--->>>
