Bicikliúton
2014.12.30 23:26
Pálházi Éva - Bicikliúton
Lásd Atyám, én annyira igyekszem,
de elhagynak szavaim hirtelen,
ha most a végtelen égre nézek;
csillagfénnyel tekint rám az éjjel,
leomlik létezésem határa,
a misztikus mindenséggé válva
lebegek, nem elhiszem - már tudom!
a csodádat, fölfelé húz, úgy vonz
a tekintet, énemből kilépek;
Hozzád hív a szférák éj-zenéje,
szédül a gyönge ember míg száll a
határtalan lélek, engedj magadhoz
kérlek, segíts megtalálnom a szót,
a villódzó, szikrázó mennybolthoz
hasonlót, ne álljak itt kábán, botor
éjjeli bringás, ám a végtelen
létezés teremtő része, gyenge
lény, akit megnémít alkotásod
öröklét szépsége; Atyám, látod,
megbabonázva, szótlanul állok
a tiszta téli éjszakán most, s a
kimondhatatlant zengi magasan
fölöttem sötét égboltba zárva,
a sejtelem mélységes-mély kupolája.
*
*
/Itt és Most - nézd - újra feltámad
az elhagyott Otthon síró álma,
földhöz kötött végtelen lényemet
felégeti emlék-ígéreted,
a repülés ösztönbe kódolt vágya,
elvesztett szárnyaim ősi hiánya!/
