A zenit fölött
2015.01.29 17:58
Pálházi Éva - A zenit fölött
...fuldokolva most földet érek,
távol, üresen tátong léket
kapott élethajóm nyílt sebe,
totálkár-romos, nem érdekel,
hadd vesszen; a szigetre, ide
kellett visszatalálnom, kincsem
elásva, szívbe írt a térkép,
utamon őriztem az érzést,
a hazatérés emlék csöndje
vigasztal, megölel a föveny,
itt várlak a vízi világban,
rég nélkülözött lélektársam;
...ezernyi életet éltünk le
ugyanott, de elkülönülve
hitnek, határnak, óceánnak
túlsó partjára, a hiány, csak
az emlékeztetett egymásra,
maszkos szerepek útvesztője
vakított valótlan időben,
s a Földi hétmilliárd közt egy
szökevény hűtlen, útja közben,
ha néha szeretettel üzent,
apám vagy fiaim szemtükre
villant, és tudtam, valahol ott
sodródsz, abban a vízióban...;
...elmúlt káprázatom cseppjeit
köhögöm tüdőmből, a zenit
fölött mély lélegzetet veszek,
szabad vagyok, remélek, egyszer
végére érsz Földi munkádnak,
Hazajössz... és én már itt várlak!
(paul.eve)