Nem akarok hazudni, hogy őszinte legyek hozzád ... most nem tudom, hogyan kezdjem el. A gondolataim, az érzéseim készen állnak a repülésre, de nem képesek elérni a "szökési sebességet". Az hiszem, a téma fájdalmasan súlyos ... talán jobb lesz sokkal hitelesebb tanítók segítségét kérni ....
Ismered Rúmi varázslatos szavait?
"A szívem szeretetben ég
Mindenki láthatja, hogy lángol,
Lüktet benne a szenvedély
mint óceánon a hullámok,
Idegenekké váltak a barátok
és köröttem mindenki ellenség,
de szabad lettem, akár a szél!"
Vagy Jézus?
... ahogyan Máté írja ...
"Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége."
Máté 10:36
Igen kedves, ezek a tökéletes magány üzenetei.
Nem akarok hazudni, tudnod kell, hogy miután felismerted a dualitás kétarcú valóságát, az életed már soha többé nem lesz ugyanaz.
Miután felfedeztem az egóm zsákutcáit, elkezdtem nézni és látni a lelki szemeimmel ... igen ... a régi, addig láthatatlan mintázat kibontakozott előttem, és én csak csodálkoztam, látva, ahogyan az emberek ismétlik az esztelen indulatoknak ugyanazokat az önpusztító köreit, ahogyan a választásaik a végtelen dráma fenntartását szolgálják ... igen ... néhány hónapnyi kitartó gyakorlás után képessé váltam megjósolni az egó újabb lépéseit ... és ... valóban meglepett, ahogyan az ismerőseim "röntgen felvételeknek" tűntek hirtelen. Mintha kívül hordanák a reaktív elméjüket ... és én tisztán láttam, ahogyan a megfelelő "nyomógombok" felvillannak rajtuk, amikor a hozzájuk csatolt, provokáló ingerület elérte őket.
Ahogyan az egó működésének mintázata - mint egy hatalmas vezérlőpult - vakvágányra irányítja az automatikus akció/reakció kölcsönhatásokat, tudatosság nélkül, újra és újra.
Csalódottság?
Elképedés?
Megdöbbenés?
Ezeknek a keverékét éreztem, miközben egy csodálatos felszabadulás és magabiztosság csírázott a lelkemben.
Az Igazság pillanat elképesztően nagyszerű volt. A terméketlen kérdések évtizedei után megérkezett a válasz.
Felismertem a tiszta ok okozati összefüggést. Megértettem, hogy az emberek miért is teszik azt, amit tesznek! Vethettem egy pillantást ennek az őrületnek a legmélyére ... és ez megnyugtatott.
Rájöttem, hogy a furcsa, veszélyes, vad, értelmetlen emberi kények szemmel látható mintát követnek, amely érdekesen logikus és megbízhatóan kiszámítható - így, ezután soha többé nem okozhat meglepetést nekem.
Igen, kedves, soha ne becsüld le a belső ellenségedet!
Igen ... én csak csodálkoztam, ahogyan felfedeztem, hogy a korábbi barátaim hogy engedelmeskednek a mintának ... ahogyan a cselekedeteik, mint a féleszű szolgák, pontosan az elvárt végeredmény hozzák létre ... akár a marionett bábuk.
Később elkezdtem játszani. Megpróbáltam előre kitalálni, hogy az ok-okozat automata hullámvasútja hová viszi az öntudatlan, szenvedő, panaszkodó lényeket ... és általában meg is nyertem a saját fogadásomat ... és ahogyan a csupasz, pszichikai csontvázak egyre egyértelműbbek lettek - úgy váltam én egyre magányosabbá.
Mintha egy panoptikum hatalmas termeiben járnál. Először még megpróbálod megszólítani az öntudatlan, viasz testeket, de később rájössz, hogy ezek a testek nem képesek kommunikálni.
Nem érdekled őket, nem is látnak téged, csupán ugyanazokat az automatikus reakciókat ismétlik, és kiosztják rád a megfelelő szerepet, amit játszanod kellene ... és lassan megtanulod elkerülni őket ... lassan rájössz, hogy nincs szükséged rájuk ... hogy van belül egy erős, biztos benső szellemi valóságod, ahol a hamis anyagi világ elhalványul, ahol örök értékek várják az érkezésedet ... egy varázslatos éteri hely, ahol egyesülhetsz az ősi Egységgel, ahol a belső hangod tisztán hallható, ahol megtalálod a rég elvesztett feltétel nélküli szeretetet, amely bejárja a te értékes szellemi lényedet ... és lassan megérted, hogy csak egyetlen egy valódi valóság létezik - és ez a te belső, szellemi létezésed ... és az anyagi világ elveszti a jelentőségét.
Mint egy színész, aki hazamegy, amikor az előadás véget ér.
Csak a magány marad egyetlen útitársa.
Magány, amely a szellemi ébredés "mellékhatása" ... vagy természetes következménye ... ez a felemelő, áldott magány jelzi, hogy már befejezted a saját, drámai előadásodat ezen a Földi színpadon.
