Halszagú széllel...
2015.05.02 22:39
Pálházi Éva
Halszagú széllel...
Nézd, lebegő szürkébe
fáradnak a fények,
és észrevétlen elém állnak
a fák alatt rejtőző árnyak;
téged látlak,
ismeretlen,
vibráló arcéledet
vetíti képzeletem,
lassul a csönd, békét csicsereg
a lombkoronák sűrűjében
elpihenő élet,
valószerűtlen e perc, mint a
vackára mellettem siető
mókus derűs bizalma,
érzem, ahogy elfut,
itt a könnyező párába bújt
fenyőtörzseken túl
már az égre vezet fel az út;
eltompulnak a hangok,
titkot gomolyog a tó
lustán a túlsó partról,
- ez is egy hosszú nap volt -
az alvó híd pillére
még rám köszön sötéten,
és a halszagú széllel
lassan hazaérek;
kisuvickolt csillagutakon
félve zizeg, most fakó a Hold,
míg végre,
kinyújtózik az égen
a rejtekadó éjjel.