Az igazság kedvéért #7 - Mint Makó Jeruzsálemtől ...

Mint Makó Jeruzsálemtől ...

Hogy őszinte legyek hozzád, már régóta töprengtem egy témán ... de elékpzelésem sem volt, hogyan indítsam el a gondolatmenetemet. Az a bizonyos szikra, ami begyújtja a tüzijátékot, az hiányzott. Türelmetlenség és elégedetlenség tombolt bennem ... amíg a ma reggeli ébredéskor egy kép villant fel a belső szemeim előtt. Mint egy "tömörített fájl", ahogyan rápillantottam, feltárult az egész jelentése. Láttam az összefüggések és következtetések logikus útvonalát.

Mint a múltnak és jelennek, az embereknek és az ő reakcióiknak összetett, négy dimenziós térképe. Mintha megtalálnád a megfelelő jelszót és egy régi, majdnem elfelejtett jelenet felfedi önmagát.

... és a helyére kerül minden ...

*

Sok évvel ezelőtt, amikor a gyerekeim kicsik voltak, én szoktam varrni és kötni a ruháikat. Abban biztos vagyok, hogy soha sem volt könnyű négy gyereket felnevelni, és a mi szegénységünk csak alátámasztotta ezt az igazságot. Új ruhadarabokat vásárolni? - még a gondolat is elképzelhetetlen volt.

Így is a szakadt, kilyukadt, kinőtt cipők jelentették nekem a legnagyobb, folyamatos problémát. Sajnos új cipőket nem tudtam készíteni, DE képes voltam új kabátokat, nadrágokat vagy éppen kötött pulovereket, sapkákat, sálakat fabrikálni.

Igen, kedves, úgy gondoltam, csináljunk a problémából érdemet!

Talán nem vásárolhattam egyedi márkajelzésű, különlegesen drága ruhákat, de az én saját kezeimmel készített, személyre szabott "modelleim" kiállták a versenyt ... és boldog voltam.

Minden apró sikerünk segített előre menekülnünk az élet kiszámíthatatlanul ijesztő főútján.

Oh, bocsánat! Letévedtem az eredeti ösvényről ... tehát, gyerünk vissza, mielőtt hiába szaporítanám a szót.

A lényeg a lényeg ... ehhez a munkához különféle cérnák, gombok, cippzárak tonnáira volt szükség, így állandó vásárlója lettem a rövidárú kereskedésnek. Egyszer, amint éppen a bakakocsit toltam egy közös, családi séta alkalmával, hirtelen ötlettől vezérelve megkértem a férjemet, lépjen be a boltba és vegyen néhány méter keskeny gumi szalagot a gyerekek új nadrágjaiba. 

Ő igazán készséges volt, de a terv mégis elbukott - zátonyra futott a félreértések tengerén.

Amint szegény ember "nadrágba való gumit" kért - a fiatal eladónő zavarodottan elpirult és átküldte őt az illatszer részlegre ... vagy esetleg a gyógyszertárba ... !

A szó "gumi" - ami ráadásul egy férfi szájából hangzott el! - kivágta a biztosítékot.

Az eladó hölgy személyes zaklatásnak fogta fel az ötletet a gumiról amit valahol ... a nadrágokban szoktak használni!!

Ebben a meghatározó pillanatban elfelejtette "rövidárú eladónő"-i szerepét és áldozattá vált nőisége vette át az irányítást.

A férjem csak állt ott, ártatlanul, a kétségbeesés határán, és próbálta kitalálni - vajon milyen hibát is követhetett el?!

Igen, kedves, milyen hibát követünk el, amikor párhuzamos monológokban elbeszélünk egymás mellett, és a szándékaink nem képesek összetalálkozni ... soha?!

Azt hiszem, már te is tudod a választ.

Amikor a külvilág megközelít minket - mi azonnal bekapcsoljuk a szűrő berendezéseinket.

Minden eseménynek, minden szónak át kell folynia a mi speciális, személyes értelmezésünk szigorú, nagyon kislyukú hálóján.

Amit én elmondtam neked - és amit te abból meghallottál ... igen, a különbség hatalmas.

Egy ellenőrizhetetlen, titokzatos szakadák tátong az elméink között, amit az egónk ásott és mélyített ki.

Mint a legmélyebb tengeri árok - a felszín simának és biztonságosnak tűnik, de a különböző értéktartományok látszólagos egyetértése alatt elékpzelhetetlenül veszélyes elvárások és előítéletek rejtőznek.

Nem volt könnyű megérteni és megtanulni, hogy a kimondott szavaim és azok különböző értelmezései között nincsen kapcsolat. 

Azt, hogy mások enyémtől eltérő szavai fölött nincs hatalmam!

Igen, végül érthető lett.

Megvannak a saját határaim, amelyek egyszerre korlátoznak és fel is szabadítanak.

Csak az én saját gondolataim, érzelmeim és szavaim tartoznak hozzám.

Ezeket felügyelhetem - és csakis, kizárólag ezeket.

Csak a saját szavaimért vállalhatok felelősséget!

Miközben mások szintén hatalommal bírnak a saját gondolataik, érzelmeik, szavaik fölött.

Az ő intellektuális és érzelmi megnyilvánulásaik fölött nekem nincs hatalmam, ahogyan nekik sincs az enyémek fölött.

A legtöbb, amit megtehetek, hogy tisztán, félreérthető rejtett szándék nélkül mondom ki a gondolataimat - és azután várok, türelmesen.

Miután a szavaim elhagyták a határaimat - nekem már nincs több lehetőségem, hogy felügyeljem az értelmezésüket. 

Ez már a TE feladatod. Annak a feladata, aki meghallgat engem és befogadja a kimondott gondolataimat.

Én nem vállalhatok felelősséget azért, ahogyan Te értelmezed a szavaimat!

Tedd ezt a legjobb meggyőződésed szerint!

Szuverén jogod van féreérteni engem, félremagyarázni a szavaimat, kiforgatni őket, és törvény adta jogod van, hogy miattuk megharagudj rám.

Nem fogok bocsánatot kérni, ha így teszel!

De, eközben jogod van jóhiszeműen együttműködni a szavaimmal, nyitott elmével, előítéletek nélkül. Úgy fogadni őket, mintha a mi elfogulatlan párbeszédünk egyértelmű lépcsőfokai volnának.

Így hát, kedves, én csak beszélek itt, mikozben a szavaim, mint ártatlan bárányok, elérik a te lelked dús legelőit - hogy hogyan értelmezed, elutasítod vagy elfogadod-e őket?

Ez egyedül csak a te döntésed!

Pálházi Éva